1923-ban felbomlott a már jó ideje amúgy is erősen gyengélkedő Oszmán Birodalom, a törökök atyjaként tisztelt Kemal Atatürk vezetésével megszületett a modern, szekuláris, európaizált Törökország, az uralkodói családot – vagyis annak maradékát – pedig hamarosan elűzték. A szultáni ház tagjai igen sietősen, különvonattal távoztak az országból, majd hamarosan szétspricceltek a szélrózsa minden irányába. A menekülők közt volt Abdul Kadir herceg (egészen pontosan: Şehzade Mehmed Abdülkadir), az egyik korábbi szultán, az 1909-ben, az úgynevezett ifjútörök forradalom során megbuktatott és száműzött II. Abdul-Hamid másodszülött fia is.
Bár a konvoj eredetileg Párizsba tartott, Abdul Kadir effendi külön utat választott: a Pesti Napló korabeli – meglehet, kissé anekdotikus – beszámolója szerint mikor a vonat Belgrádban megállt, az extrónörökös egy nagyvilági gesztussal lecsatoltatta a szalonkocsiját, majd közölte a többiekkel, hogy feleségeivel, szerencsen szolgájával és asztalosszerszámaiaval együtt ő inkább Budapestre utazik, ahol az első világháború idején teljesített szolgálatot mint a török uralkodó képviselője.
Három feleséggel érkezett
Abdul Kadir a negyvenes évei közepén járt ekkoriban. A tiszti iskolát Németországban végezte, több nyelven beszélt, kitűnően zongorázott és hegedült, szultáni atyjához hasonlóan pedig az asztalosmesterség volt a hobbija. A hagyományokhoz hűen több feleséget is tartott, igaz, nem – vagy nem teljesen – egyszerre. Mire a magyar fővárosba érkezett, összesen hat tagú háreméből már csak hárman maradtak:
- első felesége, Mislimelek, aki ebben az időben már nem zavart túl sok vizet;
- ötödik felesége, a korabeli magyar sajtóban általában Medside néven emlegetett, 25 éves Macide, akivel akkorra már alighanem kezdett megromlani a viszonyuk;
- valamint a hatodik, az akkor még csupán 16 éves, sudár és szőke Meziyet vagy Meziette, akivel két évvel korábban, 1922-ben házasodott össze. Medside és Meziette állítólag a vonatúton találkoztak életükben először személyesen.
Az oszmán herceg azonmód megkergült playboyként vetette bele magát a budapesti éjszakába, és a következő években magánéleti, illetve pénzügyi botrányaival rendszeresen szolgáltatta a témát az ilyesmire fogékony bulvárlapoknak. Ahogy a Pesti Napló írta: bejárt a városba, amelyet még a háború alatt megismert,
fölkereste a szórakozóhelyeket, melyeken most szabadon megfordulhatott, és két kézzel szórta a pénzt. Zsebében briliánsköveket hordott, ha pedig valamelyik táncosnő megtetszett neki, egy-egy értékes kővel kedveskedett neki.
Mester utcai hárem, Dózsa György úti legénylakás
1924-ben, vagyis a fővárosba érkezésének évében máris igen közeli viszonyba bonyolódott egy kis artistanővel, a mindössze 16 éves Orbán Irénnel, akit Budapest egyik legfényűzőbb és legextravagánsabb szórakozóhelyén, a gazdasági világválság miatt csak pár szezonig működő Cercle de Etrangersben ismert meg. Az Ujság cikke szerint Irén csak néhány hónapja működött pályáján: „nagyon szegény család gyermeke, kilenc gyerek közül ő a legidősebb. A nagynénje régi artistanő, az ő tanácsára taníttatták balettre. A télen levizsgázott és nyomban leszerződtették táncosnőnek és azóta minden éjszaka fáradhatatlanul járta az exotikus táncokat a mulató parkettjén.”
Abdul Kadir két lakást tartott fent Pesten: a Mester utcai albérletbe költöztette háremét, az Aréna úti (ma Dózsa György út) garzon pedig afféle legénylakásként funkcionált. Itt helyezte el Irént; de persze csak azt követően, hogy az új odaliszkot úriember módjára be nem mutatta feleségeinek, akik – állítólag – szívesen fogadták maguk közé magyar kolléganőjüket, mert otthon ez már így van rendjén. A
több hónapon át tartó intenzív szerelmi viszonynak aztán nem várt – habár nem is túl meglepő – következménye lett: ugyanis Orbán Irén teherbe esett, amit a herceg már kevésbé kezelt úriemberként.
Amikor 1925. január 30-án megszületett Abdul Kadir fia, II. Abdul-Hamid oszmán szultán magyar unokája, Ottó (vagy Oszmán), az apa haladéktalanul kirakta egykori szeretőjét és újszülött gyermekét a házból, mondván, hogy a garzonlakásba nem való a gyereksírás. Orbán Iréntől visszavette a neki küldött szerelmes leveleket, fényképeket, ékszereket és egyebeket, majd megszakított vele minden kapcsolatot. A nő pedig ideiglenesen visszament a Cercle des Etrangersba táncolni.
Pár hónappal később viszont beperelte a herceget, és nagy összegű tartásdíjat követelt tőle: havi 12 millió koronát. Beadványában arra hivatkozott, hogy Abdul Kadir, a török szultán fia, és mint ilyen, a török trón összeomlása ellenére fölbecsülhetetlen vagyonnal rendelkezik. Hatalmas arany- és ezüstkészletei vannak, fölmérhetetlen értékű ékszerei, szőnyegei, nagy vagyona fekszik értékpapírokban, és itt Budapesten a Jókai utcában villája is van. Ahogy írta: „Nekem, mint feleségének, törvényes Ottó fiú anyjának gondoskodnom kell arról, hogy gyermekünk olyan nevelésben részesüljön, amilyen nevelés apja társadalmi állásának megfelel, amilyen nevelés a török trónnak szerintem törvényes örökösét megilleti.” A herceg ezek után persze kénytelen volt fizetni.
Az ötödik feleség szökése
Abdul Kadir a következő években is legalább annyi időt töltött különböző budapesti bíróságokon, mint a kétes hírű lokálokban; minden botrányát lehetetlenség is lenne számba venni. 1926-ban például ötödik felesége, Medside elégelte meg mondén és költekező életmódját, és mintha mi sem lenne természetesebb, megszökött egy Landau Ernő nevű, gavallér motorbicikli-kereskedővel, aki egyébként a herceg titkáraként, illetve bizalmasaként is funkcionált. A bulvárlapok valóságos romantikus regényt kerekítettek az ügyből.
Mint írták, Medside június utolsó hetében elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, hazamegy Konstantinápolyba a szüleihez. Landau Ernővel is beszélgetett sokat vigasztalan életéről, neki is elmondotta terveit és megmásíthatatlan elhatározását. És barátai segítségével a gyámoltalan, félénk, eligazodni alig tudó Medside egy szép napon nekiindult a nagy útnak. Felült a gyorsvonatra és Belgrádig meg sem állt. Itt leszállt a vonatról, és várt Landau Ernőre, hisz tudta, hogy neki is Konstantinápolyba kell utaznia üzleti ügyben. A férfi csak akkor értesült arról, hogy a hercegasszony elutazott, amikor a társaságban jelezték neki, hogy Medside Belgrádban várja őt, mert nem akar egyedül utazni két országon át Isztambul felé.
A közvélemény úgy spekulált, hogy bizonyosan volt a dologban egy kis romantika is a férfi részéről: érezte, hogy lovagi kötelessége habozás nélkül a nő támogatására herceg sietni. A hercegnő után ment, és Belgrádban találkoztak, ahol a nő szinte esdekelve könyörgött lovagjának, hogy konstantinápolyi üzleti útján vigye őt magával. Landau természetesen nem mondott nemet; végül gond nélkül átjutottak minden határon, hisz Abdul Kadir nem tett feljelentést, mert fogalma sem volt róla, hogy a hercegnő hova tűnt.
Sajnos a hercegnő Konstantinápolyban nem maradhatott sokáig, mivel férjét hivatalosan száműzték az országból; így aztán hamarosan vissza kellett térnie Budapestre, hogy végre megindíthassa a válópert. További érdekesség, hogy
Abdul Kadir hatodik feleségét, Meziette-et ugyancsak Landau motorkerékpárkereskedő szöktette meg pár évvel később.
De erre majd még visszatérünk.
Egy könyv miatt állt a bál
Abdul Kadir és a hercegnő szappanoperszerű válóperének részleteit igen lelkesen közvetítette a sajtóban egy Persián Ádám nevű újságíró, aki aztán a hercegnő kegyeibe férkőzött. A Brassói Lapok információi szerint a családos, negyvenöt év körüli férfi beleszeretett a hercegnőbe, és állandóan a környezetében tartózkodott, amit Landau, a gavallér motorkerékpár-kereskedő nem nézett jó szemmel. Persián Adám, hogy meghódítsa a hercegnőt, elhatározta, hogy kiadja könyvben az asszony élettörténetét: a memoár végül a melodramatikus fordulatokkal kecsegtető Vágyak és szenvedések a kelet fátyola alatt címet kapta.
A mű nemigen nyerte el Abdul Kadir tetszését: a rendőrséghez fordult, és egy terjedelmes beadványban kérte Medside könyvének elkobzását. A herceg feljelentése, melyet ügyvédje kíséretében nyújtott át a főkapitányságon, elsősorban címbitorlás miatt kérte az eljárás megindítását volt felesége ellen. Szerinte ugyanis Medside jogtalanul használja a hercegnői címet, hogy „ezzel a magyar közvéleményt megtévessze”.
„Medside – írja feljelentésében — sohasem volt az én családom tagja. A császári Ottomán családnak ilyen nevű tagja nincs és sohasem volt. A vele kötött morganatikus házasságomat a dinasztia tanácsa tudomásul soha sem vette és bár nagyon sajnálom, de még a tőle származott gyermekeimet sem vették fel a dinasztia tagjai közé. A hercegnői címet tehát jogtalanul csak azért használja, hogy azt jövedelmeztesse. Most például azért, hogy könyvének nagyobb érdekességet adjon.”
Beadványában még azon méltatlankodott Abdul Kadir, hogy Medside könyvében a szerájról, a konstantinápolyi császári palotáról és Abdul Hamid háreméről közöl intimitásokat. Ugyanis – mint írja – a konstantinápolyi császári palota és a szeráj kapuit Medside soha át nem léphette, így a szenzációsnak szánt részletek minden bizonnyal budapesti tanácsadójának, Persián újságírónak az agyában születtek meg. „Amit apámról ír, azért halott ember emlékének meggyalázása címen, külön feljelentést teszek ellene. És végül az ellen kell tiltakoznom, hogy Medside a politikai emigráns szerepét játssza Budapesten .Kijelentem, hogy velem való morganatikus házasságot két esztendővel ezelőtt, az iszlám törvények szerint, felbontották és minden pillanatban visszatérhet Konstantinápolyba. Igaz, hogy ott nem használhatná a hercegnői címet.”
Persián Ádám a könyvben még azt is állította, hogy Abdul Kadir nőket záratott kastélyaiba, és szó szerint rabságban tartotta őket, Medside hercegnőt válogatott eszközökkel kínozta, pesti tartózkodása idején pedig revolverrel fenyegette meg; a városban pedig arról pletykáltak, hogy a herceg dühében embereivel elraboltatta, és hosszú ideig bezárva tartotta Landaut (ami valószínűleg nem volt igaz).
A kisemmizett trónörökös
A persorozat lezárulta után a herceg viszonylag nyugodtan élt hatodik feleségével, Meziette hercegnővel, habár az újságok pletykarovataiban így is gyakorta felbukkant a neve: például különböző, igen zavaros gyerektartási ügyek miatt, vagy akkor, amikor egy régi szeretőjétől – aki mellesleg atyja, Abdul-Hamid szultán háremhölgye volt – született 20 éves fia, Orhan herceg megjelent Budapesten, hogy felvegye a kapcsolatot soha nem látott apjával, majd beállt inasnak egy autószerelő műhelybe.
Az idilli nyugalmat ezen kívül csak az időnként jelentkező pénzügyi nehézségek zavarták meg. Abdul Kadira török szultáni familia vagyonát igyekezett értékesíteni és ennek a révén pénzhez jutni. Kiderült azonban, hogy úgy ő, mint a szultáni familia többi tagja olyan emberekkel került összeköttetésbe, akik a hozzájuk fűzött reményeket nem váltották be – vagyis csak átverték és kisemmizték az egykori trónörököst. A mindinkább állandósult pénzügyi zavarok közepette Abdul Kadir polgári pályán igyekezett elhelyezkedni
és az egyik körúti kávéházban egy dzsesszzenekar élén hegedült.
Azonban hosszú távon ez is zsákutcának bizonyult. Egy idő után aztán áttette székhelyét az Ó utcába, egy hatalmas bérkaszárnya egyik szerény lakásába, és abba a reménybe kapaszkodott, hogy Abdul Hamid örökségéből valami jut az ő számára is. Ezeket a reménységeket Landau Ernővel tárgyalta meg, akivel időközben megbékült. A herceg megbocsátotta Landau Ernőnek első felesége megszöktetését és visszavette őt szolgálatába. Ez a titkári állás afféle tiszteletbeli állás volt, nemigen járt javadalmazással, szóval Landau Ernő alighanem csak azért ragaszkodott az álláshoz, mert Abdul Kadir második felesége iránt is vonzalmat érzett.
Az újabb feleségszöktetés
A vállalkozó szellemű fiatalember ugyanis 1932 nyarán, mint azt korábban említettük, megszöktette a herceg hatodik feleségét; igaz, ez nem volt olyan kalandos szöktetés, mint a korábbi, hanem – ha hihetünk az érintettek állításainak – egyszerűen csak segített neki átköltözni egy másik lakásba (igaz, Abdul Kadir feljelentése szerint Landau a nőt egy budapesti mulatóban mint táncosnőt akarta felléptetni, hogy előkelő nevével reklámot és üzletet csináljon, de ez valószínűleg nem volt igaz).
Az mindenesetre már-már kísérteties, hogy a történet hasonlóképpen folytatódott, mint Medside esetében: vagyis Meziette hosszú interjút adott egy Ádám László nevű hírlapírónak, amelyben részletesen kiteregette a családi szennyest; erre válaszul pedig Abdul Kadir sajtórágalmazás címen feljelentette volt feleségét, valamint halott emlékének a meggyalázásáért a hírlapírót. Az interjúban tudniillik egyebek mellett az volt olvasható, hogy a herceg édesapja, a néhai szultán Abdul-Hamid százszámra dobatta a Boszporuszba alattvalóit, ha nem teljesítették parancsait, sok embernek selyemzsinórt, mérget küldött. Abdul Kadirt pedig a szerző
lokálokból kikopott, nyugalmazott dzsesszkarmesterként jellemezte, aki fáradhatatlanul rója az éjszakai élet útjait.
A sorozatos magánéleti botrányoktól és anyagi problémáktól szorongatott herceg végül 1933 körül továbbállt, és Bulgáriában, Szofiában telepedett le; a halál is itt érte 1944-ben, 66 éves korában, amikor az amerikai légierő – szokásához hűen – ismét porig bombázta a várost. Budapesten született fia, Ottó, nem élte meg a felnőttkort: 1934-ben, alig 10 éves korában hunyt el.