Az Óz, a csodák csodájában minden színész maradandó károsodást szenvedett

R. V. | 2024. December 06.
Lehet, hogy az Óz, a csodák csodája egy lenyűgöző gyerekmese, de a forgatás igazi horror volt. Igen, a közelgő Wicked apropóján jutott eszünkbe mindez, miért?

December 5-én a magyar mozikban is debütált a Wicked című musical Ariana Grande és Cynthia Erivo főszereplésével. A film a híres Broadway darab adaptációja, mely Óz birodalmának boszorkányai, azaz Glinda és Elphaba (a későbbi a Gonosz Nyugati Boszorkány) eddig ismeretlen történetét meséli el. Izgalmas és nem egészen gyerekeknek való – pont, mint az eredeti Óz, a csodák csodájának forgatása. 

Ugyanis a Wicked – bár ugyanúgy könyvadaptáció, mint az 1939-es film – Judy Garland ikonikus mozijából inspirálódott. Az ugyan tudvalevő, hogy a gyerekszínészként indult Garland életére milyen tragikus hatással volt végül a karrierjének egyik csúcspontjának számító Óz, a csodák csodája. De a film forgatása egyébként is – sárga kövek helyett – szörnyűséges horrorsztorikkal volt kikövezve. 

A Nyugati Boszorkány nem ezt érdemelte

Az ikonikus Gonosz Nyugati Boszorkányt alakító Margaret Hamilton csak az utolsó pillanatban, mintegy beugrósként érkezett az Óz forgatására, de bár ne tette volna. Valódi rémálommá vált a produkció a színésznő számára. A zöld sminkről kiderült, hogy toxikus: rezet tartalmazott, így minden nap alaposan le kellett sikálni Hamilton bőréről a festéket. Bármennyire is figyeltek rá, állítólag Margaret arca még hónapokkal a forgatás után is enyhén zöldes árnyalatú volt…

Fotó: Silver Screen Collection/Hulton Archive/Getty Images

De kisebb gondja is nagyobb volt ennél. A Nyugati Boszorkány tüzes belépője olyannyira rosszul sikerült, hogy Hamilton súlyos égési sérüléseket szenvedett az arcán és a kezén. Hat hónapot töltött kórházban. A szerep valószínűleg teljesen elátkozott volt, ugyanis, mikor Margaret visszatért a kényszerpihenőről egy újabb tüzes jelenetben kellett volna szerepelnie.

A színésznő természetesen nem vállalta, ezért a kaszkadőre, Betty Danko végezte el a feladatot. Betty szintén megégett, 11 napot volt kórházban, a lábán pedig maradandó hegek keletkeztek. 

Az eredeti Bádogember

Az Óz, a csodák csodájának Bádogemberének castingja és sminkje körül sem volt minden rendben. A szív nélküli karaktert először Buddy Ebsen alakította volna – és tíz napon keresztül ez így is történt. Csakhogy Ebsen hamarosan alig kapott levegőt a Bádogember kosztümben.

Kiderült, hogy az alumíniumpor, amit az arca ezüstre maszkírozására használtak bejutott Ebsen tüdejébe, és meggátolja, hogy oxigén jusson a véráramába. A színésznek fájdalmai, izomgörcsei és állandó légszomja volt, ezért hosszú időre kórházba került. Bár felépült, a légzése sosem jött igazán rendbe, amiért élete végéig „azt az átkozott filmet” okolta.

Ebsen esetéből ugyan tanult valamennyit a produkció, de végül a helyére érkező Jack Haley is megküzdött a Bádogember megtestesítésével. Az alumíniumport ezúttal krémszerű állagúvá tették, az mégis gondot okozott a színész számára. Haley nagyon komoly szemfertőzést kapott, a maradandó károsodást csak a gyors és hatékony orvosi beavatkozás akadályozta meg. Így ő is kiesett a forgatásról négy teljes napra.

Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images

Azbeszt és oroszlánszőr

A Gyáva Oroszlán sem úszta meg egykönnyen az Óz produkcióját: őt Bert Lahr játszotta egy nagyon nehéz és meleg jelmezben. A kosztümöt valódi oroszlánszőrből készítették, ami az ég világon semmilyen szellőzést nem biztosított a színész számára, aki naphosszat állt a szuperforró Technolor égők alatt. Lahr olyannyira beleizzadt a jelmezébe, hogy minden forgatási nap végén ipari szárítókkal kellett a stábnak visszaállítania a kosztümöt az eredeti állapotára.

Ha azt gondolnád, hogy Lahr szerencsés, hogy csak ennyivel megúszta, annak meg külön örülsz, hogy a Madárijesztőt megformáló Ray Bolger neve eddig fel sem merült, akkor most el kell keserítsünk. Az Óz, a csodák csodája forgatásán ugyanis azbesztet használtak a havas jelenetekhez. Az azbeszt pedig köztudottan mérgező, így valójában bárki, aki a közelébe került, maradandó egészségkárosodásnak volt kitéve… Talán nem véletlen, hogy csak a 10 napot a forgatáson tartózkodó Buddy Ebsen túlélte mindnyájukat.

via

Exit mobile version