Ez egy karácsonyi megjelenésű interjú lesz, és te pont december 24-én születtél. A születésnapod megünneplése szempontjából szívás pont karácsonykor születni?
Nagyon szeretem a karácsonyt, és már volt időm megszokni, hogy karácsonykor ünneplem a születésnapomat. Szeretem a születésnapomat, és magát a december hónapot, az egész hangulatát is imádom. Amikor kicsi voltam, akkor egy kicsit más volt az egész: mindig nagyon izgatott voltam, hogy a kettőt egyszerre ünnepelhettem. Ilyenkor a családom mindig nagyon figyelt arra, hogy duplán ünnepeljünk, és rám is irányuljon külön figyelem.
A film a karakteredről, Parthenopéról szól, de legalább annyira szól Nápoly városáról is. Tudom, hogy nem nápolyi születésű vagy, de a filmet nagyrészt ott forgattátok. Te is annyira különleges városnak tartod Nápolyt, mint a film rendezője, Paolo Sorrentino?
Nápoly egy különleges és egyedi város. Én csak külső szemmel látom Nápolyt, ezért előfordulhat, hogy emiatt kicsit felszínesebben tekintek rá és inkább a szépségét veszem észre, és nem a negatív oldalait, amik az ott élőknek nyilván szembetűnőbbek. Jártam a várost és próbáltam megélni és élvezni a szépségét.
A filmben több különböző arcát is megmutatjuk. Egészen különleges adottságai vannak. Ott van a tenger, ott van a lábunk előtt egy működő vulkán, ott a tengeri levegő és persze azok a különleges emberek, akik a városban élnek. A városra mindig jellemző volt a kultúrák keveredése, ami igazán egyedivé teszi a helyet. Van benne rejtély, van benne misztikum, és ezt a kombinációt nagyon nehezen találod meg máshol.
Fotó: Neményi Márton
A filmben Parthenopé karakterén keresztül egy már-már földöntúli szépséget kell képviselned. Helyezett ez rád extra nyomást? Meg lehet egyáltalán felelni ennek a képnek?
Ha nyomást nem is éreztem, felelősséget már igen. Tudtam, hogy egy bizonyos fajta szépséget kell bemutatnom. Szerencsére volt ebben egy nagy segítőm: mindig mindenben hagyatkozhattam a rendezőmre, Paolo Sorrentinora, aki egyébként a forgatás előtt és alatt rengeteget mesélt nekem magáról a városról és persze a személyről, akit játszom.
Parthenopé szépsége elsősorban nem esztétikai szépség, hanem ennél valami sokkal absztraktabb. Olyasfajta szépség, ami nem kézzel fogható, amit nem tudunk az ellenőrzésünk alá vonni, amit nem kontrollálhatunk. Parthenopé egy idealizált szépség, van benne valami megfoghatatlan.
Paolonak nagyon határozott elképzelése volt arról, milyen ő, így én csak ráhagyatkoztam, és az ő instrukciói alapján próbáltam megjeleníteni a karaktert.
A karakterednek van egy különleges tulajdonsága, ami egyszerre nagyon menő, és közben sokak számára érthető módon elég idegesítő: mindig minden kérdésre megvan a megfelelő válasza. Irigyled ezt tőle egy kicsit?
Parthenopénak mindig mindenre kész válaszai vannak. Megértem azokat, akik ódzkodnak kicsit ettől vagy visszariadnak tőle. A karakterem ezen tulajdonsága Paolo Sorrentinoból eredeztethető: tőle tényleg bármit kérdezhetsz, mindenre lesz válasza.
Bár tudom, hogy furcsán hangzik, hogy egy huszonéves lány egy ötvenes férfi alteregója lenne, de itt tényleg ez a helyzet. Parthenopé egy kicsit olyan, mint Paolo Sorrentino.
Én nagyon szerettem őt játszani, érzem benne az iróniát, tudok vele azonosulni és jól szórakozom rajta. Az, hogy valakinek minden kérdésre legyen valamilyen válasza, csak az extrém módon intelligens és művelt emberekre jellemző. Parthenopé nemcsak a szépsége, hanem a kiemelkedő intelligenciája miatt is emel korlátot önmaga és a többi ember között, ez is hozzátesz egy kicsit a megfoghatatlanságához.
Fotó: Neményi Márton
A filmben Parthenopénak számos férfival van kapcsolata: legyen az baráti, mentori vagy épp szexuális jellegű. Még a saját bátyja is belezúg. Viszont a nők mintha teljesen hiányoznának az életéből, még az édesanyjától is elhidegült. Beszélgettetek Paoloval arról, hogy ez miért alakult így? A nők azért nem barátkoznak vele, mert irigylik a szépségét?
Ezt a kérdést igazából Paolonak kellene feltenned, aki nemcsak a film rendezője, hanem a forgatókönyvírója is volt. Ő meg tudná neked mondani, mennyi ebben a szándékosság és mennyi a véletlen. A magam részéről azt tudom elmondani, hogy szerintem a Parthenopé elsősorban a férfi és nő közötti kapcsolatokra fókuszál, ez van benne kidomborítva. Parthonopé a főszereplő, aki az útja során számos különböző férfival kerül ilyen vagy olyan kapcsolatba. Ugyan találkozik két színésznővel is, akik eleinte elbűvölik őt, ám egy ponton mégis rájön, hogy mégsem akar olyan lenni, mint ők, sőt pont a velük ellentétes utat választja. Nem a szépségével és a kisugárzásával, hanem az eszével szeretne érvényesülni.
A film felveti azt is, hogy külvilág nem igazán elfogadó az egyszerre okos és gyönyörű nőkkel szemben. Mintha valaki nem lehetne szép és okos is egyszerre…
Azért azt ne feledjük, hogy a Parthenopé története nem a mában játszódik, a múlt század filmben látható évtizedeiben még egy más világ volt, másfajta gondolkodásmód uralkodott. Tény, hogy a filmben megjelenített korszakban nem lehetett egyszerre okos és szép is egy nő. Vagy-vagy.
A film összes szereplője, aki találkozik Parthenopéval pont ezzel a dilemmával küzd meg. Milyennek lássa őt? Okosnak vagy szépnek? A világukban ez a két dolog annyira nem összeegyeztethető, hogy számukra is egyfajta küzdelem, hogy az okosat és a szépet is lássák benne.
Parthenopé fokozatosan fedezi fel az értékeit. Először a szépségével szembesül, elkezdi élvezni azt a hatalmat, amit ez ad neki, ám utána felfedez egy másfajta hatalmat: a tudás hatalmát. Idősebb korában már nem én, hanem egy másik színésznő, Stephanie Sandrelli játssza a karaktert, és az ő esetében ez a két tulajdonság, a szépség és a tudás már gyönyörűen összeérik. Ő már be tudja mutatni azt a fajta szépséget is, ami nem kizárólag a fiatalságból fakad, hanem abból az élettapasztalatból és tudásból, amit az idők során magára szedett.
A filmben a vonzalom, a szépség, a fiatalság mind nagyon-nagyon fontos, viszont a szexualitás egészen minimálisra van szorítva, alig láthatunk benne szexjelenetet, főképp a témájához képest.
Erről sokat beszélgettünk Paoloval. Ő ezt a filmet magáról a vágyról írta, a fő témája a vágyakozás, és az abban rejlő rejtély és misztérium. Ez a vágyakozásban ott van, viszont a szexből, a szexuális beteljesülésből már teljesen hiányzik. Maga Parthenopé mondja azt a film egy pontján, hogy
A vágy maga a misztérium, a szexualitás pedig ennek a temetése.
A vágy ábrázolása szerintem sokkal erőteljesebb, mint az aktus látványa lenne.
A film hatalmas siker Olaszországban, ha jól tudom, téged ebben a szerepben ismert meg az ország. Az effajta hirtelen jött sikerre fel lehet valahogy készülni?
Szerintem erre képtelenség felkészülni. Maga a forgatás nem készít fel a bemutató utáni ismertségre, és azokra a dolgokra, amik együtt járnak ezzel. Bízom benne, hogy az idő segít majd nekem elfogadni ezt a helyzetet. A Parthenopé főszerepe és sikere egy óriási lökés a karrieremben. De nem az ismertség a legfontosabb, amit magával hozott. Korábban nem voltam biztos abban, hogy hosszú távon színészettel szeretnék foglalkozni, de most már tudom, hogy ez az én utam. Ezen szeretnék tovább menni.
Fotó: Neményi Márton
A Parthenopé – Nápoly szépe december 26-tól látható a magyar mozik műsorán. Celeste Dalla Porta a 22. Olasz Filmfesztivál vendégeként járt Magyarországon.
