nlc.hu
Szabadidő
Értelmet kerestek a cincogásban

Beszédért felelős gént ültettek egerekbe, a kutatókat igencsak meglepte az eredmény

Nem kell aggódni, a génmódosított egerek nem veszik át a hatalmat az emberiség felett (egyelőre), mindazonáltal figyelemre méltó eredményre jutottak amerikai kutatók a beszédfejlődéssel kapcsolatban.

A New York-i Rockafeller Egyetem kutatói Robert B. Darnell vezetésével, egy emberi, úgynevezett nyelvi gént ültettek egerekbe, hogy jobban megértsék a beszéd kialakulását. A genetikai módosítás jelentős hatással volt az egerek hangadására, ami forradalmi felfedezés lehet a vokális kommunikáció evolúciójában.

Megfigyelték, hogy a „nyelvi génnel” rendelkező egérkölykök másként cincogtak társaikhoz képest: magasabb hangon hívták anyjukat és a hangminták komplexitásában is különbséget véltek felfedezni a kutatók. 

Van bőven mondanivalója (Fotó: Getty Images)

Felnőttként a génmódosított egerek még összetettebb vokalizációt mutattak, különösen a párkeresés során. A hímek hangja jóval magasabb lett, és gazdagabb is tónusaiban. A változásokat a NOVA1 génhez kötik, ami kulcsfontosságú lehet a beszédfejlődésben.

A NOVA1 gén sok fajban megtalálható a madaraktól az emlősökig, de az emberi változat eltér egy aminosavban. Bár se a mozgást, se az agyfejlődést nem befolyásolja, úgy tűnik ez az aminosav hatással van a vokalizációhoz kapcsolódó génekre.

Érdekes módon a neandervölgyi ember nem rendelkezett ezzel a génváltozattal, csak a már említett NOVA1 fehérjével. A kutatók szerint ez a genetikai változás egy afrikai ősközösségben alakulhatott ki, valószínűleg azért, mert előnyt biztosított a beszédfejlődésben. Lehetséges, hogy a Homo Sapiens vokális képességei kulcsszerepet játszottak fajunk evolúciójának sikerességében és a más emberfélék kihalásában.

Az is elképzelhető, hogy ez a genetikai különbség a nyelvi kifejezőkészségben is előnyt biztosított a modern ember számára. A beszéd fejlődése elősegíthette az összetettebb, együttműködő társadalmi struktúrák kialakulását.

Forrás: IFLScience

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top