„Igazából nem is tudom, hogyan tanultam meg franciául” – előny vagy hátrány többnyelvűként felnőni?

Különleges kis nyelvzsenik, vagy természetes, ami velük történik? Mit jelent a beszédfejlődés szempontjából a többnyelvűség, és mi a szülő feladata?

Kerényi Kata

2023. Október 16.

Jaj, de furcsák ezek a gyerekek!

Régen csodabogaraknak számítottak, félelemmel vegyes tisztelettel figyelte őket mindenki. Pedig az, hogy valaki már egészen fiatalon több nyelven is ért, sokáig, egészen a XX. század közepéig teljesen természetesnek számított Magyarországon: a ma élő felnőttek nagyszülei közül sokan otthon még németül és magyarul felváltva beszéltek, mivel az ő szüleik egy olyan korszakban nőttek fel, amikor mindkét nyelv egyformán használatos volt az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén. Aztán a történelem viharai megtették a hatásukat: Kelet-Európa elszigetelődött, és mire újra megnyíltak a határok, felnőtt egy generáció, amelyik csak magyarul beszélt, és rémülten próbált meg felzárkózni a környező országok többnyelvű lakosaihoz több-kevesebb sikerrel. Talán ennek köszönhető, hogy csak mostanában oldódnak a félelmek és tévhitek, amelyek a többnyelvűséget övezik. Nézzük, melyek ezek közül a leggyakoribbak!

A többnyelvű gyerekek nagyon okosak

A ma élő emberek csaknem háromnegyede beszél több, mint egy nyelvet, és a legtöbbjük egyáltalán nem kiemelkedően intelligens. A nyelv a hétköznapok szintjén csak egy kommunikációs eszköz, nincs benne semmi misztikus: az emberiség azért fejlesztette ki, hogy szót értsen a közösségével.

Csak egy bizonyos életkorban lehet egy nyelvet rendesen megtanulni

Ma már tudjuk, hogy a sikeres nyelvtanulás kulcsa a motiváció. Ha van miért megtanulni, akkor szinte bárki, bármilyen életkorban el tud sajátítani jó kommunikációs szinten egy nyelvet. A felnőttkori nyelvtanulási kudarcok nagy része a valódi motiváció hiányából fakad. Sok olyan történetet ismerünk, hogy valaki szerelmes lesz egy más nyelvet beszélő illetőbe, és hipp-hopp, néhány hónap alatt felfejlődik az angolja, amit addig sok év tanulással csak alapszintre tudott feltornázni.

Fotó: Getty Images

A nyelvtudás gyerekkorban magától megragad, és örökre szól

Nagyon jó lenne, ha ez igaz lenne, de sajnos egyáltalán nincs így. A folyamatos nyelvi impulzusok nagyon fontosak ahhoz, hogy valakiben megragadjon egy nyelv. A montreali McGill Egyetem pszicholingvisztikai kutatásai során Fred Genesee és kutatócsoportja bebizonyította, hogy a gyerekeknek ébrenléti idejük legalább harminc százalékában foglalkozniuk kell egy nyelvvel, hogy az stabilan beépüljön, és még ekkor is, ha később nincs lehetőségük ezt gyakorolni, ez a tudás előbb passzívvá, aztán egyre nehezebben hozzáférhetővé válik.

Előfordulhat, hogy a többnyelvűvé nevelt gyerek egyik nyelven sem fog beszélni

Ettől egyáltalán nem kell tartani. Hacsak nincs valami különleges szerv vagy neurológiai ok, ami ezt gátolja, a gyerekek folyamatosan kommunikációra törekszenek. Ennek evolúciós oka is van: őseink számára a túlélés egyik biztosítéka volt az egyértelmű kommunikáció a közösségen belül. Az előfordulhat egy darabig, hogy a gyerek keveri a két nyelv szavait, de ez átmeneti dolog. Az egynyelvű gyerekek is sokszor tévesztenek, miközben az anyanyelvüket sajátítják el, több nyelv esetében is ugyanez történik, csak nagyobb variációs lehetőséggel. Ezek a tévesztések idővel ritkulnak és megszűnnek, ahogy a gyerek egyre magabiztosabban kommunikál.

Ott magyar voltam, itt francia

Panna családja a 90-es évek elején költözött Dél-Franciaországba, egy szerencsésen jött munkalehetőség miatt. Akkor ő még nagyon kicsi volt, óvodás. Ahogy emlékszik, nem viselte meg nagyon a váltás, de sok mindenen csodálkozott.

„Nyáron költöztünk, és augusztus végén már kezdődött az ovi, a nővéremnek pedig az iskola, de ugyanott volt mindkettő, egy intézményhez tartoztak. Az első francia mondat, amit szegény tesóm megtanult, az volt, hogy désolé pour le retard, azaz: elnézést a késésért, mert anyu vitt minket, de nem találta meg rögtön az épületet, és ezért a nővérem rögtön a legelső napján 10 perccel órakezdés után ért be az osztályterembe – meséli. – Ez utólag vicces családi történet lett, de akkor pokoli lehetett átélni. Nekem sokkal egyszerűbben ment minden, lehet, hogy a két év korkülönbség ennyit számít, nem tudom.

Arra emlékszem, hogy akkor láttam életemben először élőben fekete bőrű embert, egy kisfiút, és teljesen lenyűgözött, nem tudtam levenni róla a szemem, hogy milyen érdekes.

Az ovis csoporttársaim rögtön elfogadtak, de a nevemmel sokáig nem tudtak mit kezdeni, és később is tapasztaltam, hogy először mindenki kicsit furcsán néz rám miatta. A »Panna« ugyanis ott azt jelenti, hogy »kenyérke«. Az első pillanattól nem volt kívülállóérzésem, azaz nem több, mint amikor valaki egy új közösségbe kerül. Nem én voltam az egyetlen az oviban, aki nem francia, és később is azt tapasztaltam, hogy mindenféle nemzetiségű, származású és nyelvű ember él együtt Franciaországban, ez nem számít különlegesnek. Magyarok csak mi voltunk a testvéremmel abban az iskolában, néha szórakoztattuk az osztálytársainkat magyar dalokkal, azt nagyon szerette mindenki.”

Mielőtt kiköltöztek, Pannához és a testvéréhez járt egy franciatanár, hogy kicsit felkészítse őket a nyelvi kihívásokra, de később kiderült, hogy teljesen feleslegesen. „Egy idősebb néni volt – emlékszik vissza Panna –, vagy legalábbis középkorú. Olyasmiket ismételtetett velünk, hogy hogy hívnak, hány éves vagy, éhes vagyok, szomjas vagyok.

Ezek közül egyáltalán semmit nem használtam az első hetekben, ráadásul mindenki teljesen máshogy beszélt franciául, mint a magántanárunk, mintha nem is ugyanaz a nyelv lett volna. Igazából nem is tudom, hogyan tanultam meg franciául.

A foglalkozásokon mindig két tanár volt bent, az egyik tartotta az órát, a másik körbejárt és segített annak, akinek kellett, valahogy mindig tudtam, mit kell csinálni, ha pedig nem, akkor sem történt semmi, ha kihagytam valamit. A többi gyerek folyamatosan beszélt hozzám, akár értettem, akár nem, és egy idő után valahogy már értettem, és válaszolni is tudtam, ha kérdeztek valamit. Az egész egy teljesen természetes folyamat volt.”

A legnehezebb az volt Panna számára, ahogy az itthoni ismerősök, családtagok kezelték őt. „Az unokatestvéreimmel mindig nagyon szerettük egymást. Évente egyszer-kétszer hazajöttünk Magyarországra, akkor elég sok időt töltöttünk velük. De egy idő után azt kezdtem el érezni, hogy megváltozott a kapcsolatunk.

Én lettem a »furcsa francia lány«, pedig ugyanúgy magyarul beszéltem, ha itthon voltam, de valahogy mégis más lettem.

Talán máshogy gondolkodtam, máshogy viselkedtem, mint régebben, és ezt megérezték, nem tudom. Érdekes, hogy a kívülállóság érzése nem külföldön talált meg idegenként, hanem hazatérve a saját környezetemben. Kamaszkorunkban aztán ez elsimult, de volt néhány év, amikor eltávolodtunk egymástól, valami nem stimmelt közöttünk.”

Fotó: Getty Images

Csak türelem!

Bár a gyerekkorban szerzett többnyelvűség egyértelműen hasznos és pozitív dolog, akad néhány fejlődési lépcső, amit a gyerekek a nyelvi fejlődésük során, ha az párhuzamosan több nyelven zajlik, később érnek el. Ez egy iskolaérettségi vizsgálatnál, vagy egyes képességvizsgálatoknál jelenthetnek pillanatnyi hátrányt; ezért lenne fontos, hogy az egyes képességtesztek mindenkit önmagához képest is vizsgáljanak, ne csak egy képzeletbeli, ideális gyerekhez viszonyítva.

Megeshet például, hogy az otthon többnyelvű környezetben nevelkedő kicsi kortársaihoz képest valamivel később szólal meg. Ha jobban belegondolunk, ez érthető is: a dupla nyelvi alapkészletből válogatva kétszer annyi információt kell sorba rendezni, hogy egy értelmes mondat jöjjön ki belőle a végén.

A kétnyelvű gyereket nevelő szülők átlagosan három-hat hónapnyi csúszásról számolnak be a többi gyerek első szavaihoz viszonyítva, de később ezt a lemaradást gyorsan behozzák a kicsik.

Hasonló figyelhető meg az olvasás és az írás elsajátításánál is, bár itt nagyon sokat számít az, hogy a beszéd nyelvek mennyire állnak egymáshoz közel. Érdekes módon két teljesen különböző nyelvcsaládba tartozó nyelv sokkal kevésbé „akad össze” ilyenkor: ha sok a kiejtésben hasonló szó, amelyeket esetleg máshogyan kell leírni a két eltérő nyelv helyesírása szerint, az akár évekig is okozhat fejtörést és tévesztéseket – és ennek folyományaként helyesírásból rosszabb osztályzatokat az iskolában. Az idő itt is sokat segíthet, és még valami: az olvasás. Ha sokszor látunk egy szót leírva, megjegyezzük, hogy „néz ki” helyesen, még akkor is, ha a vonatkozó nyelvtani szabályt sosem jegyeztük meg hozzá.

A család következetessége és támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy egy többnyelvű gyerek a saját ritmusában fejlődhessen. Ez éppen olyan, mint a zenei nevelés: nem várható el, hogy valaki az egyik napról a másikra virtuóz legyen teljesen magától.

A szülők számára sokszor extra erőfeszítés, és igazi összehangolt csapatmunka, hogy figyeljenek rá, melyikük hogyan beszél a gyerekhez, milyen helyzetekben melyik nyelvet használják.

Fontos a bátorítás, a megfelelő motiváció, és hogy semmi esetre se érezze magát a gyerek ügyetlennek vagy nevetségesnek akkor sem, ha valamit összekever vagy rosszul mond. Többgyerekes családoknál valamivel könnyebb a helyzet, mert a nagytesó automatikusan beszáll a kicsi nyelvi nevelésébe, a gyerekek egymást is tanítják, segítik, motiválják. A többnyelvű gyerekek szüleinek bőven adnak tehát feladatot a hétköznapok, de túlnyomórészt egyetértenek abban, hogy a befektetett munka később sokszorosan megtérül.

Az igazság az, hogy – többnyelvűség ide vagy oda – nincs két egyforma ütemben fejlődő gyerek. Az egyéni eltérések, egyenetlenségek felnőttkorra jobbára elsimulnak. És ha nem, az sem biztos, hogy baj: talán nem hátrány, ha valakinek van egyénisége. Ha pedig emellett még több nyelven is beszél, az sok lehetőséget nyithat meg számára az élete során.