A legelső közlekedési lámpát, amelyet 1868 decemberében állítottak fel a londoni Parlament épülete előtt, és piros, illetve zöld gázlámpákkal látták el az éjszakai használatra. A készülék meglehetősen kezdetleges volt, és alig egy hónappal az üzembe helyezése után felrobbant, és súlyosan megsebesítette (más források szerint: meg is ölte) a szerencsétlen közlekedési rendőrt, aki kezelte.
Nyilvánvaló, hogy a közlekedési lámpák technológiája azóta rengeteget fejlődött (manapság például már nem szoktak felrobbanni ezek az eszközök), ám a színséma a mai napig ugyanaz maradt – vagyis ezek szerint ez maximálisan bevált.
De miért pont pirosra és a zöldre esett a tervezők választása?
Az első közlekedési lámpák készítői a vasúttól kölcsönözték a színpalettát. Az akkori brit vasutasok gyakran használtak piros, zöld, kék, fekete és fehér zászlókat, valamint szemaforokat és lámpákat a jelzéshez. 1841 januárjában, amikor számos baleset miatt parlamenti vizsgálatot kellett lefolytatni, a nagy vasúttársaságok vezetői összeültek, hogy megvitassák a legfontosabb biztonsági kérdéseket.
Henry Booth, a liverpooli és manchesteri vasúttársaság vezetője volt a találkozó egyik mozgatórugója, és szabványosított kézjeleket, illetve színsémákat javasolt. Az elfogadott színek azok voltak, amelyeket Booth-ék társaságában alkalmaztak: a piros a veszélyt, a fehér a biztonságot, a zöld pedig az „óvatosan haladj” üzenetet közvetítette.
Közlekedési lámpa az Egyesült Államokban (fotó: Scott Olson/Getty Images)
Valószínű, hogy Booth ezeket a színeket a korszak nehéziparában elterjedt módon használta, vagyis ezeket ültette át vasúti alkalmazásra. Sok motor és más ipari berendezés jelzőfénye piros volt, amikor a berendezés leállt, és zöld, amikor működött. Mivel az emberek már ismerték ezt a színsémát és annak jelentését, logikus, hogy a vasúti iparban, majd a közlekedési lámpáknál is átvették.
Magyarországon az első berendezést 1926. december 23-án Budapesten a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésénél állították fel, az EMKE csomópontnál. A villanyrendőr elnevezés találó volt, mivel ekkor még valóban egy rendőr állt a kereszteződés közepén, akinek a feje fölött lógott a kötelekkel a környező házakra függesztett jelzőlámpa, ezt a rendőr egy rúd elforgatásával tudta állítani. Az eredeti villanyrendőri megoldás ekkora már elavulttá vált hiszen az automata jelzőlámpák már 1922-ben megjelentek az USA-ban.
1938-ban a Szent István körúton adták át az első oszlopon álló lámpát. Az 1940-es évek elején már 40 csomópontban irányították a közlekedést lámpákkal. 1943-ban a Szent István körúton hangolták össze először több lámpa működését. 1959-ben Miskolcon készítették el az első vidéki jelzőlámpás irányítást.
Arról, hogy a korabeli iparosok miért választották a pirosat a megállásra és a zöldet, csak találgatni tudunk. A színszimbolikában a piros általában veszélyt idéz, ezért jó választás figyelmeztető jelzésnek. A zöld viszont nyugtató hatású – habár ez (mármint a lenyugtatás) nem feltétlenül szerencsés, ha azt akarjuk elérni, hogy egy közlekedési szituációban valaki gyorsan és határozottan elinduljon. Szóval az is lehet, hogy gyakorlatiasabb okból választották, vagy esetleg esztétikai megfontolásból, hisz erős kontrasztot nyújt a vörös mellett, és jól látható anélkül, hogy durva vagy zavaró lenne.
