„A mai online világban mindennél erősebb a vágy, hogy végre kikapcsolódjunk és feltöltődjünk” – írja bevezetőjében a brit Travelbag magazin, és ezzel nem is vitatkoznánk. A kiadvány szerkesztői ezért összeállítottak tudományos szempontok alapján egy meggyőző listát a világ legnyugodtabb úti céljairól; az első helyen meglepő módon egy nagyváros végzett, és a lista további tételei sem kimondottan lakatlan szigetekből állnak.
A Travelbag felmérése szerint a britek 47%-a kifejezetten olyan nyaralásra vágyik, „ami segít nekik lelassulni és tudatosabban jelen lenni”. Nem meglepő tehát, hogy egyre népszerűbbek az olyan pihenések, amelyek kizárólag a nyugalomra, csendességre és feltöltődésre fókuszálnak. Erre már külön szavuk is van:
Calmcation
A trend gyorsan terjed: az utóbbi három hónapban megduplázódott a kifejezésre irányuló keresések száma, ahogy egyre többen cserélik le a zsúfolt programokat lassabb, megnyugtatóbb utazásokra. „Kíváncsiak voltunk, hol találhatók a világ legpihentetőbb úti céljai, ezért több mint 30 helyszínt vizsgáltunk meg, és a nyugalom szempontjából legfontosabb tényezők alapján rangsoroltuk őket: ilyen volt például a zaj- és fényszennyezés mértéke, a tisztaság, a zöldterületek minősége és a helyi közlekedés zsúfoltsága” – írja a lap, mi pedig megmutatjuk az első három helyezettet.
Queenstown, Új-Zéland
A kristálytiszta Wakatipu-tó partján, a fenséges Déli-Alpok ölelésében fekvő Queenstown természetközeli nyugalmat kínál. A város lenyűgöző, 91,7-es tisztasági pontszámot ért el – ezzel vezeti a rangsort –, és a zöldterületek minőségére is kiemelkedő, 94,4-es értéket kapott. Ez a letisztult környezet tökéletesen alkalmas arra, hogy lelassuljunk, kikapcsoljunk, és újra kapcsolatba kerüljünk a természettel.

Forrás: Getty Images
Annak ellenére, hogy Queenstown népszerű úti cél, a helyi közlekedési zsúfoltság viszonylag alacsony, 87,7-es értéket kapott, vagyis a közlekedés gördülékeny és stresszmentes marad. Naplemente után pedig a mindössze 25-ös zaj- és fényszennyezési pontszám gondoskodik a békés, csillagos égbolt alatti estékről.
Seychelle-szigetek
A második legnyugalmasabb úti cél a Seychelle-szigetek, ami szinte tökéletes menedéket kínál azoknak, akik valódi békére vágynak. Az összes vizsgált helyszín közül itt a legalacsonyabb a zaj- és fényszennyezés – csupán 16,7-es pontszámmal –, így ideális választás azok számára, akik elmenekülnének a városi nyüzsgés elől.

Forrás: Getty Images
Ha a szigetcsoporton belül is a legbékésebb helyeket keresed, La Digue, Silhouette Island és Praslin szigetei tökéletes opciók. Különösen La Digue híres autómentes varázsáról, ahol a kerékpárok és ökörfogatok váltják fel a gépjárműveket, ezzel is megteremtve az egyedi, nyugodt hangulatot.
Cairns, Ausztrália
A harmadik helyen a trópusi Cairns végzett, amely remekül ötvözi a természetközeli élményt a nyugodt pihenéssel. A város – a Seychelle-szigetekhez hasonlóan – 25-ös zaj- és fényszennyezési pontszámot ért el, ami meglepő nyugalmat jelez, különösen egy ilyen pezsgő helyszín esetében.
A 69,6-os tisztasági érték és a 78,5-re értékelt zöldterületi minőség is azt mutatja, hogy Cairns ideális hely azoknak, akik egyszerre értékelik a természet közelségét és az aktív, szabadban töltött időt.

Forrás: Getty Images
Aki Cairnsben keres csendesebb helyszíneket, számos lehetőséget talál: a városi Botanikus Kert buja zöld oázisként vár, míg a Crystal Cascades nevű rejtett, esőerdővel körülölelt édesvízi fürdőhelyek tökéletes elvonulást kínálnak. Cairnstől nem messze található Fitzroy Island és Green Island is, a Nagy-korallzátony tengeri parkjában – ezek a szigetek érintetlen strandokkal, korallzátonyokkal, valamint nyugodt napfürdőzési és snorkelezési lehetőségekkel várják a látogatókat.
A teljes lista a további helyezettekkel itt érhető el.