Lehet, hogy meglepő, de a sört nemcsak pohárba, hanem olykor a virágföldre is érdemes önteni, ugyanis a növények is örömmel „fogyasztják”. Amellett, hogy miért és hogy érdemes sörrel virágot öntözni, most azt is megtudhatod, mikor nem ajánlott.

Fotó: Getty Images – Westend61
A sör – szemben a vízzel – több olyan összetevőt is tartalmaz, ami jót tehet a virágfölddel és az abban növekvő növénnyel is. Találhatók benne például cukrok, amik elősegítik a talajban élő hasznos mikroorganizmusok szaporodását, illetve sörélesztőt, ami pedig hozzájárul a tápanyag-felszabaduláshoz és támogatja a bomlási folyamatokat.
Kisebb mennyiségben olyan ásványi anyagok is fellelhetők benne, mint a kálium, a magnézium vagy a foszfor, a benne lévő szén-dioxid (aminek az ital szénsavassága köszönhető) segíthet a talajszellőzésben.
Milyen növényeket érdemes sörrel locsolni?
A sör, akárcsak az emberek körében, úgy a növények között sem javasolt mindenkinek. Kifejezetten jól működik az olyan zöld növények esetében, mint a páfrányok, a filodendron vagy a fikusz, illetve a virágos cserepes növényeknél, mint amilyen a muskátli, a petúnia vagy a begónia.
A kertben szirmot bontó egynyári növények többsége is díjazza, nem szabad azonban kaktuszokra, pozsgásokra locsolni, mert azok kisebb mennyiségben is rosszul viselik.
Hogyan kell sörrel virágot locsolni?
- Az első és legfontosabb lépés, még mielőtt nekilátnál a sörrel való öntözésnek, a hígítás. A tiszta sör önmagában túl erős lehet a növényeknek, ezért jobb, ha 1:1 arányban vízzel hígítod.
- Ügyelj arra, hogy a talajra öntsd, ne pedig a levelekre vagy a virágokra! Ez nemcsak azért fontos, mert a sört a gyökerek szívják fel a leghatékonyabban, hanem azért is, mert a növényi részeket ragacsossá teheti és akár a penész megjelenését is előidézheti.
- Lehet, hogy ez az intelem csalódást okoz, mégis érdemes megszívlelned: a sörös virágöntözést elég havonta egyszer bevetned, ha ennél gyakrabban teszed, fennáll a veszélye, hogy a kedvező hatások helyett kárt tesz a növényeidben, mert a virágföld túlsavasodhat és a penészgombák is elszaporodhatnak benne.
Alkoholos vs alkoholmentes sör
Ha betartod a fenti javaslatot, és (szigorúan hígítva!) havonta egyszer öntesz sört a növények földjére, akár alkoholos változatot is használhatsz, de ha semmiképpen sem akarsz kockáztatni, nyúlj inkább az alkoholmentes változat után.
Fontos, hogy az ízesített sörök nem alkalmasak a viráglocsolásra, mert azokban mesterséges anyagok is lehetnek, amiktől jobb megkímélni a virágokat.
Így készíts természetes tápoldatot sörből
Hozzávalók:
- 1 dl sör (lehetőleg alkoholmentes vagy alacsonyabb alkoholtartalmú)
- 1 evőkanál cukor (extra táplálék a talajnak)
- 1 teáskanál almaecet (fertőtlenítő, gombaölő hatású)
- 1 liter víz
A hozzávalókat szép sorban keverd össze, öntsd egy üvegbe és havonta egyszer locsold meg vele a növényeidet.