Paolo Veronese (1528-1588) a velencei reneszánsz egyik legnagyobb alakja volt Tiziano és Tintoretto mellett; a városállamra oly jellemző pompa és fényűzés legavatottabb kezű megörökítője. Bizonyos vélemények szerint az ő működése tetőzte be az itáliai reneszánszt, és nyitott utat a barokknak. Ahogy Lyka Károly, a nagy magyar műtörténész írta igen érzékletesen:
Veronese tökéletes formában és meggyőző erővel tudta elénk vetni azt az életideált, amely csöndes órákban kinyiladozott a bensőjében. Pompás emberekről, álmodott, akik számára finom ünnep a földi lét. Arcukon méltóság és életöröm dereng. Ruhájukat bizánci mesterek szőtték remekbe. Nagy építészek szerkesztettek számukra oszlopos márványcsarnokokat. S fölöttük nyájasan kéklett Velence ege, gyöngyházszínű bárányfelhőivel. Mirtusz- és gránátalmabokrok, fekete sudár ciprusok adják a hátteret. Legjellemzőbb képei ezzel, vagy egy ilyen hangulatú világgal ismertetnek meg minket.
Paolo Veronese önarcképe (forrás: Wikimedia Commons)
Legalább ennyire figyelemre méltó, hogy valószínűleg Veronese volt a történelem egyetlen művésze, aki az utolsó vacsorát ábrázoló képére Krisztus és a tanítványok mellé többek közt
udvari bolondnak öltözött törpét, részeg németeket, papagájt és kutyákat is festett,
meg még egy sor teljesen indokolatlan és oda nem illő, ám színes és érdekes figurát – száz évvel megelőlegezve ezt az emlékezetes Monty Python-szkeccset.
A végeredmény, ami inkább egy pazar, fényes, kavalkádszerű főúri mulatságnak tűnik, nem sokban emlékeztet mondjuk Leonardo egy emberöltővel korábbi szerény, bensőséges és emelkedett Utolsó vacsorájára (amit minden bizonnyal Veronese is ismert). Igazából Krisztust és a tanítányokat elsőre nehéz is kiszúrni, annyi minden más történik a képen. Ez a megközelítés talán még ma is szokatlannak számítana, nemhogy 1573-ban. (a kép részleteiben pl. ezen a linken lehet elmélyedni)
A képet a San Zanipolo bazilika rendelte meg, miután az előző Utolsó vacsorájuk – Tiziano alkotása – sajnálatos módon egy tűzesetben megsemmisült. Habár a dominikánusoknak tetszett a mű (vagy legalábbis nem tudunk arról, hogy bármi bajuk lett volna vele), a velencei Szent Inkvizíció már korántsem volt ennyire lelkes. Így aztán 1573-ban, nagyjából három hónappal azután, hogy Veronese befejezte a művét, az inkvizítorok beidézték az alkotót, hogy válaszoljon néhány kérdésre.
Bár a velencei inkvizíció korántsem volt olyan fanatikus és rettegett hírű, mint más régiókban, azért a festő nyilván tartott a meghallgatástól; attól azért nem kellett félnie, hogy eretneknek bélyegzik, de pénzbüntetésre vagy valamilyen más retorzióra – ami akár egy időre ellehetetleníti a pályafutását – joggal számíthatott.
Veronese: Utolsó vacsora, avagy Lakoma Lévi házában
A ránk maradt kihallgatási jegyzőkönvy szerint az inkvizítor szigorúan kérdőre vonta Veronesét, hogy miért is szerepeltet bolondokat, részegeseket, törpéket és pláne németeket (vélhetően protestánsokat!) a jelenetben. „Kik ezek az alakok? Mégis mit akar ez jelenteni?” Veronese-t arra kérték, hogy legalább az egyik kutyát cserélje le Mária Magdolnára.
Ám a festő, bár udvariasan, de elzárkózott a javaslattól. Úgy vélte „Magdolna alakja nem mutatna ott jól”. Egyébként pedig a művészi szabadságra hivatkozott:
„mi festők ugyanazzal, a szabadsággal élünk, amely a költőknek és az őrülteknek jár.”
A festő Michelangelo Utolsó ítéletét hozta fel példaként: ha az itáliai reneszánsz atyamestere festhetett meztelen szenteket, akkor ő meg miért ne festhetne törpéket és részegeket az Utolsó vacsorára? Ám az inkvizíciót ez sajnos nemigen győzte meg.
Veronese érezte, hogy nyilvános bűnbánatot kell gyakorolnia, így végül bocsánatot kért és alázatosan kijelentette, hogy nem szándékozott ártani senkinek. Az inkvizíció arra utasította, hogy három hónapon belül a saját költségén végezze el a szükséges javításokat, vagyis távolítsa el az oda nem illő figurákat.
A velencei San Zanipolo, a festmény eredeti otthona (fotó: Wikimeda Commons)
Azonban Veronese csak egy dolgot változtatott meg: a törpe bal oldalán lévő korlátra latinul felírta: Lukács 5, a képet pedig átkeresztelte. Az új cím ez lett:
Lakoma Lévi házában
Lévi egy zsidó vámszedő volt, aki Krisztus tiszteletére nagy lakomát rendezett, ezen pedig mindenféle züllött, furcsa figura is felbukkant; zúgolódtak is a farizeusok és az írástudók, hogy miért ül Jézus ilyenekkel egy asztalhoz.
Így végre mindenki megnyugodhatott, az átbrandelt képet pedig ma is meg is meg lehet tekinteni Velencében.
