nlc.hu
Aktuális
A pápa maga az Antikrisztus?

A pápa lenne az Antikrisztus? Évszázadok óta foglalkoznak ezzel

A kereszténység mozgalmas, sőt tumultuózus évezredei alatt meglehetősen sokan megkapták már az antikrisztusi címkét - és némileg meglepő módon a legtöbbjük a római pápák sorából került ki.

Először is talán azt érdemes tisztázni, hogy ki is az az Antikrisztus. Pontosabban: kik azok? A Bibliából, János első leveléből megtudhatjuk, hogy az Antikrisztus gyakorlatilag bárki lehet, aki “tagadja az Atyát és a Fiút”. Továbbá az is kiderül, hogy “az antikrisztus eljön, most pedig sok antikrisztus támadt, amiből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.” Vagyis az Antikrisztus egyrészt egy olyan személy, aki gyökeres ellentéte mindennek, ami krisztusi, másrészt pedig már itt is van köztünk, sokféle alakban – majd aztán a végítélet idején – írja a katolikus lexikon –  mintegy sátáni hatalommal fejti ki tevékenységét, ám Krisztus legyőzi a második eljövetelekor.

Szóval – összegezve és leegyszerűsítve –

az antikrisztus (és most direkt írjuk kisbetűvel) egy archetipikusan gonosz és jelentős hatalommal bíró hús-vér ember, aki folyvást a jámbor keresztényekre tör, az Antikrisztus pedig az utolsó idők eljövetelekor felemelkedő démoni, természetfeletti erő, a Sátán küldötte (vagy más értelmezésekben: a Sátán fia).  

Reneszánsz freskó

Az Ördög az Antikrisztus fülébe suttog Luca Signorelli freskóján (forrás: Wikimedia Commons)

A theconversation.com cikke szerint az Antikrisztus első életrajzát egy bencés szerzetes, Adso, Montier-en-Der apátja írta meg körülbelül 1100 évvel ezelőtt. Adso úgy vélte, hogy az Antikrisztus egy zsarnokian gonosz király lesz, aki arany és ezüst segítségével megrontja a körülötte élőket, és ártó szellemek lesznek a tanítói és állandó kísérőtársai. Saját dicsőségét hajszolva, ez a király mindenható Istennek fogja magát nevezni.

Az évszázadok során aztán számos történelemformáló uralkodó és nemzetvezető kapta meg kortársaitól az antikrisztus jelzőt – a keresztényüldözésket meghonosító Nero császártól egészen a teljes Európát rettegésben tartó Napóleonig, az iraki diktátor Szaddam Huszeintől az al-Kaida-vezér Oszama bin Ladenig.

Hogy ezek a jeles zsarnokok, diktátorok és terroristák mivel érdemelték ki az antikrisztusi címet, viszonylag könnyen megfejthető. De hogy a mindenkori pápából, illetve az egész pápaságból hogyan is lett Antikrisztus, az már talán kevésbé egyértelmű; 

pedig a történelem során valószínűleg senki mást nem neveztek olyan gyakran Antikrisztusnak, mint az éppen aktuális Szentatyát. 

római császár

Nero császár – egy vélelmezett Antikrisztus a sok közül (forrás: Wikimedia Commons)

A thecollector.com összefoglalója szerint az első ismert személy, aki a pápaságot az Antikrisztusként azonosította, Arnulf reimsi érsek (mellesleg Lothár nyugati frank király törvénytelen fia) volt. A Kr. u. 991-ben tartott reimsi zsinaton kijelentette: „Ó nyomorult Róma…a sötétségnek teremtményeit okádtad ki magadból, gyalázatos neveket, amelyeket az örökkévalóság sem tüntet el…Kérdezem, helyes-e hogy ilyen szörnyeknek, akik minden gonoszsággal telve vannak – és minden isteni és emberi ismeret híján vannak – számtalan pap úgy engedelmeskedjen, mint a rabszolgák? Ki az kérdezem, aki bíbortól és aranytól ragyog és ott trónol…? Valóban nem más, mint az Antikrisztus, aki az Isten templomában ül és Isten gyanánt mutogatja magát.”

Arnulfnak persze elsősorban a pápai túlhatalommal és az egyházban eluralkodó korrupcióval volt problémája, így – idézzük ismét a thecollectort –  az antikrisztusi vád inkább retorikai és polemikus jellegű volt, amelynek elsődleges célja a pápai intézményen belüli vélt hatalmi visszaélések és dekadencia leleplezése lehetett. 

Egyes esetekben a pápák és az őket támogató frakciók még egymást is az Antikrisztussal azonosították. Ez volt a helyzet VII. Gergely pápával és III. Kelemen ellenpápával: Gergely Kelement „a ravennai szent egyház kifosztójának és Antikrisztusnak” nevezte, míg a III. Kelemen pápát támogató Benno bíboros úgy vélte, hogy VII. Gergely „vagy az Antikrisztus híve, vagy maga az Antikrisztus”.

Középkori atlasz

Az Antikrisztus egy középkori atlaszban (forrás: Wikimedia Commons)

Aztán a pápák, az 1198 és 1216-uralkodó III. Incétől kezdve elkezdték magukat Vicarius Christiként, vagyis Krisztus helytarójaként emlegetni, ami sokaknak szúrta a szemét, lévén a Biblia egyértelműen Krisztust nevezte meg az egyház fejeként.  VIII. Bonifác (1294-1303) egyik pápai kiáltványában egyenesen így fogalmazott: “Hallgassatok Krisztus helytartójára, aki a királyok és királyságok fölé van helyezve. Ő az Egyház feje, amely egy és szeplőtelen”. 

A pápai hatalommal szembeni ellenállás komoly lendületet kapott; noha azokat, akik az Antikrisztussal azonosították a Szentatyát, gyakran megkínozták és kivégezték. 

Az első jelentős figura, aki nyilvánosan kiállt a romlott és korrupt egyházi vezetők, az egyházi hierarchia és a lelki javakkal való üzérkedés ellen, egy prágai teológus, Husz János (Jan Hus) volt: 

„Ami a pápai széket elfoglaló antikrisztust illeti, nyilvánvaló, hogy a Krisztussal ellentétesen élő pápa, mint minden más züllött személy, közös megegyezéssel antikrisztusnak neveztetik”.

Huszt végül bíróság elé állították és halálra ítélték a németországi Konstanzban a pápasággal és annak túlkapásaival szembeni támadásai miatt. Máglyán égették meg 1415. július 6-án.

Középkori kivégzés

Husz János kivégzése (forrás: Wikimedia Commons)

Körülbelül egy évszázaddal Husz után, Luther színre lépésével a reformációs mozgalmak teljes gőzzel kezdek dübörögni, és ezzel párhuzamosan egyre csak nőtt azoknak a száma, akik a pápaságot tekintették az Antikrisztusnak, és ennek a véleményüknek nem féltek hangot is adni. Ilyen nagy egyetértés talán azóta sem volta a reformációból kibontakozó különböző felekezetek  – lutheránusok, kálvinisták és anglikánok – között.

Luther Márton így fogalmazott::

„Mi itt azon a meggyőződésen vagyunk, hogy a pápaság az igazi és valódi Antikrisztus székhelye… személy szerint kijelentem, hogy a pápának csak annyi engedelmességgel tartozom, mint az Antikrisztusnak”.

Kálvin János, a kálvinizmus névadója pedig ekképpen: 

“Bár elismerjük, hogy Róma egykor minden egyház anyja volt, de attól kezdve, hogy az Antikrisztus székhelye lett, megszűnt az lenni, ami korábban. Egyesek túl szigorúnak és ítélkezőnek tartanak bennünket, amikor a római pápát Antikrisztusnak nevezzük. De akik ezen a véleményen vannak, nem veszik figyelembe, hogy ugyanezt az elbizakodottság vádját magával Pál apostollal szemben is felhozzák, akinek tanításait mi közvetítjük. Röviden be fogom mutatni, hogy Pál szavait (Pál második levele a thesszalonikaiakhoz) nem lehet másként értelmezni, csak a pápaság kritikájaként”

Az inkriminált bibliai idézet egyébként így szól:

“Nehogy valaki valamiképpen félrevezessen titeket, mert nem jön el az addig, amíg be nem következik előbb a szakadás, és megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia, aki ellene veti és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy imádat tárgyának tartanak, annyira, hogy maga ül be Isten templomába, isten gyanánt mutogatva magát.” 

Természetesen az anglikánok sem óhajtottak lemaradni: 

Nincs más feje az egyháznak, csak az Úr Jézus Krisztus; és a római pápa semmilyen értelemben nem lehet annak feje: ő az Antikrisztus, a bűn embere és a kárhozat fia, aki az egyházban Krisztus ellen és mindazzal szemben, amit isteninek neveznek, felmagasztalja magát.” 

Reformáció

Luther Márton, a reformátor (forrás: Wikimedia Commons)

A református vezetők és gondolkodók ezután még sokáig ragaszkodtak a pápa = Antikrisztus tételhez. A metodista John Wesley szerint például „VII. Gergelytől kezdve minden pápa  kétségtelenül Antikrisztus”. Végső soron a protestáns lét szerves része volt a pápaság vagy a pápa Antikrisztusként való azonosítása: ezt a nézetet osztotta Roger Williams, Amerika első baptista lelkésze, az amerikai puritánok vezéralakja, Cotton Mather és maga Sir Isaac Newton is. 

Aztán lassacskán ez is lecsengett: 1789-ben az amerikai presbiteriánusok elfogadták a Westminsteri Szabályzatot, amely elhagyta a pápára, mint Antikrisztusra való utalást, Hasonlóképpen, az amerikai lutheránus egyházban több zsinat is eltávolodott a pápaság Antikrisztusként való azonosításától legkésőbb az 1950-es években. Manapság leginkább talán Donald Trumpot szokták az Antikrisztusnak tartani, de számos más politikus és híresség is megakta ezt a címkét, Bill Gatestől Vlagyimir Putyinig – akit érdekel, itt egy hosszú lista a kortárs (és vélelmezett) Antikrisztusokról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top