Sékerek szektája

A kereszténység ősi, eredeti, tiszta és romlatlan állapotához való visszatérést meghirdető, de egymástól amúgy eléggé különböző ún. resztoránus poszt-eretnekmozgalmak (hétköznapi nevükön: szekták) a 18., illetve 19. században élték virágkorukat Észak-Amerikában; az ekkoriban – több hullámban – zajló protestáns megújulási folyamatot, amely szinte az egész országot letarolta, és nagyban hozzájárult a modern Egyesült Államok megszületéséhez, Első, valamint Második Nagy Ébredésnek szokás nevezni (volt egyébként egy Harmadik és egy valamivel kisebb Negyedik Nagy Ébredés is a 19. század közepétől a huszadik század második feléig, amelyeknek egyebek mellett a Jehova tanúit és bizarrabbnál bizarrabb, ám az USA-ban máig rendületlenül népszerű karizmatikus-pünkösdista egyházakat köszönheti az emberiség). A Második Nagy Ébredés egyik legizgalmasabb és leginkább figyelemre méltó mozgalma a sékereké (avagy shakereké) volt, amely csúcsidőszakában, a 19. század közepén körülbelül 4000-6000 tagot számlált, akik 18 nagyobb és sok-sok kisebb kolóniában éltek szerte az Egyesült Államokban.

Metodista gyűlés a Második Nagy Ébredés idején (forrás: Wikipedia)

A séker egyház gyökerei egészen Angliáig vezetnek: 1747-ben egy kisebb csoport vált ki a kvékerekből, majd megalapította a Wardley Society-t, amelyet Shaking Quakereknek, vagyis rángatozó kvékereknek (mondjuk) is neveztek, mivel a tagok az istentiszteletek alatt rendszerint a teljes elragadtatás állapotába kerültek, és különféle látványos koreográfiákat mutattak be az Úr legnagyobb dicsőségére. Ettől a furcsaságtól eltekintve, a sékerek éppoly aszketikus és bűntelen életet éltek, akár az őskeresztények. A kísértéstől pedig egyenesen úgy irtóztak, mint ördög a tömjénfüsttől; épp ezért nem csak a paráználkodást tiltották meg a tagjaiknak, hanem mindennemű szexuális tevékenységet (sőt, a nők és a férfiak még kezet sem rázhattak egymással).

A séker nők tehát – érthető okok miatt – nem vállalhattak gyereket, legfeljebb akkor, ha már eleve várandósan csatlakoztak az egyházhoz. Az árva- és lelencgyerekek örökbefogadása ugyanakkor megszokott gyakorlatnak számított a közösségben; ha mondjuk egy megesett lány titokban ott hagyta újszülöttjét az egyik séker küszöbén, biztos lehetett abban, hogy gyermeke szerető kezekbe kerül. A sékerek amúgy is meglehetősen utópikus civilizációs elképzeléseik voltak: hittek a békés egymás mellett élésben, valamint az emberek (fajok!), illetve a nemek közti teljes egyenlőségben, mivel úgy vélték, hogy Istennek sincs neme, illetve még pontosabban egyszerre nő és férfi (mindamellett a Szentháromságot, bár egyértelműen maszkulin természetűnek tartották, nem tagadták meg, ellentétben sok más eretnekmozgalommal). Arról is meg voltak győződve, hogy közel a Végítélet, szóval ebben a tekintetben annyira nem különböztek a többi keresztény szektától. Ahogy a közösség első igazi vezetője és alapítója, Jane Wardley írta:

„Térjetek meg. Mert közel van az Isten országa. A régen megjövendölt új ég és új föld hamarosan eljön. A Bárány menyegzője, az első feltámadás, az egekből leereszkedő új Jeruzsálem:  ezek már mind az ajtónk előtt várakoznak. Mikoron pedig Krisztus újra megjelenik, és az igaz egyház teljes transzcendens dicsőségben felemelkedik, akkor minden keresztényellenes felekezet – a papok, az katolikus egyház, a pápa – el lesz söpörve a Föld színéről.”

Séker közösség a 20. század elején (fotó: Wikipedia)

Részben a már említett egalitárius nézeteik miatt, részben meg azért, mert úgy hitték, Krisztus egy nő alakjában fogja végrehajtani a Második Eljövetelt, a sékereknek több nőnemű vezetője is volt: a már említett Jane Wardleyt a manchesteri születésű, karizmatikus prédikátor hírében álló, folyamatosan misztikus látomások és víziók által gyötört Ann Lee, vagy ismertebb nevén Mother Ann Lee váltotta 1770 körül. Ő volt az, aki – megelégelvén az angol hatóságok állandó zaklatását – 1774 körül áthajózott Amerikába a közösség vállalkozó szellemű tagjaival, majd ott, a mai New York állam területén megalapította az első séker kolóniát. Az amerikai utat természetesen egy nagyívű látomás előzte meg: „Láttam egy nagy fát, amelynek minden egyes levele olyan fényesen ragyogott, mint egy égő fáklya: Krisztus egyházát jelképezve, amely még meg fog alakulni ezen a földön.”

Bár Mother Ann Lee eredetileg férjnél volt, és született is néhány gyereke (igaz, egyikük sem érte meg a felnőttkort), a nemi életet bűnös és elvetendő dolognak tartotta. A négy legfőbb séker erényként  a szűzi tisztaságot, a közösségért való munkát, a bűn megvallását  és a világtól való elvonulást jelölte meg. Tulajdonképpen az ő irányítása alatt vált a Shaking Quakereknek becézett (vagy inkább csúfolt) gyülekezetből valódi séker egyház, legfanatikusabb követői pedig őt tartották Krisztus női megtestesülésének, illetve valószínűleg ő saját magát is annak tartotta (érdekesség, hogy Ann Lee-vel egy időben egy másik önjelölt Jézus is működött a világ másik felén: a tébolyult szkopc szektavezér, Kondratyij Szelivanov, akiről egy korábbi cikkünkben hosszabban is írtunk).

Táncoló sékerek (fotó: MPI/Getty Images)

Ann Lee 1780. május 19-én, a legendás sötét napon (amikor valamilyen természeti, de az is lehet, hogy paranormális jelenség miatt egész Új-Angliát elnyelte az éjszaka) tett tanúságtételt, majd misszióra indult Massachusettsbe és Connecticutba, hogy követőket toborozzon. Ez azért nem mindig ment egyszerűen, mivel a különös (vagy legalábbis a kívülállók számára különösnek tűnő) tanokat hirdető, kissé egzaltált asszonynak többször is meggyűlt a baja a lincselésre mindig kész csőcselékkel: a testi-lelki megpróbáltatások miatt korán megroppant az egészsége, és 1784-ben ,viszonylag fiatalon, 48 éves korában elhunyt. 

Ám sékermozgalom aranykora a még csak ezután – vagyis jó fél évszázaddal később – köszöntött be: 1840 és 1860 zajlott az ún. Megnyilatkozások Kora (Era of Manifestations), a sékerek nagy spirituális ébredése, melynek során a hóbortos kis társaságból valóságos tömegmozgalommá váltak, tagjaik pedig mennyei szellemekkel találkoztak, látomásból látomásba szédültek, nyelveken szóltak, énekeltek, masíroztak és révült, eksztatikus és összevissza táncokat jártak összejöveteleiken, miközben Mother Ann Lee-t dicsőítették. Ekkoriban készültek a séker népművészet máig nagy becsben tartott emlékei, a naiv szépségű festmények és a letisztult, minimalista formatervezésű, mai szemmel nézve is divatos séker bútorok.

Sabbathday Lake, az utolsó séker falu napjainkban (fotó: Wikipedia)

Az amerikai polgárháború idején a mozgalom hivatalosan egyik oldal mellett sem foglalt állást, és megmaradt szigorúan semlegesnek, illetve békepártinak, amivel nem is lett volna gond, azonban utólag visszatekintve jól látszik, hogy ez már a vég kezdete volt. A modern, iparosodó Amerikában a sékerek egyre kevésbé találták a helyüket, és számuk lassan, de biztosan csökkenni kezdett, amiben nyilván nagy szerepe volt annak is, hogy ugyebár hagyományosan módon szaporodni és sokasodni nemigen tudtak. 2017-es hírek szerint mára csupán egy darab séker település maradt, az 1782-ben alapított maine-i Sabbathday Lake, benne mindösszesen két aktív, élő sékerrel, az idén 65 éves Arnold Hadd testvérrel, valamint a 83 éves June Carpenter nővérrel.

Mondjuk állítólag tavaly csatlakozott hozzájuk egy új tag is, így már hármasban ápolják Mother Ann Lee örökségét.