Szabadidő

„Érdemes-e a magyar nőket megtanítani írni-olvasni?”

Avagy a nőnevelés nehézségei és dilemmái a történelem viharai által tépett Magyar Királyságban.

Ha mondjuk a 17. századi Magyarországon lennénk,  minden bizonnyal azt válaszolnánk a címben feltett kérdésre, hogy

nem, nem érdemes,

hisz a literátus hölgyek úgyis csak szerelmes levelek irkálására és léha olvasmányokra pocsékolnák a drága idejüket, amit egyébként sokkal hasznosabban is tölthetnének, mondjuk hímzéssel, imádsággal vagy valami más effélével.

Hazánkban tényleg meglepően sokáig ez volt az általános vélemény (mármint főként a férfiak általános véleménye), noha a könyvnyomtatás szélesebb körű elterjedése után, a reformációs, illetve az ellenreformációs mozgalmak idején már az egész világon – vagyis egész Európában – erősen visszaszorulóban volt az általános írástudatlanság.

Jellemző, hogy az egyik első magyar sztárköltő, Molnár Borbála – akiről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban – is titokban volt kénytelen elsajátítani a betűvetést, mivel apja, a szigorú református kántor csak olvasni tanította meg; és ez nem ám a sötét középkorban történt, hanem a 18. század második felében, a felvilágosodás korában, ráadásul egy viszonylag jól szituált kisnemesi családban.

Azért természetesen nem minden férfi gondolta azt, hogy hiábavalóság a nőket írásra és olvasásra oktatni. A hazai barokk irodalom legsziporkázóbb szerzője, a katolikus megújulás lebírhatatlan bajnoka, a 17. század első számú hazai véleményvezére, Pázmány Péter esztergomi érsek például egészen más álláspontot képviselt, és ezt nem is rejtette véka alá (ami mondjuk nem túl meglepő, hisz a szenvedélyesen vitázó, lángszavú főpap gyakorlatilag soha nem titkolta véleményét):

„A fiúk nevelésére vagyon az atyáknak valami gondjuk, mert iskolákba és udvarokba küldik, lovagolni, vadászni, puskázni tanítgatják őket; de a leányok nevelésében nagy gondviseletlenség vagyon; mert csinosgatás, ruhacifrázás, gangosan [gőgösen] lépés, azaz kevélységre való tanítás minden nevelésök. Maga úgy tetszik, igazán írta Aristoteles, hogy a leányok jó neveléséből áll főképpen az országok böcsületes állapotja: nemcsak azért, hogy fele az ország lakosinak asszony, hanem azért is, hogy a férfiak jó nevelése nagyrészre az asszonyoktúl vagyon. […] Tudom, a községnek nagy része azt ítíli, hogy nem jó írnia és olvasni tanulni a leánynak; mert félő, hogy az olvasásából gonoszt tanuljon; és olyakat ne írjon, amiket nem kellene. De én üdvösséges dolognak ítílem, hogy a keresztyén leány, mindjárt kisded korában vagy értelmes öregasszonytúl, vagy élemetes jámbor, istenfélő embertűl olvasni tanuljon; és a szép dolgok olvasásából, tekéletes erkölcsöket végyen.”

A feneketlen műveltségű érsek a múlt nagy tudós nőit hozta követendő példának. Az antik világból egyebek mellett Aszpasziát, Corinnát és Diotimát, Szent Jeromos korából pedig a korai kereszténység tiszta életű, pallérozott elméjű és teológiában jártas asszonyait, akik „nemcsak tanultak, de oly tudósok voltak, hogy akár mely írástudó doktorral vetekedhettek, mint azokból a mélységes, bölcs kérdésekből kitetszik, melyek fejtegetését Jeronimustól kívánták.” Az ő neveiket már csak felsorolni is csupa gyönyörűség, úgyhogy tegyük meg most mi is: Paula, Laeta, Eustochium, Fabiola, Marcella, Furia, Demetrias, Salvia és Herontia.

Pázmány Péter, a magyar nőnevelés úttörője (forrás: Wikipedia)

Pázmány Péter, a magyar nőnevelés úttörője (Forrás: Wikipedia)

De nehogy azt higgyük, hogy csak a katolikus elit volt tisztában azzal az egyszerű ténnyel, miszerint nagyobb haszonnal forgatja a Bibliát, aki érti is a betűket. Pázmány kortársa, a magyar reformáció egyik legfontosabb alakja, Szenczi Molnár Albert némely írásaiban szintén „a leányzók tanítására rendelt scholáknak hasznos voltát” hirdette, és mellette – miként azt Féja Géza is írja – megejtő képet festett a művelt asszony házi tevékenységéről. Sajnálatos módon azonban ezeket a scholákat alaposan megtépázták a történelem viharai, a közvélemény pedig továbbra is ellenszenvvel viszonyult a női műveltség iránt.

Báró Orczy például egy 1761-ben kelt,vélhetően humorosnak szánt költeményében arra hívta fel a házasodni vágyó fiatalemberek figyelmét, hogy vigyázzanak az olvasó nőkkel, mert azok majd összefekszenek mindenkivel:

Engedd Aszszonykádnak könyvek olvasását,

Meg szokja lassanként szív szabad járását.

És ki most még pirul minden kis tréfára,

Már holnap okot ád olylyan nyájasságra

Honnan tsak egy lépés van a gonoszságra.

Szóval hiába érveltek a nők megfelelő iskoláztatása mellett olyan megfellebbezhetetlen tekintélyek, mint Pázmány vagy Szenczi Molnár, a helyzet egy évszázaddal később sem lett sokkal jobb. II. Rákóczi Ferenc kamarása, az élete nagy részét kényszerű rodostói emigrációban töltő, franciás műveltségű Mikes Kelemen, aki rokokó finomságú irodalmi leveivel voltaképpen megteremtette a magyar szépprózát, több ízben is kifejtette, hogy egyáltalán nincs elragadtatva a hazai állapotoktól.

Egyik levelében így ír: „A leányok neveltetésére úgy kell vigyázni, mint a férfiakéra. De még többet mondok, és azt mondom, hogy jól oktatni a leányokat olyan szükséges, valamint a férfiakat és az egyike ollyan hasznos az országnak, valamint a másika.” – ez jól rímel Pázmány (és az általa idézett Arisztotelész) gondolataira, és meglehetősen lehangoló, hogy száz évvel később még mindig ezt kellett sulykolni (miközben Franciaországban, illetve Európa nyugati felén már François Fénelon forradalmi pedagógiai elvei szolgáltak mintaként a nőnevelésben). Máskor megszólja a „csúfos rövideszű anyákat”, akik nem engedik, hogy a lányuk írni tanuljon, mert – a szokásos nóta – csak szerelmes levelek írására használná a tudományát. Pedig, ahogy Mikes is rámutat: „Akár tudjon a kéz írni, akár ne tudjon, de a szív eljár a maga dolgában.” Vagyis: ha a lány valami férfival akar hemperegni, azt akkor is meg fogja tenni, ha éppenséggel analfabéta. Úgyhogy ezzel az erővel akár írni-olvasni is meg lehetne tanítani.

Ráadásul, véli a nagy rodostói levelező, sokkal meghittebb (és talán – mondjuk így – pajkosabb) lehetne a házastársak közti levelezés, ha a feleség ismerné a betűket, és nem a szomszéddal vagy a helyi pappal olvastatná fel a férj sorait, hisz „A férfi nemcsak a hagymáról és a dézma borról kívánna írni a feleséginek, hanem más egyéb egyességből, szeretetből származó gondolatait is leírná, ha a felesége tudna írni és olvasni.” Mikes még azt is leszögezi, hogy ő maga nem akarna írástudatlan feleséget — ha pedig mégis olyat fogna ki, akkor megtanítaná, még akkor is „ha több esze nem volna is, mint egy macskának” (az író egyébként soha nem házasodott meg).

Mikes Kelemen, aki még Rodostóban is a magyar hölgyek műveltségéért aggódott (forrás: dka.oszk.hu)

Mikes Kelemen, aki még Rodostóban is a magyar hölgyek műveltségéért aggódott (Forrás: dka.oszk.hu)

De azért ne legyünk igazságtalanok, hisz már Pázmány, illetve Mikes idejében is akadtak azért itthon művelt, nyelveket beszélő, literátus asszonyok; akár olyanok is, akik életvitelszerűen foglalkoztak írással vagy fordítással. A szelíd és bölcs református fejedelemasszony, Lorántffy Zsuzsanna vallási témájú munkákat írt, amelyeket még a jezsuita teológusok is megsüvegeltek; Petrőczy Kata Szidónia szép és melankolikus költeményékben számolt be kevéssé jól sikerült házasságáról és élete egyéb megpróbáltatásairól, mellette pedig rengeteget fordított; az emlékiratíró Árva Bethlen Katát ma alighanem Mikes Kelemennel együtt emlegetnénk, ha szerencsétlenségére nem nőnek születik; a csodálatos Bornemissza Anna életművét meg gyakorlatilag lehetetlen összefoglalni egy félmondatban, úgyhogy meg sem kíséreljük; és akkor Ráskay Leáról, Sövényházi Mártáról, valamint a régebbi korok többi névtelen kódexmásoló apácájáról még nem is beszéltünk.

Azonban ezek a kétségkívül rendkívüli hölgyek mind igen előkelő származásúak voltak (és/vagy egyházi személyek), és így természetesen kifogástalan neveltetésben részesültek; a nagy többség számára viszont ez sokáig még elérhetetlennek tűnt.

Petrőczy Kata Szidónia portréja (forrás: Wikipedia)

Petrőczy Kata Szidónia portréja (Forrás: Wikipedia)

Aztán szerencsére lassacskán – részben talán Mária Terézia oktatási reformjainak hatására – valamelyest megváltozott a közhangulat. Habár a már fentebb is említett Molnár Borbálának, valamint kortársának, a magyar Szapphóként is emlegetett Dukai Takách Juditnak – kinek nevét elsősorban sajnos nem saját művei, hanem a hozzá írott, rajongó Berzsenyi-költemény tette halhatatlanná – még titokban, önerőből kellett elsajátítania az írás tudományát, azért a 18. század végére, és pláne a 19. századra ráfordulva már tényleg csak a legmaradibb, legparlagibb gondolkodású tökfejek ellenezték, hogy a nők írni-olvasni tanuljanak. A privilégiumaikat óvó, hisztis férfiak új jelszava az lett, hogy „rendben, írogassanak csak a nők nyugodtan mindenféle csacskaságokat, és olvassanak, amit akarnak, de azért a komolyabb tudományokba lehetőleg ne ártsák bele magukat, mert az nem nekik való” (jó hír ugyanakkor, hogy ebben a tekintetben szinte egyáltalán nem voltunk lemaradva Nyugat-Európától).

A nőnevelési kérdésekkel amúgy lelkiismeretesen foglalkozó Bessenyei György például arra jutott, hogy a nők fejét felesleges filozófiával tömni. És hogy ezt miből állapította meg? Hát abból, hogy amikor egy szépasszonynak valami filozófiai tételt magyarázott, az csendben hallgatta egy ideig, majd így szólt: „De szép szemed van, mikor beszélsz!” Mondjuk Bessenyei tényleg rendkívül szép férfi volt, így nem csoda, hogy a hölgy kissé elkalandozott. Gvadányi József költő és generális – noha mellesleg rajongott az általa csak Magyar Minervának nevezett Molnár Borbáláért – meg ilyen frappánsan foglalta össze egy versikéjében a nők és a tudomány viszonyát:

De hidgyed Asszonyom, hogy az asszonyi nem

Az Istentül arra nem teremtetett, nem,

Hogy ők elméjüket mély dolgokban törjék,

A Philosophia s Mathesis gyötörjék

Üdítő kivétel a 19. század közepének nagy tekintélyű műkritikusa, Gyulai Pál, aki nemcsak a filozófiától vagy a matematikától, hanem még az irodalomtól is eltanácsolta volna a nőket. Hisz, mint írja:

„Az írónő pályáján átok fekszik, a természet és társadalom nemesise. Vagy azért ír, mert boldogtalan s még boldogtalanabb akar lenni, vagy azért boldogtalan, mert ír s végkép el akarja játszani boldogságát. Lehetnek kivételek, de a kivételek keveset bizonyítanak, mert egyszersmind a kivételes nők csekély írói tehetségét bizonyítják.

Azért azt bizonyára ő is megengedte volna a hölgyeknek, hogy férfiak által írt remekműveket olvassanak, vagy ha azokat nem értik, akkor legalább a Bibliát – végül is ez sem csekélység.

 

Író és olvasó magyar nők az nlc-n:

források: Bobula Ida: A nő a XVIII. század társadalmában/Kornis Gyula: A régi magyar leánynevelés/Féja Géza: Szenczi Molnár Albert emlékezete

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése