1985 május 29.-én a brüsszeli Heysel stadion adott otthont az UEFA Európa-kupa döntőjének, ahol az angol Liverpool csaphatott össze az olasz Juventus-szal. A meccs előtt órákban a brit futballhuligánok alaposan kitettek magukért. Az eredmény? 39 halott és 600 sebesült a stadionban.
Mai fejjel természetesen azt gondolnánk, hogy a katasztrófahelyzetre való tekintettel a meccset ezután nyilván nem tartották meg, és mindenkit hazaküldtek a stadionból. Csakhogy nem így történt. Extrém helyzet ide vagy oda, a kupadöntőt lejátszották, sokan pedig joggal érezhették úgy, hogy a holtak még ki sem hűltek, máris az emléküket gyalázzák azon a helyen, ahol az életüket vesztették. De mi vezetett a tragédiához? Ezt mutatja be Teodora Mihai a Berlinale programjában bemutatkozó filmje, a Heysel 85, kíméletlen kritikát fogalmazva meg.
Violet Braeckman a Heysel 85 főszerepében (forrás: Berlinale)
Egy tragédia hátterében
Ha az amerikaiak forgatnának filmet egy ennyire nagyszabású tragédiáról, biztos vagyok benne, hogy rekonstruálnák a teljes balesetet az iszonyatos (és látványos) tömegjelenetekkel, csakhogy a Heysel 85 egy belga-holland-német koprodukció. Emiatt a nagy tömegjelenetek javát archív felvételekből ollózták össze, és ezeket vegyítették a filmesek újonnan forgatott felvételeivel, melyek nagyrészt azt mutatják be, hogy miközben a pálya körül elszabadult pokolban emberek tömegei küzdöttek az életükért, mi zajlott a VIP páholyokban a vezetők között, mi történt a stadion alatti öltözőkben a játékosokkal és milyen volt a helyzet a stadion körül kialakított krízissátrakban, ahová egymás után vitték ki az odabent szörnyethalt áldozatokat.
Teodora Mihai filmje tehát nem az ultraerőszakos képekre és a tragédia konkrét bemutatására fókuszál – ebből épp csak annyit kapunk, amivel érzékelteti annak súlyát és volumenét –, hanem egyrészt arra, hogy mi vezetett idáig, másrészt pedig arra, hogy
a vezetők ebben a kritikus helyzetben hogyan próbáltak a megoldás megtalálása helyett egyből a saját felelősségük hárításán dolgozni, és ez mennyi felesleges késlekedéshez, valamint rossz és még rosszabb döntések meghozatalának sorához vezetett.
Ehhez pedig a film megtalálta a tökéletes főszereplőt: Marie Dumont a brüsszeli polgármester lányaként és újdonsült sajtósaként egyszerre van jelen a VIP-páholyban és az alagsori öltözők folyosóin, beszélget politikusokkal, futballistákkal és a sajtó képviselőivel: mivel mindenhol van dolga, az ő szemén keresztül, őt követve mi is alapos betekintést kaphatunk abba, mennyi emberi mulasztás és gyarlóság kellett ahhoz, hogy a helyzet idáig fajuljon.
A feszültség fokozódik a VIP páholyban (forrás: Berlinale)
Felelős kerestetik
A stadionban dúló már-már háborús helyzetből a Heysel 85 szándékosan keveset mutat, viszont egyértelműen érzékelteti a nézőkkel azt, mekkora a baj. Bár Marie Dumont csak nagyon rövid időre merészkedik ki az alagsorból, ez is bőven elég ahhoz, hogy sokkolják őt – és vele együtt a nézőt – a történtek. Súlyos sérültek jajveszékelései között jár-kel tehetetlenül: próbál segíteni, de nem tudja, hogy a sok áldozat közül kinek kellene és hogyan. A film ennél is sokkolóbb része azonban az, mennyi inkompetencia vezetett idáig.
Mivel a tragédia kialakulása tényleg nem egyetlen tényezőn múlott, hanem sok tényező szerencsétlen együttállásán, tökéletes szituáció alakult ki ahhoz, hogy mindenki a másikra mutogasson.
- Hibás volt az UEFA, amiért egy elöregedett stadiont választott helyszínül, ami teli volt levált faldarabokkal, amivel az ultrák dobálhatták a tömeget,
- de felelős volt a brüsszeli városvezetés is, amiért hagyták, hogy a stadion állapota idáig romoljon.
- Hibás volt a biztonsági csapat, ugyanis sok fanatikus tudott bejutni a stadionba a régi falakba és kerítésekbe vájt réseken át, elintézve, hogy nagyobb legyen a tömeg a kelleténél.
- De hibázott a belga rendőrség is, mert arra hivatkozva, hogy a korábbi pápai látogatás túlterheltsége okán sok rendőrt szabadságra küldtek, nem a megfelelő létszámban képviseltetve magukat a stadionban és környékén.
- Hibáztak a jegyárusok is, ugyanis a semleges szektorba rengeteg Juve-drukkert engedtek be, márpedig a semleges nézők szektora rögtön ott volt a Liverpool-fanatikusoké mellett, így azok közvetlen közelről tudták támadni az ellenfelet.
- Hibázott a brit futballszövetség is, mert kiengedték a meccsre a legvadabb szurkolóikat, és természetesen hibáztak az angol ultrák, akik a felfokozott hangulatban, kihasználva a stadion rossz adottságait és a biztonsági erők hiányosságait olyan lendülettel támadták az olasz szurkolókat, hogy azok sarokba szorultak, és végül egy falomlás okozta a véres tömegkatasztrófát.
Ezért jöttünk, nem?
A film nem felsorolja a hibákat, hanem éles helyzet közepette mutatja be őket, de még ezeknél is felháborítóbb az a döntésképtelenség és tenni nem akarás, amivel a VIP páholyban jelenlévő felelősök reagálnak a történtekre.
Senki sem akar döntést hozni, mert nem akarja felvállalni a döntése későbbi következményeit, ezért mindenki másra vár, hátha dönt helyette.
Nem segít a nyelvi káosz sem, hiszen flamand, olasz és brit embereknek kellene szót érteni egymással. Brüsszel polgármestere pedig alaposan bewhiskyzett a mérkőzés előtt.
Egyébként ő a film antagonistája: a hatalomba kapaszkodó, de már rég semmiben sem hívő kiégett politikus mintapéldája, aki már rég nem az emberekért, csak a saját politikai túléléséért küzd.
Ökölbe szorult kézzel nézzük végig, ahogy ezek az emberek a VIP-páholy őrzött biztonságából döntik el, hogy márpedig a meccset a történtek ellenére is le kell játszani, mert ha a meccs elmarad, a dühös szurkolók még nagyobb szerencsétlenséget és kárt okozhatnak.
A Heysel 85 forgatása (forrás: Cineurope)
Egyetlen józan hang szólal meg ekkor, és ő felveti, hogy a szurkolótáborban apák, fiúk, férjek és feleségek ülnek: talán csak józanul, felnőtt módjára kéne elmondani nekik, mi történt (a kialakult káoszban a legtöbben nincsenek tisztában a helyzet súlyosságával), megértenék és lecsillapodnának. De természetesen nem ez a döntés születik.
A film egyik legerősebb jelenete, amikor az öltözőben ülő kétségbeesett játékosokkal közlik, hogy a történtek ellenére játszaniuk kell, sőt azt is megmondják nekik, hogy nincsenek döntési helyzetben: ez az UEFA utasítása. Vagyis miközben odakint mentősök próbálják ellátni a sérülteket, és a stadionban dolgozók gőzerővel dolgoznak azon, hogy segítsenek az áldozatok azonosításában, odafent
elkezdik játszani a meccset a stadionban, ahonnan épp csak kihurcolták az áldozatok tetemét.
De a Heysel 85 nem akar mártírt csinálni a túlélőkből sem. Erős pillanat, amikor két sérült túlélőnek a polgármester felajánlja – egy közös fotó kedvéért –, hogy a VIP páholyból nézzék vele a meccset, és ők ahelyett, hogy menekülnének a helyszínről, ahol nemrég kis híján az életüket vesztették, inkább elfogadják az invitálást, hogy a kedvenc csapatuknak szurkoljanak. „Ezért jöttünk, nem?” – teszi fel egyikük a kérdést.
A Heysel 85 című filmet a Berlinale programjában láttuk. Magyar premierről egyelőre nincs információnk.
