A Dominique Pelicot-ügy arra is felhívta a figyelmet, hogy elkábítással, leitatással, altatással elősegített szexuális erőszak jelensége jóval nagyobb, mint ami a közgondolkodásban „randidrogos” történetként él.
A döbbenetes történet, miszerint Pelicot több mint 10 éven át begyógyszerezte, majd idegen férfiakkal megerőszakoltatta az eszméletlen feleségét (és mindezt dokumentálta is), rámutatott arra, ami eddig csak az áldozatok számára volt világos: ezeket az abúzusokat nemcsak idegenek követik el, nemcsak szórakozóhelyeken történik, és nem is kizárólag illegális szerekkel. Sok esetben a tettes ismerős, partner vagy férj, az eszköz pedig alkohol, nyugtató, altató vagy ezek kombinációja. A legnehezebb az egészben talán épp az, hogy az áldozat sokszor nem tudja pontosan, mi történt vele – és mire gyanút fog, a bizonyítékok nagy része már el is tűnt. Talán azt gondolnánk, hogy a Pelicot ügy szélsőséges, elszigetelt eset, de a CNN As Equals több hónapos oknyomozása azt igazolja, hogy azok a hálózatok, amelyek lehetővé tették a Pelicot-féle erőszak sorozatot, nem tűntek el. Csendben átköltöztek, megsokszorozódtak és tovább erősödtek. És korántsem csak pár férfi látogatja ezeket az oldalakat.
„Online erőszak-akadémia”
A CNN feltárt egy online ökoszisztémát, ahol férfiak videókat osztanak meg arról, ahogy elkábítják és szexuálisan bántalmazzák feleségüket vagy partnerüket, tippeket cserélnek nyugtatók használatáról és adagolásáról, sőt fizetős nézőknek élőben közvetítik az erőszakot – mindezt anonimitás mögé bújva.
A cikk központi szereplője egy amerikai pornóoldal, a Motherless.com, amelyet csak 2025 februárjában körülbelül 62 millió alkalommal látogattak meg. Az oldalon több mint 20 ezer, felhasználók által feltöltött videó található az úgynevezett „sleep content” (alvó tartalom) címkével – ezek eszméletlen vagy elkábított nőkről készült felvételek. Némelyik videót több mint 50 ezren látták. Az oldal saját magát úgy írja le, mint egy „morálmentes fájlmegosztót, ahol minden legális tartalom örökre elérhető” – a tartalmak jogszerűsége azonban erősen kérdéses…
Forrás: motherless.com
A videókat olyan címkékkel rendszerezik, mint a „#passedout” (ájult) vagy a „#eyecheck”, ami arra a gyakorlatra utal, amikor az elkövetők felnyitják az áldozat csukott szemhéját, hogy ellenőrizzék, valóban eszméletlen-e a felvétel készítése előtt. És ez még nem minden: ezekben a közösségekben nem csak nézők vannak, hanem „tanácsadók” is. Egy, a CNN által megszerzett csoportos beszélgetésben a felhasználók lazán osztottak meg tippeket arról, hogyan lehet elkábítani egy partnert.
MINDIG alacsony dózissal kezdj. Hosszú távra játszol, szóval ha elsőre nem elég, emeld az adagot”
– írta egy felhasználó egy másiknak, aki attól tartott, túladagolást okoz. Egy másik felhasználó azt állította, hogy olyan szert árul, ami íztelen és szagtalan, és az észak-afrikai Ceutából szállítja őket világszerte, palackonként körülbelül 150 euróért. A visszaélések ráadásul valós időben nézhetők is: egyes felhasználók körülbelül 20 dollárért (kb. 6000 forintért) kínáltak hozzáférést elkábított nők elleni erőszak élő közvetítéséhez, kriptovalutás fizetéssel.
A CNN cikkében megszólal Annabelle Montagne pszichológus, aki a Pelicot-ügy elítéltjeinek felét vizsgálta, ő azt mondta: ezeknek a közösségeknek a vonzereje részben társas jellegű – egyfajta „testvériséget” adnak, ami megerősíti, szinte normalizálja a viselkedést és kielégíti a résztvevők narcisztikus igényeit. Sandrine Josso francia képviselő egy online nemi erőszak-akadémiának nevezte a feltárt online felületet, ahol minden tantárgyat megtanítanak, ami ahhoz kell, hogy valaki jó erőszaktevővé váljon.
Az Egyesült Királyságban az Ofcom 2025-ben vizsgálatot indított a Motherless.com anyavállalata ellen, majd 2026 februárjában megbírságolta, amiért nem volt megfelelő életkor-ellenőrzés. Ugyanakkor a hatóság jelezte: nem az ő feladatuk eldönteni, milyen konkrét tartalmakat kell eltávolítani.
„Nem attól félünk, aki mögöttünk jön”
A CNN túlélőkkel is beszélt, akik pontosan azt élték át, amit ezek a közösségek ünnepelnek. Zoe Watts, egy négygyermekes anya az angliai Devonból 2018-ban tudta meg, hogy 16 éve tartó házasságában a férje a fiuk altatóját keverte az esti teájába, majd megerőszakolta, miközben ő eszméletlen volt – állítása szerint éveken át.
„Attól félünk, ki jön mögöttünk az utcán… de attól nem, hogy ki mellett fekszünk le. Nem gondoltam, hogy ettől kellene tartanom” – mondta Watts a CNN-nek.
A kutatásokból az is látszik, hogy az „altatós erőszak” nem feltétlenül az ismeretlen támadó története. Egyre több ügyben bukkan fel az intim partner, a férj vagy az ex. Az ilyen esetek különösen nehezen felismerhetők, mert az áldozatot a saját otthonában éri az erőszak, és az intim kapcsolatában próbálja értelmezni azt, ami vele történt. Ha az elkövető ráadásul gaslightinggal is él – vagyis elhiteti vele, hogy csak képzelődik, túl sokat ivott, vagy „őrült” –, a rendőrséghez fordulás még távolibb lesz. Ráadásul a párkapcsolatokban elkövetett szexuális erőszakot még mindig hajlamos a közgondolkodás „magánügyként” tekinteni.
Watts is sokáig hallgatott, ám egy pánikroham után a nővérének mesélte el, miről vallott a férje, az édesanyja pedig értesítette a rendőrséget. A jogi eljárás négy évig tartott, ezalatt a gyerekeit az iskolában zaklatták, a társas kapcsolatai szétestek.
„Van ebben egy szégyen és bűntudat – hogy talán észre kellett volna vennem” – mondta. Arról is beszélt, hogy sokan bagatellizálták a történteket: „De hát a férjed volt”, vagy „nem voltál ébren, ez nem olyan, mintha egy sikátorban támadtak volna meg”.
Valóban?
Tegyük végre helyre: teljesen mindegy, hogy az erőszak egy idegentől, egy randipartnertől vagy a saját férjtől érkezik – attól még ugyanúgy erőszak.
A statisztikák ráadásul régóta cáfolják azt a makacs mítoszt, hogy a legnagyobb veszély „kívülről” jön. Az EU Alapjogi Ügynökségének felmérése szerint a nők elleni szexuális erőszak túlnyomó részét nem idegenek, hanem ismerősök, partnerek követik el, és Magyarországon is hasonló a kép: egy 2024-es reprezentatív EU-felmérés szerint esetek jelentős részében az elkövető a sértett közeli hozzátartozója vagy ismerőse.
És itt jön a látencia fő akadálya: a rendőrségi és igazságszolgáltatási reakció. Az EU 2024-es, 27 tagállamra kiterjedő genderalapú erőszak-felmérése szerint a nők elleni fizikai vagy szexuális erőszakot átélőknek csak 14 százaléka fordult a rendőrséghez. A leggyakoribb okok a félelem, a szégyen, valamint a hatóságokba vetett bizalom hiánya voltak.
Egyre nehezebb bizonyítani
A droggal elősegített szexuális erőszak ráadásul nehezen bizonyítható, ezért különösen nehéz helyzetben vannak az áldozatok. Több toxikológiai és igazságügyi publikáció szerint az elkábításhoz használt szerek egy része gyorsan kiürül a szervezetből, ezért a bizonyítékablak kifejezetten rövid lehet. Mire az áldozat összerakja, hogy nem „simán berúgott”, hanem bűncselekmény áldozata lehetett, addigra sokszor késő a toxikológiai mintavételhez. Ezért hangsúlyozzák a szakértők, hogy a negatív toxikológiai eredmény nem bizonyítja azt, hogy nem történt elkábítás vagy erőszak; nagyon gyakran csak annyit jelez, hogy a vizsgálat túl későn történt.
Fotó: nlc illusztráció
A Guardian riportjában megszólaló szakemberek szerint az elkábításhoz használt szerek egy része gyorsan kiürül a szervezetből, ezért a bizonyítékablak kifejezetten rövid lehet. Mire az áldozat összerakja, hogy nem „simán berúgott”, hanem bűncselekmény áldozata lehetett, addigra sokszor késő a toxikológiai mintavételhez. Ezért hangsúlyozzák a szakértők, hogy a negatív toxikológiai eredmény nem bizonyítja azt, hogy nem történt elkábítás vagy erőszak; nagyon gyakran csak annyit jelez, hogy a vizsgálat túl későn történt.
Mi a helyzet itthon?
Magyarországon nincs olyan széles körben használt hivatalos mutató, amely megmondaná, évente hány „altatós” szexuális erőszak történik. A rendelkezésre álló hazai és uniós adatok inkább a tágabb környezetet mutatják: az EU-s felmérés alapján a valaha partnerkapcsolatban élő magyar nők 55 százaléka tapasztalt már élete során pszichológiai, fizikai vagy szexuális erőszakot intim partner részéről, miközben a rendőrségi statisztikák csak a jéghegy csúcsát mutatják. Az adatok világosan jelzik, hogy Magyarországon a párkapcsolati és szexuális erőszak tágabb közege önmagában is súlyos.
Az pedig szintén jól ismert tény, hogy a szexuális erőszak áldozatai nálunk különösen ritkán fordulnak a hatóságokhoz. Egy magyar kutatás szerint a szexuális erőszak bejelentési aránya Magyarországon rendkívül alacsony, amit a bizalomhiány, az áldozathibáztatástól való félelem és az intézményi érzéketlenség is erősít (OKRI, 2013), és ezt uniós adatok is megerősítik (FRA, 2014).
Ez az „altatós” ügyekben még erősebben igaz. Ha valaki nem emlékszik pontosan az estére, ha nincs szemtanú, ha a toxikológia negatív, ha az elkövető pedig partner vagy ismerős, akkor könnyen előáll az a helyzet, hogy az áldozat már a feljelentés előtt felméri: valószínűleg neki kell majd bizonygatnia, hogy nem talált ki semmit. Épp ezért nagyon fontos Geiselle Pelicot kiállása, bátorsága, aki ellen mert menni a berögzült sztereotípiáknak, miszerint egy áldozatnak kellene bizonygatni, és szégyenkezni történtek miatt.
