A pokol tüzével nem az lett, amit vártak
A türkmenisztáni Karakum-sivatag közepén tátongó, legendás „pokol kapuja”, azaz a Darvaza gázkráter több mint ötven éve ég. A kráter a 60–70-es években keletkezett, amikor szovjet geológusok földgázmezőbe fúrtak, majd a talaj beszakadt. A felszabaduló metánt akkor biztonsági okból meggyújtották, abban bízva, hogy néhány hét alatt elég.
Nem így lett. A föld alatti gázutánpótlás évtizedeken át táplálta a lángokat, és a kráter az egyik legismertebb, véletlenül létrejött látványossággá vált.
Most látványosan gyengül a tűz
Friss műholdas mérések szerint a kráter hőintenzitása az elmúlt három évben több mint 75 százalékkal csökkent. A háttérben részben emberi beavatkozás áll: Türkmenisztán 2024-ben új kutakat fúrt a környéken, hogy csökkentse a kráterbe áramló gáz mennyiségét.
De a folyamat valószínűleg nem csak ennek köszönhető. A mérések arra utalnak, hogy a lángok gyengülése már a beavatkozások előtt elkezdődött, ami arra utal, hogy a föld alatti gáznyomás és -áramlás természetes változásai is szerepet játszanak.
Ami logikusnak tűnik, az nem biztos, hogy jó
Elsőre evidensnek tűnik: ha kevesebb láng ég, az jó hír a környezetnek. Csakhogy itt jön a fordulat.
A kráterben égő metán ugyanis szén-dioxiddá alakul. Ez még mindig üvegházhatású gáz, de rövid távon jóval gyengébb hatású, mint maga a metán. Ha a lángok elhalnak, miközben a gáz továbbra is szivárog, akkor több metán kerülhet közvetlenül a légkörbe – és ez erősebb klímahatást jelent.
A mérések szerint a kráter az elmúlt években óránként átlagosan mintegy 1300 kilogramm metánt bocsátott ki, csúcsidőben közel 2000 kilogrammot. Ez globális léptékben nem számít óriási mennyiségnek, de nem is elhanyagolható.
Egy ikonikus látványosság vége – és egy új probléma kezdete
A türkmenisztáni hatóságok régóta szeretnék megszüntetni a krátert, elsősorban környezeti és egészségügyi okokból. A mostani változások azt sugallják, hogy ez végül sikerülhet, akár részben természetes folyamatok révén.
Csakhogy a „pokol kapujának” lassú kialvása egy új dilemmát hoz felszínre: mi történik a háttérben, amit nem látunk? Ha a tűz eltűnik, de a gáz nem, akkor a probléma csak kevésbé látványos lesz, nem kisebb.
Ez a kráter így nemcsak turisztikai kuriózum, hanem egyfajta élő labor is marad: megmutatja, mennyire összetett a viszony az emberi beavatkozás, a természetes folyamatok és a klímaváltozás között.
fotó: Getty Images
