Számszerűsítsünk rögtön az elején. Hányszor jártál már New Yorkban életed során?
Ez ugyanolyan, mint a kutyám pöttyei: többször próbáltam megszámolni, de sosem sikerült. Úgy 30-ra tenném ezt a számot. Plusz-mínusz 4-5.
Kamaszként jártál kint először?
17 éves voltam. Akkor még New York nem végcél volt csak egyik állomása egy nagyobb amerikai turnénak. Egyszemélyes zenekar voltam, igazi boyband. Az utazás célja a rokonok végiglátogatása és a nyelvtanulás volt.
Ha most vagy 53, akkor, ha jól számolom, nagyjából másfél évenként mentél ki.
Az első látogatást követte egy hosszabb szünet. 21-22 éves koromban, enyhén deresedő halántékkal vettem fel újból a fonalat. Kénytelen vagyok bevallani, hogy volt olyan év, amikor többször kint jártam. A második útról inkább hallgattam, egy is elég sok. A következő nagyobb szünetet pedig a pandémia jelentette.
Rá kellett jönnöm, hogy minden New York nélküli év elvesztegetett év.
Ez persze erős túlzás, de jól hangzik.
Köves Gábor (Forrás: Leéb Ádám)
Melyik évszakban a legjobb New Yorkba menni?
Évtizedes tapasztalat beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy tavasszal, nyáron, ősszel és télen. Ha nagyon kell, szűkíthetem. A tél barátságtalanul fagyos, a nyár izzasztóan párás. Marad a tavasz és az ősz. Az ősz tényleg gyönyörű. Akárcsak a tavasz. Ősz New Yorkban. Volt egy ilyen andalgós-haldoklós film Richard Gere-rel és Winona Ryderrel. Pocsék film, de New York nagyon szép benne. Ahogy a valóságban is.
Ezek szerint minden évszakot kipipáltál már kint?
Így szerepelt a CV-mben. New York-i évszakok száma: 4. Emlékszem, egyszer olyan melegben, akkora páratartalom mellett próbáltam átkelni a Central Park nyugati oldaláról a keletire, hogy a rét közepén azt éreztem, ez most nem fog sikerülni. Szinte láttam magam előtt a hírt, hogy Köves Gábor elhunyt a Central Park gyepén. Fűbe harapott, szó szerint. Délibábszerűen megjelent előttem valahol a távolban egy bizonytalan körvonalú stand, úgy tűnt, vizet is árulnak. Nem látomás volt. Ez mentett meg az ájulástól.
Kicsoda Köves Gábor?
1973-ben született, az Élmunkás tér (ma Lehel) árnyékában nőtt fel. Jó ideje újságíró. Még vannak tervei ezen a pályán. Hetente akár több interjút is készít, Woody Allennel gyakrabban, Cate Blanchettel ritkábban beszélget. Interjúi két kötetben (Mi az, hogy nagymenők?, Végszónak sem rossz) is napvilágot láttak. Valaki megadhatná neki Spielberg elérhetőségét. Az Apropó, New York az első regénye.
És milyen a legendás New York-i karácsony, illetve az újév?
Megrögzött budapesti karácsonyozó vagyok, emlékeim szerint New Yorkban sosem kerültem égősor közelébe. Egyetlen egyszer töltöttem karácsonyt egy másik országban, ez pedig Svájc volt. Tanulságos karácsonyi filmet lehetne készíteni belőle: Hű, Itt Tényleg Minden Baromi Drága. Ez lehetne a munkacím.
New York is az.
Jó, de azt az árfekvést már megszoktam. A lényeg, hogy a klasszikus New York-i karácsony és szilveszter kimaradt, és valószínűleg ez nem is fog változni. Ezeket jobb biztonságos hazai környezetben átvészelni. Lehet, hogy egyszer befizetek egy hálaadáskori pulykavacsorára, biztos vannak kiadó helyek.
És van bakancslistád arról, hogy mit nem csináltál még New Yorkban, de szeretnéd bepótolni?
Van bakancslistám, de azon csupa olyan dolog van – szám szerint egy tétel – ami nem kötődik New Yorkhoz. Ezt a helyet Tokiónak hívják, megtalálható a jobb térképeken. Könnyen lehet, hogy az Elveszett jelentés az oka, pedig nem különösebben szeretem ezt a filmet. De nem kell jónak lennie egy filmnek ahhoz, hogy adjon valamit. Például látsz benne egy klassz szobabelsőt, egy szép falvédőt, vagy épp egy várost. Nekem ilyen az Elveszett jelentés. Az új Almodóvar filmben pedig jók a pulóverek. Ha New York és bakancslista, akkor nem helyek, hanem emberek szerepelnek rajta. Olyan New Yorkiak, akiket jó volna egyszer ott személyesen meginterjúvolni.
Például?
Hosszú a lista, nem kezdenék el neveket sorolni. Nem feltétlenül a Lexington Avenue sarkán álló hotdogosraárusra gondolok, de jöhetne akár ő is. Előtte azért jöjjön néhány író, rendező, színész. Úgy tudom, már Spielberg is New York-i lakos.
Köves Gábor az új kötetével (Forrás: Leéb Ádám)
A harminc New York-i utadból hány olyan volt, amikor nem egyedül mentél?
Három. Az egyik 2001 nyarán történt. A dátum nem mellékes. Az unokatestvéremmel és a nagybátyámmal mentem, és mivel ők rég nem jártak New Yorkban, egy-két turistalátványosságot is felvettünk a listánkra. A World Trade Center is köztük volt, kissé vonakodva, de elkísértem őket. Sorban állás közben azon viccelődtünk, hogyha itt lenne valamelyikünk irodája, az beérkezett embernek gondolhatná magát. Felmentünk a tetőre is, hogy megcsodáljuk a kilátást. Aztán hazamentünk és jött szeptember 11. A másik két alkalom páros út volt.
Jó dolog New Yorkban romantikázni?
Mint sok minden mást, New Yorkot sem rossz olykor megosztani egy másik emberi lénnyel. Egyedül is működik a város, nagyon is jól működik, de párban sem rossz. Vannak még hasonló bölcsességeim, például New Yorkban sem árt korán kelni, tudod, a várható arany miatt. Ilyen az is, hogy
ha párban jársz New Yorkban, könnyebb összeveszni. Egyedül baromi nehéz. De jó hír, hogy egy New York-i összeveszésnek pont akkora az esélye, mint egy hosszú hétvégés bécsi összezördülésnek. De a Kálvin téren is pocsék veszekedni.
Hogy a kérdésre is válaszoljak: igen, jó New Yorkban romantikázni. Abban is szerencsém volt, hogy az útitársaim jól tolerálták a furcsaságaimat.
Milyen furcsaságaidat?
Hogy, hogy nem, az egyik ilyen túra során egy Star Wars bábu is csatlakozott hozzánk. És én ezzel a disznószerű zöldes lénnyel – egy gamorrai őrrel – fotóztam végig New Yorkot. Jött velünk Coney Islandre, az óriáskerékhez, ott állt a Carnegie Deliben a pastramis szendvicseink mellett, és megfordult a Strand könyvesbolt polcain is. Alkalmi őrület volt, már leküzdöttem. Az akkori kedvesem azonban nem tehetett mást, végignézte az ámokfutást.
Azért róla is készültek képek?
Néhány igen. A zöld szörnyes sorozatot pedig elégettem.
Aki ismeri a munkásságodat a Magyar Narancsból, az RTL-ből, a hvg-ről, illetve a könyveidből, az nagyjából tudhatja, hogy a rögeszméid között van New York, a filmek, a Star Wars és a kortárs amerikai irodalom. Kifelejtettem valamit?
A bread puddingot. Van egy eléggé előrehaladott bread pudding mániám, ami szintén New Yorkhoz köthető. Ha meglátok egy bread puddingot, egyből elindulok felé tárt karokkal és annak sosincs jó vége. Hogy mi az a bread pudding? Ez jó kérdés. Egy csodálatos képződmény, az édességek csoportjába tartozik.
És New York a sok mánia fontossági sorrendjében hol foglal helyet az életedben?
Úgy igazán a pandémia alatt jöttem rá, mennyire fontos nekem. Igyekeztem jól kezelni a sóvárgást, nem mindig ment. New York bezárt, nem létezik, megpróbáltam megnemtörténtté tenni. Nincs. Voltak napok, amikor sikerült. Luxusprobléma volt, igen, ezeregy fontosabb dolog volt, mint New York, de nekem azért fájt, hogy nincs. Jogom volt hozzá, hogy fájjon. Az első adandó alkalommal aztán visszamentem, és számba vettem a veszteségeket. A nyomtalanul eltűnt helyeket. De a kedvenc utcasarkaim mind megvoltak.
Köves Gábor (Forrás: Leéb Ádám)
Azt a fajta koszos, bűnös New Yorkot, amit a régi filmekben láthattunk te még megtapasztalhattad?
Sajnos már nem. Engem a tiszta New Yorkkal vert az élet. A klasszikus panorámát, a 42. utcai fertőt, ezt a pornómoziktól hemzsegő világot én is csak fotókról és a Taxisofőrből ismerem. A lemezboltos New Yorkot azonban még láthattam. Ahol órákat lehetett böngészni a Tower Records és a Virgin Megastore-ok emeletein… Ma ezekben konyhabútorokat árulnak, bár ez most elég boomerül hangzott. Kedvenc szabadidős tevékenységeim közé tartoztak ezek a félnapos böngészések. A konyhabútor kevesebb örömöt okoz.
Lehet a New York-iakkal barátkozni? A 30 út elég volt ahhoz, hogy szerezz egy havert a városban?
Egy igazi New York-i haver?
Egy bennszülött legjobb barát? Csodálatos lehet. Nekem ilyen nincs.
Ha mégis van, akkor a fáradságra fogom fogni, hogy nem jut eszembe. Az átmenő forgalom része vagyok, magyarán turista, a turistasággal nem jár állandó haver. Szeretek belehallgatni New York-i beszélgetésekbe, amik mellettem vagy a hátam mögött zajlanak, mondjuk egy dinerben vagy kávézóban. Nekem ez bőven elég. Úgy hallgatom ezeket, mint valami izgalmas podcastet. Sztorizások ízes New York-i akcentussal. Azért, ha nagyon kell, én is szólok más emberi lényekhez, de ez a legtöbbször kimerül annyiban, hogy „Pincér, fizetek”, illetve „Merre találom a mellékhelyiséget?”. A Carnegie Hallt tudom hol van, azt nem kell megkérdeznem, mint a viccben. Általában 8-10 napot töltök egyhuzamban a városban. Életreszóló barátságok ebbe nem nagyon férnek bele.
Szóval New York érdekel, és nem a New York-i emberek.
New York azért a New York-iakkal az igazi. Nélkülük olyan sivár lenne. Pedig nagy épületrajongó vagyok, hosszan tudok házakat szemlélni, ilyenkor semmi szükségem a lakosságra. És mégis, jó, hogy vannak. Hogy ismét egy nem túl jó filmet említsek: a Vanília égboltban, a Tom Cruise-féle remake-ben van az a jelenet, ahol emberünk rohan a kísértetiesen üres New Yorkban. A pandémia alatt mindenki láthatta, milyen ez a valóságban. Inkább legyen fullasztó tömeg. Szeretem nézni ezt az emberáradatot. Igazi mozizás, egy folyamatos film. Ha a tömegből valaki odajönne barátkozni, nem zavarnám el. Nem hordok antibarátkozós spray-t. Megfogadom neked, hogy a következő 30 út valamelyikén szerzek egy New York-i havert.
Jól érzem, hogy mindig úgy mész New York-ba, hogy talán ez a látogatásod lesz az utolsó?
Híresen derülátó ember vagyok. Az utolsó napokban mindig rám tör a búcsúzkodás melankóliája. A bőröndpakolás a mélypont, innen szép a győzelem.
New York egy távoli, drága hely. Nincs arra garancia, hogy lesz mégegyszer.
Ezt mondom magamnak 17 éves korom óta.
Említetted korábban, hogy van pár bakancslistás helyed, ahova szívesen mennél, például Tokió. Az sosem jutott eszedbe, hogy ha a sok New York-i út helyett máshová mennél, sok-sok helyre eljuthattál volna?
Néha elővesz egy kis szemrehányás, amikor belépek az Egyesült Államok területére, hogy na, már megint itt, ahelyett, hogy más pampákkal kísérleteznék, de ez nem tart soká, már rohanok is be a reptérről a városba. Még Washingtonban sem jártam soha, pedig busszal alig néhány óra. Igen, meg kéne nézni San Francisco-t, meg a Grand Canyont is. És Barcelonát meg Krakkót. Utóbbiakról tudom, hogy nem Amerikában vannak. Volt már, hogy azzal a kétellyel szálltam repülőre, hogy biztosan jó lesz-e sokadjára, de sajnos mindig elég jó. Még sosem csalódtam New Yorkban.
Most, hogy egy regényben is megörökítetted a város iránti imádatodat, gyakorlatilag kaptál egy igazolást arról, hogy megérte ennyiszer odautazni.
Talán van ebben egy kis önigazolás is. Volt egy kis lelkifurdalás bennem, hogy most már nyújtanom is kéne valamit, ha már ennyiszer jártam ott. Kezdtem úgy érezni, léhaság nem kezdeni ezzel valamit. És hát annyiszor jártam ott, hogy a hozzátartozóim már meg se kérdezik, milyen volt. Nyilván félnek, hogy elmesélem, és akkor újra meg kell hallgatniuk, hogy ez a ház, meg az a ház. A harminc jó nagy szám, az otthonomon kívül csak kevés helyen tartózkodtam harmincszor. De a nappalimről egyelőre nem szeretnék könyvet írni.
Az útikönyv szóba se jött? Vagy 2026-ban az már nagyon nem szexi?
Útikönyvíráshoz kedvem nem volt, se elegendő tudásom. Úgyhogy ott találtam magam a kedvenc sarkaimon és akkor ezzel kellett kezdenem valamit. A sarkokkal. Meg a kedvenc lejtőmmel a 1st Avenue-n. Nem beszélve egy közeli kis parkról, amiben vízesés csobog. Hát, jó, akkor valamit talán erről a New York-i csobogásról. Meg a metrószagról. Meg a, meg a… Nem, az útikönyv szóba se jött. De teremtettem egy Kresz Géza utcai unatkozó nyomozót.
Köves Gábor (Forrás: Leéb Ádám)
A szomorkás nosztalgia szókapcsolat eszembe jutott párszor, miközben olvastam.
Mert egy lírikus sanzonköltő veszett el bennem. Elég mélyen.
Az életedből sok fontos emberről jönnek fel emlékek a könyvben, de nagyrészt olyanokról, akik már nincsenek köztünk.
Ők már nem szólnak vissza. Pedig nem lenne rossz, ha visszaszólnának, nyitva tartom a fülemet. Eddig semmi. Az ittlévőkről csak módjával akartam írni. Nyilván nem szerettem volna túlzott indiszkrécióba esni.
Az egyik pillanatban a Star Wars mániáddal foglalkozunk, a következőben egy New York-i deli vendégeit mustráljuk, hogy aztán kapjunk egy kis újlipótvárosi családtörténetet. Elég sok mindenbe belekapsz, de nem akarsz igazán kiemelni semmit. Kezdettől fogva az volt a koncepció, hogy az Apropó, New York egy szórakoztató gondolatfolyam legyen?
Ez nem egy mérnöki precizitással összerakott szöveg, egyszerűen csak fogtam az élményanyagomat, azt a csomagot, ami nekem van, és próbáltam valahogy formába önteni. Arra gyorsan rájöttem, hogy nem tudok klasszikus regényt írni, úgyhogy maradt ez.
A könyvben a te történeteidet és gondolataidat olvashatjuk, de egy magánnyomozó alteregón átszűrve. Erre miért volt szükség?
Imádom a régi vágású nyomozós filmeket, a detektívtörténeteket. Philip Marlowe közeli jó barátom. Minden vágyam az volt, hogy írjak egy korrekt magánzsarus sztorit: ballonkabát, végzet asszonya, klasszikus történetvezetés, ventillátor a plafonon. Ebből a ballonkabát maradt, azt megírtam, a történetet nem. Felpróbáltam a szürke ballont, felhajtottam a gallért és nem írtam detektívtörténetet.
A könyvben megismert főhős hány százalékban vagy te és hány százalékban fikció?
Erre csak az ügyvédem jelenlétében vagyok hajlandó válaszolni.
Egyébként New York jó cégér? Fontos volt, hogy a regény címében szerepeljen?
Hát, nagyon remélem. Vonzó pecsét. New York nevével sok minden eladható. Ha egy hamutálcát kínálnék eladásra, amire az van vésve, hogy New York, valószínűleg többet adnék el belőle, mint egy olyan hamutálcából, amire azt írták, hogy…
Hajdúszoboszló.
Semmi bajom Hajdúszoboszlóval.
Egyébként létezik Magyarországon egy New York-imádó társaság? Többen vagytok ezzel a rajongásotokkal? És ha igen, akkor időnként összejártok? Vannak találkozók?
Ismerek egy hasonló lelki alkatú alakot. Ő csinálta a borítón látható portrét. Nem New Yorkban készült, hanem a második legjobb helyen, a Bem moziban. Aki készítette, dörzsölt New York-imádó. Ha épp ő van kint, én irigylem, és remélem, ha én vagyok ott, ő pedig itt, ő irigyel. Ez már csak egy ilyen biznisz. A New York Imádók Klubjában kötelező a rivalizálás.
