Ha azt mondjuk, „tisztára, mint a Muppet Show”, generációk tudják és értik, mire gondolunk: az eszeveszett, de mulatságos káoszra, amelyet ugyan kitárt szájjal nevető bábok okoznak, az összkép mégis az emberek világát idézi. Az amerikai Jim Henson az ötvenes években kezdett bábokkal foglalkozni, elsősorban azért, mert be akart kerülni a tévébe. Munkatársaival sajátos figurákat fejlesztettek ki: a muppeteket többféle módon, többnyire kézzel és pálcákkal mozgatták, de marionetteket és egész alakos figurákat is használtak. Henson alkotta meg a muppet szót; bár sokáig a marionette és a puppet összevonásaként magyarázta, később elárulta, hogy ezt az eredettörténetet csak utólag találta ki.
1955-ben indította el későbbi feleségével, Jane Nebellel a Sam and Friends című műsort: már ekkor feltűnt Kermit, vagyis Breki korai változata is.
Henson hosszú évekig élénken foglalkozott a Muppet Show ötletével: még jóval a legendás Szezám utca indulása – vagyis a muppetek hivatalos debütálása és világhírűvé válása – előtt, 1960 körül megálmodott egy The Zoocus című zenés varietét, boltíves díszlettel, sztárvendégekkel, és Breki vezette állandó bábtársulattal.
Muppet Show: Amerikának nem kellett a felnőtt bábozás

1978. február 7.: Lord Grade találkozik Topi Macival, a londoni Savoy Hotelben. A bábos: Frank Oz. (Forrás: Malcolm Clarke/Keystone/Hulton Archive/Getty Images)
Pedig Henson több bevezető epizódot is készített a Muppet Show-nak: a Mia Farrow szereplésével készült The Muppets Valentine Show 1974-ben került képernyőre, az 1975-ös The Muppet Show: Sex and Violence már használta a későbbi show metahelyzeteit is, így azt is bemutatta, hogy miközben zajlik a műsor, micsoda káoszon próbál urrá lenni Breki és a többiek. Ebben a változatban jelent meg először a két öreg az oldalpáholyból, vagyis Statler és Waldorf, valamint a bolond, de nagyon profi házi pop-rock zenekar, az Electric Mayhem is. Később Henson még egy imidzsfilmet is összevágott a két pilotból, de az ABC és a CBS is visszadobta a főműsoridős tervet – szerintük a bábozás maradjon csak a Szezám utcában, az úgyis csak gyerekeknek való.
A mentőövet aztán Lord Lew Grade brit médiavállalkozó dobta, aki a szigetországi ATV/ITC vezetőjeként vállalta az első 26 epizód finanszírozását, feltéve, hogy Angliában gyártják le ezeket. Így is történt: 1976 januárjában, az ATV Elstree stúdiójában indult a forgatás, Henson vitte az amerikai alkotókat a brit stúdióba – az ITC pedig világszerte értékesítette a műsort. Annyira pozitív volt a fogadtatás, hogy csakhamar az Egyesült Államokban is sugározni kezdték a szériát. Kezdetben a CBS-társállomásai vették meg – úgyhogy kis túlzással mégiscsak ott kötött ki végül a show, ahonnan nem sokkal azelőtt fintorogva száműzték.
(Erről a történetről bővebben is szó esik a Jim Henson az ideák embere című dokumentumfilmben, de egyébként is nagyon élvezetes film, sok mindent meg lehet tudni belőle Hensonról és a muppetekről.)
Mah Nà Mah Nà!
A Muppet Show nagy találmánya az, ahogy a bábok (állatok, növények és emberfigurák, meg mindenféle lények, akik legtöbbször beszélnek) valódi művészként rohangálnak a díszletben: a karakterek bonyolult érzelemvilággal rendelkeznek, személyiségük érzékeny, és legtöbbjük mindenre kíváncsi. A show üzemeltetése Breki feladata, aki epizódról epizódra igyekszik megzabolázni az anarchiát, általában sikerrel – de amikor a felfordulás győz, a műsornak az is csak az előnyére válik. A sztárvendégek is meglehetősen különböző, színes egyéniségek, akik olykor önazonos, máskor tőlük szokatlan, enyhén meghökkentő feladatokat is vállalnak a Muppet Show-ban.

1977. Julie Andrews a Muppet Show-ban. (Forrás: TV Times via Getty Images)
A mesterien mozgatott bábok egyenrangú szereplőként bolondoznak az emberekkel az epizódonkénti szűk félórákban: a műsorszámok között láthatunk-hallhatunk zenés betétet, dalt, (stílus)paródiát, zenetörténeti és más műfajú szkeccset, stand-upot, villámtréfát és hosszabb monológot is – de bármi is történik a színpadon, az egészet átitatja az a lenyűgözően bájos és a szarkazmusával együtt is varázslatos miliő, amelyet Henson és alkotótársai a figurák köré teremtettek.
És ez már a pompás főcímből is kiderül:
Az is nagyszerű dolog, hogy a műsorszámok mellett a saját kritikáját is legyártotta a Muppet Show, természetesen Statlernek és Waldorfnak volt köszönhető, akik olyannyira hatásosan gúnyolódtak a bemutatott produkciókat követően, mintha egy képzeletbeli rivális varietészínház bízta volna meg őket Brekiék lejáratásával.
Néhány név az 1976 és 1981 között futott 120 epizód vendégei közül: Rita Moreno, Steve Martin, Julie Andrews, Mark Hamill, Elton John, Harry Belafonte, Alice Cooper, Liza Minnelli, Sylvester Stallone, Peter Sellers, Diana Ross, Gene Kelly, Roger Moore… De ez tényleg csak szűk válogatás az öt évad közreműködői közül, akik, amellett, hogy klasszikus szerepfelfogású vendégként is szerepeltek a show-ban, nagyban meghatározták az adott epizód hangulatát és történetszálait.
Amikor a csúcson üzemelt a Muppet Show, hetente bő 235 millió néző/rajongó követte a 100 országban bemutatott szériát, és dúdolta aztán főzés közben az olyan slágereket, mint például Mah Nà Mah Nà, amelyből egyértelműen Brekiék előadása csinált szuperslágert.




„Szakértő, az nem volt”
Az eredeti sorozat bevallottan azért ért véget, mert az alkotók úgy érezték, kicsit kifulladtak – már ami az ötleteket illeti. Hensont ekkor már inkább a mozifilm, az animatronika és az újabb saját fantáziavilágok felépítése vonzotta. A klasszikus széria gyártása 1980-ban állt le, az utolsó részeket 1981-ben sugározták. A szindikáció miatt az epizódok sorrendje területenként változhatott, ezért, ahogy nem minden országban volt ugyanaz a Muppet Show első része, úgy az utolsóval is ez volt a helyzet. A bábtársulat több szereplője több mozifilmben is szerepelt, és a bábok azután se vonultak vissza, hogy Jim Henson 1990-ben, 53 évesen elhunyt. A karaktereket új írók és bábosok keltették életre: több különkiadás és mindenféle jellegű megjelenés mellett 1996-ban megpróbálkoztak az esti formátum újraélesztésével: a két évadot megélt Muppets Tonight modern late nigh show-stúdióban próbálta újrateremteni a kultikus varietét.
Breki és Miss Röfi a 2026-os FIFA világbajnokság döntőjének szünetében. (Forrás: Hector Vivas - FIFA/FIFA via Getty Images)
A franchise igen értékes jogai 2004-ben a Disneyhez kerültek, a cég azóta is próbálkozik mindenféle filmekkel és sorozatokkal, melyekben a muppetek a főszereplők, sőt, idén februárban jubileumi különkiadással jelentkezett a Muppet Show, Sabrina Carpenterrel, Seth Rogennel és Maya Rudolphfal. A Disney közlése szerint nyolc nap alatt 7 és félmillió nézőt értek el az ABC on air adásában és streamingen, de hivatalos újraindításról egyelőre nem esett szó.
A Muppet Show Magyarországon
Mifelénk 1980. január 1-jén kezdték vetíteni a klasszikus sorozatot. Nem a teljes szériát és nem is az eredeti sorrendben sugározták, de nálunk is óriási televíziós siker lett belőle. A magyar változatban Mikó István, Hacser Józsa, Szombathy Gyula, Kézdy György, Verebes István és sokan mások kölcsönözték hangjukat a figuráknak; a szinkron magas színvonala és a magyar szöveg játékossága inkább használt a show-nak, mint ártott volna – pedig, ahogy a szinkronban mondták: „Szakértő, az nem volt”.
A magyar művészeknek is köszönhető, hogy a Muppet Show nálunk is ugyanolyan lelkes rajongókat gyűjtött magának, mint nagyjából bárhol a világon, ahol kedves őrületükkel megszállták a képernyőt: Breki külön dalt kapott a Tini dal című slágerlemezen, sőt, a figurák még az 1984-es Váci Búcsúban is feltűntek, természetesen szinkronhangjaik kíséretében, kissé amolyan magyarosan.

Az 1984-es Váci Búcsú tévéújságos hirdetése. (Forrás: Nemzeti Archívum)
