nlc.hu
Szabadidő & Utazás

Megnéztük az év szerelmesfilmjét: a jó hír, hogy magyar – Velencében láttuk a Jegyzeteim a Marsrólt

A pandémia időszakának egyik legnagyobb magyar filmsikere fűződik Horvát Lili nevéhez, aki a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című művével hívta fel magára a világ filmrajongóinak figyelmét. A Jegyzeteim a Marsrólban a rendező pont azt viszi tovább, amihez a legjobban ért, csak most már angol nyelven, világsztárokkal. Kritika a Velencei Filmfesztiválról.

A Felkészülés… 2020-ban szintén Velencében indult nemzetközi útjára, így jó jelnek tűnik, hogy Horvát Lili új alkotása szintén a Lidón debütál. A korábbi film abban az évben számos „év legjobb filmjei” listán szerepelhetett előkelő helyen a világ ismert filmkritikusai és filmes szakemberei között, és rengeteg dicséretet és díjat összeszedett. Ezután szinte kötelező kör a szintlépés, ami sok esetben angol nyelven forgatást és világsztárokat jelent. Most is ez történt, csak kicsit másképp, mint ahogy történni szokott.

Jegyzeteim a Marsról

Mackenzie Davis és Rupert Friend a Jegyzeteim a Marsról egyik jelenetében (Forrás: Velencei Nemzetközi Filmfesztivál)

Szintlépés, de a gyökerek megőrzésével

Horvátnak nem állt szándékában túl nagyot ugrani, és könnyen lehet, hogy nem is állna jól neki, lévén most már bátran állíthatjuk, hogy a filmjei legfőbb erősségét pont az intimitás érzékeny és értő ábrázolása, a finom érzelmek nagyvásznas, hiteles megjelenítése és a férfi-nő dinamikák és egymás megértésének/meg nem értésének szellemes és bölcs kutatása jelenti.

A Jegyzeteim a Marsról bizonyos szempontból a Felkészülés… testvérfilmjének is nevezhető, mivel a rendezőt továbbra is hasonló témák foglalkoztatják, csak ezúttal más módon közelíti meg őket.

Horvát Lili ugyan szintet lépett, de láthatóan arra is figyelt, hogy megőrizze a gyökereit. A kanadai és angol főszereplők ellenére a Jegyzeteim a Marsról azért elsősorban még mindig magyar film. Nagyrészt Magyarországon forgatták magyar koprodukcióként, a kisebb szerepekben számos hazai színész tűnik fel, a fiatal és piszkosul tehetséges Babinchák Atanáz pedig megcsípte magának a film legfontosabb mellékszerepét, és hibátlanul áll helyt Mackenzie Davis (Black Mirror, Szárnyas fejvadász 2049) és Rupert Friend (Homeland) oldalán.

Horvát Lili ráadásul az előző filmje számos kulcsfontosságú stábtagját is megtartotta, így nem csoda, hogy a filmje nem távolodott el túlzottan a Felkészülés… hangulatától. Persze a Jegyzeteim a Marsról egy teljesen önálló mozi, egyszerűen csak érződik rajta, hogy ugyanazok az alkotók készítették, és az érintett témák sem változtak akkorát, mint amire a két film rendkívül különböző szinopszisa alapján gondolnánk.

Horváth Lili

Horváth Lili (photo credit: Bogi Bognar)

Sci-fibe oltott szerelmesfilm

A legfőbb különbséget a kiindulópont adja. Míg a Felkészülés… egy bizonyos pontig rejtélyfilmként, sőt már-már thrillerként működött, addig a Jegyzeteim a Marsról kiindulópontja egyértelműen a sci-fi zsánerben keresendő, bár rejtély azért itt is akad.

A kapcsolat már az első pillanatban létrejön a Marsot kutató, de jelenleg a kiégése miatt hosszabb kényszerszabadságát épp Magyarországon töltő tudós, Margo (Mackenzie Davis), illetve a vörös bolygó között, amikor a kutatónő egy medencében pihen, és mintha összekapcsolódna onnan a távoli bolygóval. Nem sokkal később nagy felfedezést tesz, de mielőtt megoszthatná bárkivel, egy ausztriai hegyi túra közben eltűnik, a férje, Sam (Rupert Friend) pedig hiába keresi minden erejével heteken, hónapokon át. Margo aztán pont a saját halotti torára fut be mit sem sejtő vendégként, nem kis megdöbbenést okozva. Mintha teljesen új ember lenne, alig ismer rá a férjére, és teljesen másképp viselkedik, mint korábban. Látszólag egyetlen célja van: megsemmisíteni azokat a Marssal kapcsolatos jegyzeteket, amiket még az eltűnése előtt készített.

Ez is érdekelhet Horvát Lili filmrendező Megnézem

Horvát Lili (Fotó: Csata Hanna)

A Jegyzeteim a Marsról bravúrja, hogy a rejtéllyel és a sci-fi érintésével Horvát izgalmas megközelítést talál, csakhogy ezt a filmet elég nagy hiba kizárólag sci-fiként vagy rejtvényfilmként kezelni, mert ha kizárólag ezt az oldalát vizsgáljuk, hiányérzetet hagyna maga után.

Margo átalakulása, és a férjével való kapcsolatának különböző stációi ugyanis nem annyira egy agyas sci-fi történet rejtélyes töredékei, inkább a szerelem és a megismerés természetéről való érzékeny elmélkedés metaforái.

A rendezőt a párkapcsolati dinamikák alakulása, a férfiak és nők közti megértés/meg nem értés, a kapcsolatok lehetséges megújulása, test és lélek egysége és különbözősége, az egymáshoz közeledés izgalma és a másik személy, mint örök rejtély érdekli, a sci-fi és a rejtély pedig leginkább eszközt jelentenek neki ahhoz, hogy az őt igazán érdeklő témákról meséljen, méghozzá ezúttal is izgalmas megközelítésben.

Horvát Lili ismét megcsinálta

A Jegyzeteim a Marsrólban egy elidegenedés, majd egy lassú egymásra találás folyamatát követhetjük végig egy házaspár történetén keresztül, Horvát pedig ezúttal is remekül teremt atmoszférát ehhez. Mály Róbert 35 mm-es filmre felvett képei adnak egyfajta időtlen eleganciát ennek az amúgy modern történetnek, Keresztes Gábor zeneszerző pedig megtalálta az arany középutat, így különleges filmzenéje nemcsak a sci-fi hangulatokban áll helyt, hanem az érzelmesség terén is.

A film bravúrja pedig kétségtelenül az, hogy valami egyetemesről és univerzálisról mesél, mégis rendkívül intimnek, személyesnek ható módon, sokszor Enyedi Ildikó emberien varázslatos alkotásait is eszünkbe juttatva.

A Jegyzeteim a Marsról megmutatja, hogy a Felkészülés… sikere nem volt véletlen: Horvát Liliben a magyar filmművészet tényleg egy új, izgalmas hangra lelt, aki angolul is képes megőrizni a művészi hangját.

A Jegyzeteim a Marsrólt a Velencei Filmfesztiválon láttuk. A filmet várhatóan jövő év elején láthatjuk a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top