Szabadidő

Nyolcadik olimpiáján indul a téli sportok matuzsáleme: ismerd meg a Legendát!

Szűk harminc éve kezdte a pályát, amikor legtöbb jelenlegi ellenfele még meg sem született! Ismerd meg a téli olimpia egyik legikonikusabb alakját.

Amikor a japán síugróKaszai Noriaki élete első téli olimpiáján vett részt, Magyarország még csak három évvel volt túl a rendszerváltáson, Bill Clinton épp az amerikai elnökségért kampányolt, az amerikai profi kosárlabda ligában, az NBA-ben pedig az immár 15 éve nyugdíjba vonult Michael Jordan volt a legnagyobb sztár. Jordan tehát másfél évtizede a visszavonult sportolók életét éli, Kaszai viszont most is ott van a pénteken kezdődött phjongcsangi téli olimpiai játékokon. Nem feltétlenül az abszolút esélyesek, de nem is a futottak még kategóriában.

Kaszai Noriakit ritkán látni széles mosolya nélkül (Fotó: Getty Images)

Esetében nem túlzás a „sportág nagy öregje” fordulattal élni, a most 45 éves sportoló ugyanis egy olyan mezőnyben versenyez, amelynek jelenlegi legjobbjai közül Kamil Stoch, a maga 30 évével már veteránnak tekinthető. Vele egyébként hatalmas csatát vívtak Szocsiban, ahol Kaszai alaposan megszorongatta a lengyel bajnokot, de végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A 22 éves Andreas Wellinger – aki szintén elhozott egy aranyérmet Szocsiból – pedig akár a fia is lehetne.

Persze ugrani is tud, nem is akárhogyan (Fotó: Getty Images)

Kaszai 1972-ben, Hokkaidó szigetén született, nem messze Sapporo városától, ahol éppen abban az évben rendezték meg a téli ötkarikás játékokat. Már kisfiúként érdeklődött a sportok iránt és bár először a hosszútávfutással kacérkodott, kilencéves korában kipróbálta a síugrást, és végleg beleszeretett. Ma már 15 világbajnoki versenyen szerzett aranyérem, több mint 420 vb-indulás és 44 dobogós helyezés jelzi, hogy milyen jól döntött.

Sokáig jellegzetes stílusáról volt ismert, ugyanis egy rendkívül kockázatos technikát választott: annyira előre dőlt ugrás közben, hogy sílécei fejének vonala mögé kerültek, emiatt sokáig Dumbónak becézték. Végül a síugrás szabályainak – illetve a síkötés helyének megváltoztatása – miatt át kellett térnie a többiek által is használt technikára, ám sikerrel vette az akadályt, és visszaküzdötte magát a világ élvonalába.

Kaszai Noriaki karrierjét követve kiválóan bemutatható az elmúlt évtizedek síruhadivatja. Íme 1992, Albertville… (Fotó: Tumblr)

Első világkupa versenyein 1989-ben indult, három évvel később pedig már meg is szerezte első világbajnoki címét egy csehországi versenyen. Szintén abban az évben indult első téli olimpiáján, a franciaországi Albertville-ben. Ezután pedig az összes többi téli ötkarikás játékokra kvalifikálta magát: csapat-ezüstérmet szerzett Lillehammerben 1994-ben, hazai pályán Naganóban 1998-ban, Salt Lake City-ben 2002-ben, Torinóban 2006-ban, 2010-ben Vancouverben és négy évvel ezelőtt Szocsiban is.

…vagy épp az 1998-as kollekció Naganóból (Fotó: Tumblr)

Idén júniusban ünnepli 46. szülinapját és természetesen a dél-koreai játékokon is elindul, sőt, a pénteki megnyitón az ő kezében lobogott a japán zászló. Nem csoda, elvégre tapasztalatának és az őt övező népszerűségnek köszönhetően a barátai és családtagjai által csupán „A Legenda”-ként emlegetett sportolót már Szocsiban is a japán olimpiai delegáció csapatkapitányává választották. Oroszországból a már említett ezüstérmen kívül egy csapat-bronzérmet is hazavihetett.

Rögös út a halhatatlanságig

Bár Kaszai már most is a sportág ikonjának számít, az olimpiai arany még hiányzik a gyűjteményéből. A 46 éves veteránnak nem lesz könnyű dolga, ha le akarja győzni a nála jóval fiatalabb, eredményeiket tekintve pedig sikeresebb ifjú titánokat. Ez az akadály azonban aligha csökkenti majd versenyszellemét: már nyolcadik olimpiai szerepléséért is keményen meg kellett küzdenie, az elmúlt szezonban ugyanis nem nagyon ment neki, a legjobb helyezését január 13-án az osztrák Bad Mitterndorfban érte el, ahol ötödik lett.

„Hatalmas nyomásként éltem meg, hogy nyolcadszorra is bekerüljek az olimpiai keretbe és megdöntsem a fennálló rekordot” – mondta Kaszai akkor, hozzátéve, hogy ha lassan is, de egyre jobb formába lendül.

Nem ez az első alkalom, hogy nehézségekkel kell szembenéznie: az 1998-as naganói játékokon például csupán hetedik lett az egyéni versenyszámok közül a „normál” síugrásban, emiatt nem versenyezhetett hazai közönsége előtt csapatban, sem a sírepülő számokban. Ez nagyon felzaklatta, pár héttel később azonban csattanós választ adott kritikusainak: az olimpiát követő első világkupa versenyen aranyérmet, illetve két további dobogós helyezést is meg tudott szerezni.

Még nem fejezi be

Bár már most a sportág halhatatlanjai közé tartozik – az Osztrák Síszövetség idén januárban egy különleges rendezvénnyel ünnepelte több évtizedes karrierjét –, Kaszai egyelőre nem tervezi szögre akasztani síugró léceit. Főleg, hogy Dél-Koreában ott lesz felesége – akinek az előző téli olimpia során kérte meg a kezét – és kétéves kislánya is.

Egyelőre még nem tervez beleugrani a naplementébe (Fotó: Getty Images)

„Még nem nyertem olimpiai aranyat, és szeretném, ha a lányom a saját szemével látna nyerni – nyilatkozta nemrég, hozzátéve, hogy Phjongcsang után is láthatják majd versenyezni hűséges rajongói. – Amikor 40 éves lettem, azt gondoltam, 50 éves koromig szeretnék ugrani. Úgy érzem, megvan a kondícióm hozzá, hogy ezt a tervemet végre tudjam hajtani. Egyébként a hatos a kedvenc számom, ezért nagyon szeretném elérni, hogy 600 alkalommal induljak világkupa-versenyeken. Ha ezt a rekordot sikerül felállítanom, ez valami olyasmi lehet, amit talán sosem fognak megdönteni.”

Kaszai azt is hozzátette, bízik benne, hogy esetleg ott lehet a 2026-os téli olimpián is, amit ismét Sapporóban rendeznek majd.

„Akkor 54 éves leszek, de úgy érzem, egy ekkora lehetőséget nem lenne szabad kihagynom” – mondta, hozzátéve, hogy hazai közönsége előtt nagyon szeretne olimpia címvédőként indulni. Szívből kívánjuk, hogy sikerüljön neki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top