Egy hosszú párkapcsolat lezárása után – ahogy mondani szokták – belevetettem magam a randizás sűrűjébe, mármint magamhoz képest, mert ismerek embereket, akik egy hónap alatt fogyasztanak el annyi partnert, mint amennyit én három év alatt. Ezután pedig – egy utolsó nagy pofára esés után – úgy döntöttem, egy kicsit „pihenek”, és csak magamra koncentrálok egy ideig.
Úgy éreztem, kimerültem érzelmileg, és elhatároztam, hogy szünetet tartok, tudatosan. Egy évvel ezelőttig az életem nagy része az éppen aktuális párkapcsolataimról szólt. Vagy bűntudattal próbáltam lerázni valakit, vagy görcsösen próbáltam többet kihozni reménytelen fellángolásokból. Az érzelmi libikóka után először az első hetem, hónapom és – most már elmondhatom, hogy – egy évem telt kiegyensúlyozottan.
Kiegyensúlyozottabb lettem egy egyedül töltött év során (Fotó: Tumblr)
Nem, nem a tinderes futószalagrandikból lett elegem. Ebből a szempontból meglehetősen régimódi vagyok, és pár múltbéli sikertelenség örökre kiábrándított az online társkeresésből. Inkább csak azt éreztem, hogy egy helyben topogok, és több időt és energiát fektetek rossz kapcsolatokba vagy futó románcokba, mint amennyit érdemeltek.
Ha az ember szünetelteti a randizást, először is több ideje, energiája és pénze lesz. Ez már pozitívum, később pedig jön a növekvő kiegyensúlyozottság. Mikor randizgatunk, szerepet játszunk. Nem kell felhördülni, ez így van. Az első randikon, sőt egy kapcsolat első heteiben az ember még messze nem önmagát adja, hanem a legjobb arcát mutatja. Ez hosszú távon fárasztó. Folyamatosan szellemesnek, lelkesnek, érdeklődőnek mutatkozni szintén kimerítő. Ennek ellenére természetesen vallom, hogy az érem másik oldala az állandó újdonság, izgalom és pozitív visszacsatolás. Izgalmas dolog reményekkel és várakozással telve kicsinosítani magunkat egy találkozóra. Lehet, hogy ő lesz az igazi? Lehet, hogy élőben kiábrándító lesz? Ha tetszik, lehet izgulni, hogy én is tetszettem-e neki, mikor fog írni, ugye találkozunk még? Ha nem szimpatikus, remélem könnyű lesz finoman a tudtára adni ezt, és nem fogja erőltetni a további találkozókat. Mindez csak látszólagos, hiszem a másik fél is éppen a legjobb arcát mutatja.
Vége a játszmázásnak
Belefáradtam a játszmákba. Természetesen minden új találkozó és együttlét többféleképpen sülhet el, és az a három év tele volt rózsaszín ködös, reménnyel teli epizódokkal és természetesen letargikus mélypontokkal is.
Persze először furcsa volt látniuk barátnőimnek, hogy szórakozóhelyeken nem viszonzom az elismerő pillantásokat, illetve a kollégáimnak is, hogy nem megyek el csak azért a grillpartira, mert be szeretnék nekem mutatni a helyes szomszéd srácot. A rokonok a vasárnapi ebédeken szánakozva sóhajtoztak, hiába mondtam nekik, hogy tényleg jól vagyok, és jó ez így most nekem. Viszont miután a környezetem kezdeti csodálkozása megszűnt, a hangulatom hamar elért egy nyugodt harmónia állapotába.
Az egyedüllét megtanítja az embert szembenézni a problémáival, hiszen sok időd van magadra. Hirtelen szinte nem is tudtam, mit kezdjek a rám zúdult szabadidővel, ezért elkezdtem rendszeresen sportolni, elmentem jógázni barátnőmmel, aki már évek óta ezzel nyaggatott. Újra behangoltam a gitárom, és valóban találkoztam azokkal az ismerősökkel, akikkel az elmúlt években csak felszínesen megbeszéltük, hogy összefutunk, azonban sosem tettük. Megszerveztem egy nagy családi összejövetelt, ami remekül sikerült. Minden koncertre, előadásra, kiállításra el tudtam menni, amire akartam. Elolvastam tucatnyi könyvet, amik régóta a polcon porosodtak. Elkezdtem végre tudatos lépéseket tenni régen megálmodott céljaim érdekében.
A kevesebb érzelmi stimuláció egyfajta tisztánlátást eredményezett, aminek következtében végre meghoztam komoly döntéseket, amiket évek óta halogattam. Belevágtam dolgokba, amikhez eddig nem volt merszem és időm. Én, aki sosem terveztem előre, végre – ha ugyan nagy vonalakban is, de – felvázoltam a fejemben a következő tíz évem. Kitaláltam, hogy honnan hova szeretnék eljutni.
A telefonom ugyanannyit csipogott, de ezúttal nem fiúk kérdezgették, hogy telt a napom, hanem barátok érdeklődtek, hova megyünk munka után. Önkéntes cölibátusom a barátaimmal való kapcsolatomra is pozitív hatással volt. Mivel nem kellett állandóan informálnom és updatelnem őket aktuális románcaim alakulásáról, több időm maradt rájuk, arra, hogy én hallgassam őket. Magamban mosolyogva hallgattam triviális konfliktusokon alapuló párkapcsolati drámáikat, vagy együttérzően vigasztaltam őket egy-egy csalódáskor. Megállapítottam, hogy barátaim közül – nemtől függetlenül – többen is rossz, méltatlan kapcsolatban élnek, és többször gondoltam arra, hogy istenem, de jó, hogy az én életemből ez a dráma most kimarad.
Jobban megismertem magam olyan élmények által, amiket egyedül éltem meg.
Ez alatt az egy év alatt jobban tudtam befelé figyelni
Meglátogattam egy kedves barátomat Amerikában, akit évek óta nem láttam. Elutaztam egy kisvárosba, ahol sokszor töltöttem gyermekkorom nyarait, és ugyan mindig visszavágytam, sosem mentem oda. Most megtettem, és remekül éreztem magam. Nem kellett sietnem, alkalmazkodnom, mindennap lementem egy könyvvel a vízpartra, úsztam, sétáltam, boldog voltam. A parton pár mondatos beszélgetésbe elegyedtem kedves nénikkel, egy srác a belvárosban spontán adott egy csokit. Csak az első nap kérdezett rá a hotel recepciósa és az étterem pincére, hogy csatlakozik-e hozzám valaki, utána zavartalan volt az ottlétem.
Egyedül több lettem
A sorozatos randizás sokak számára egyfajta pótcselekvés. Vannak ismerőseim, akik teljesen rákattantak erre, mintha valami űrt próbálnának betömni ezzel. Az ember hajlamos rá, hogy másoktól várjon pozitív visszacsatolást, és mások által határozza meg magát, pedig elsősorban magunknak kellene megfelelnünk, és magunk miatt kellene jobbá válnunk. Régen én is férfiaktól vártam dicséretet, az ő szemükben, általuk próbáltam csinos, okos, szellemes lenni.
Természetesen az elmúlt év nem csak és kizárólag pozitív érzésekkel volt teli. Nyilvánvalóan többször előfordult, hogy hiányzott a szex, az összebújás vagy csak valami apróság, mint egy kedves üzenet vagy bók egy férfitól. Ugyanakkor a megtalált lelki egyensúly miatt nem érzem a belső kényszert, hogy most egyből találjak magamnak valakit. Várakozással teli és bizakodó vagyok, de nem érzem sürgősnek. Valahogy sikerült kicsit ráközelíteni és jobban megérteni, rendbe tenni a lelkem, és ezáltal gazdagabb lett az életem.
Készen állok a jövőre, enyém a világ!
Sokat tanultam az elmúlt évből. Tisztábban látom magam, hogy mit várok egy kapcsolattól és magától az élettől. Úgy érzem, készen állok újra nyitni valaki felé, és azt is, hogy ezúttal az új kapcsolatot szilárdabb alapokra tudom majd helyezni. Ugyanakkor azt is tudom, hogy számíthatok magamra, és egyedül is megállom a helyem, egymagamban is egész vagyok. Ha nem is ilyen hosszú időszak, de egy rövidebb egyedül töltött periódus mindenkinek javára válhat, én tapasztalatból mondom és ajánlom. Az önmagunkba fektetett idő mindig megtérül.
