Szépüljünk

Puha lábak

Õsszel a szandálokból bokacipõkbe és csizmákba kényszerül a láb, amelyekben a bõr gyorsabban szárazzá válik. Ráadásul az õsz beköszöntével futómûveinknek több gondoskodásra van szükségük.




Az esti lábfürdő a lélek számára is igazi élmény. A fahéjas lábfürdetőt öntsünk harminckilenc fokos vízbe, és áztassuk benne a lábunkat húsz percig. Hatására a bőr megpuhul, a lélek megnyugszik. Ezután vegyük kézbe a horzsareszelőt, amivel az elhalt, megvastagodott bőr könnyen eltávolítható. Fontos, hogy egyszerre ne dörzsöljünk le túl sok bőrt, és ne használjunk ollót, mert az elszarusodott rész még gyorsabban és vastagabban nő vissza.

Ne hagyjuk, hogy a körmünkre teljesen ránőjön a bőr, bőrvágó ollóval vágjuk le. A körmöket reszeljük simára, de kézkörmökkel ellentétben egyenes fazonra, mert ha lekerekítjük benőhet, begyulladhat, és a harisnyát is kitépi.





Érdemes lábmelegítő krémet masszírozni a lábfejbe, ami nemcsak hidratál és puhít, hanem felmelegíti a lábakat, dezodoráló és antiszeptikus hatása pedig kiváló. A fahéjkivonat pedig lazító hatású. Ha este használjuk, megtelik vele a szoba levegője, és gyorsan álomba ringat. Míg nappal inkább a bőrt tápláló és erővel ajándékozó hatását élvezhetjük.

Használhatunk időnként őrölt magokból készített radírokat, melyek megszabadítják a lábat az elhalt, öreg bőrtől. Hetente egy vagy két alkalommal, körkörös mozdulatokkal vigyük fel, végül a zuhany alatt mossuk le, majd alaposan krémezzük be a lábat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top