Szépüljünk

Tuti sminktippek nyárra és 8 kihagyhatatlan újdonság

A forró égöv színei, az élénk árnyalatok és a tartós festékek is slágernek számítanak a nyári napsütésben.

 

Legyél a saját sminkesed és stylistod egyszerre! »

Az én sminkcuccaim valahogy mindig átalakulnak a nyár beköszöntével. Az alapozót nehezen tűröm a melegben, míg a hónapok óta mellőzött színes szemceruzák egyszerre fontos szereplőkké válnak. Jómagam három dolog nélkül nem tudom elképzelni a nyári neszesszeremet: bronzosító, szempillaspirál és szájfény. A szempillaspirál nem szorul magyarázatra, a bronzosító számomra egyet jelent a napsütéssel, a szájfény pedig kihangsúlyozza a nőiességemet. Persze minden nyáron beszerzek egy (na jó, lehet hogy három) élénk körömlakkot is, és a téli parfümömet is háttérbe szorítja egy-egy friss illat.

 

Mac
MAC

Meríts ihletet a Szaharából!

Nemcsak a ruhák és a kiegészítők között tarolnak az Afrika ihlette színek és minták, a sminkben is helyet követelnek maguknak idén nyáron. Nincs is ebben semmi meglepő, hiszen az aranyló homokszínek, a vörösek, a bronzos barnák csodásan mutatnak a picit lesült bőrön. A fényük azonban fontos, a legszebb, ha selymesen ragyog a szemhéjfestéked, az arcodon pedig jól mutat a leheletnyi aranyfényt is tartalmazó barnás-narancsos pír vagy bronzosító. Ha te is élsz-halsz a vadállatbőr ihlette mintákért, akkor érdemes a neszesszeredet is egy ilyen darabra cserélni. Bevallom, engem feldob a tudat, hogy a táskámban egy, a szandimhoz passzoló kis szütyő lapul. Szeretem begyűjteni az elismerő pillantásokat, amikor előveszem a tornateremben. Nem azt mondják mindig a „lelki guruk”, hogy tanuljunk meg örülni az apróságoknak? Hát én ennek (is) örülök.

Kihagyhatatlan újdonságok: A MAC állatszőrmintás neszesszere mellett a folyékony bronzosítóját se hagyd ki. Finoman színezi az arcodat, és pont a szükséges fényt adja. A leopárdmintás szütyő 4500 Ft, a lágy arany gyöngyházfényű bronzosító 5000 Ft.

Mac
MAC

 

Bronzosító nélkül egy lépést se!

 Még több a bronzosítókról:

Bronzos tippek » 

Ha ügyesen használod, akkor a bronzosító igazi jolly joker! Alapból kiváltja a pirosítót. Helyettesítheti az alapozót is, mivel a lebarnult bőrön kevésbé feltűnőek az apró felszíni problémák, és az arcbőröd színét remekül egységesíti a leheletnyi bronzos por. Lehet vele árnyékolni is, ezzel „soványabbá” teheted az arcodat. Ez régebben már nagy divat volt, most újra látunk ilyen trendsminkeket. Persze akinek nagyon gömbölyű arcformája van, a trendektől függetlenül, szinte ösztönösen a járomcsontot az állcsúccsal összekötő vonalra teszi a legsötétebb tónust, akár alapozásról, akár bronzosításról van szó.

Kihagyhatatlan újdonság: A Lancaster New Carrous 5 tónusú arcszínező palettával tényleg könnyedén bronzosíthatsz és árnyékolhatsz. Ha kisebb ecsettel dolgozol, akkor a színeket akár egyesével is használhatod, de széles, vastagabb ecsettel gyönyörű bronzos árnyalatot vihetsz fel egyetlen lépésben is az arcodra.

11000 Ft
Lancaster New Carrous – 11 000 Ft

 

Ne félj az élénk színektől!

Nem csak a fiatalok használhatnak „ütős” színeket most nyáron. A szabadságok idején bárki kipróbálhatja őket, de még az irodába is belophatod némelyiket. Egy decens nyári kosztüm mellett is megfér egy élénkkék szemceruzavonal! A színek között most a kék és a lila tarol, de a sárga (!) is szokatlanul erőteljesen van jelen a palettán. Próbáld ki a szemhéjadon, párosítsd élénkkékkel egy-egy esti partira készülve.

Kihagyhatatlan újdonságok:
Az IsaDora Delirious Look szemhéjpúder-palettájával visszafogott és élénk sminket egyaránt készíthetsz magadnak a nyár trend színeit használva. A megszokott aprócskánál jóval hosszabb applikátorral sokkal könnyebb dolgozni!

6590 Ft, a Douglas parfümériákban kapható!
IsaDora Delirious Look – 6590 Ft, a Douglas parfümériákban kapható!

A MAC hűvösen csillogó élénk aranysárga szemhéjpúdere vadítóan nőies, a selymessége és a könnyen kezelhetősége pedig még a profiknak sem okoz csalódást.

3800 Ft
MAC – 3800 Ft

 

Vigyél fényt az ajkadra!

Nemcsak szájfény lehet, használhatsz bátran rúzst is, ha kellő fénnyel vonja be az ajkadat. Idén elképesztően sok trendi szín között válogathatsz! A legnyáriasabb a narancs, a legbulizósabb a pink, a legnőiesebb a vörös, a legfeltűnőbb a lila, a legsejtelmesebb a gyöngyház, a legmeghökkentőbb a fekete. Fontos: erőteljes színek esetén figyelned kell, hogy a szájszíned harmonizáljon a sminked többi részével. Például egy fekete száj önagában mindent visz, elég, ha a szemeden csak szempillaspirál van! A narancsos árnyalatok használatával mindenképpen várd meg, míg egy kicsit lebarnul a bőröd, mert akkor sokkal szebben mutat ez a szín.

Kihagyhatatlan újdonságok:

A Max Factor Lipfinity Essential Catwalk ajakrúzs telt narancsszínű RedCoral árnyalata maga a nyári tündöklés. Ezzel a kétkomponensű tartós rúzzsal tényleg órákig ragyogóvá teheted az ajkadat, de nem mindegy, hogyan használod. Először a színes réteget vidd fel az ecetes applikátorral, majd várj, míg teljesen megszárad (a legjobb, ha addig nem zárod össze az ajkadat). Utána jöhet a hidratáló és csillogó fedőréteg (ezt a réteget napközben többször is felviheted). Annyira tartós a festékes réteg, hogy este olajos bázisú sminklemosóra lesz szükséged az eltávolításához. (3999 Ft.)
Az Astor Soft Sensation Liquid Lip Care Gloss nemcsak szájfény, hanem maga a színes, fényes szájápoló. Vitaminokat (A, C és E) tartalmaz, hidratálja az ajkadat, és nem utolsósorban gyönyörűek a színei! 12-es fényvédő faktorának köszönhetően még az UV-védelemről is gondoskodik.

Max Factor Lipfinity Essential Catwalk - 3 999 Ft
Max Factor Lipfinity
Essential Catwalk – 3 999 Ft
2199 Ft
Astor Soft Sensation
Liquid Lip Care Gloss – 2199 Ft

Ne csak fekete szempillaspirálban gondolkodj!

Bár a fekete tusvonal szinte követeli a fekete spirált, más szemsmink esetén vagy egy színes tusvonal mellett istenien mutat egy színes szemspirál is. Érdemes kipróbálnod az ezüstös árnyalatot! Különösen szeretni fogod, ha gyakran duzzadt egy picit a szemed alatti terület, ugyanis az ezüstös fénytől ez optikailag kisebbnek látszik.

Kihagyhatatlan újdonság: A Lancôme rezgő fejű Ôscillation szempillaspirálját is megveheted ezüstárnyalatban. Így nemcsak szép különállóak, de sejtelmesen csillogóak is lesznek a pilláid.

Lancôme Ôscillation - 9 800 Ft
Lancôme Ôscillation – 9800 Ft

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top