Mivel és hogyan tisztálkodjunk? Szükség van intimszappanra?
Mi a különbség az intim törlőkendő és a nedves toalettpapír között? Az intim törlőkendők a hüvelynyílás körüli terület, míg a nedves toalettpapírok elsősorban a végbélnyílás környékének tisztán tartásában és ápolásában jelentenek segítséget. Az intim törlőkendőket ne használjuk a mindennapi mosakodás helyett, mert akár irritációt is okozhatnak a magas koncentrációjú hatóanyagok miatt, és soha ne dobjuk bele a vécébe. A nedves toalettpapírt ne a hagyományos papír helyett, hanem az után használd. Ezeket olyan anyagból készítik, hogy akár a vécébe is bedobhatod. |
A külső kórokozók ellen természetes módon védekezik a testünk: a hüvelyben található úgynevezett Döderlein-flórában – a tejsav, azaz acidum lacticum révén – enyhén savas közegben jótékony baktériumok és gombák élnek. Ha megbolygatjuk ezt az állapotot, azzal a védelmi rendszert szüntetjük meg. Éppen ezért a nőgyógyászok véleménye szerint egy egészséges nőnek elég, ha az intim testtájakon is a szokásos tisztálkodószereket használja. Az intimszappanra vagy a mosakodógélekre csak a menstruáció idején vagy intim együttlét előtt és után lehet szükséged, de ekkor sem „kötelező” a használatuk. Ezek a mosakodószerek nem igazi szappanok, gyenge tejsavat tartalmaznak, emellett nincs irritáló-szárító hatásuk. (Fontos, hogy figyeljünk a szavatossági idejükre, mert speciális összetevőik miatt ez csak néhány hónapra korlátozódik.) Habosított változatuk még kíméletesebb az érzékeny bőrrel szemben, ennek ellenére előfordulhat egyéni érzékenység, és pont az illatanyaguk okozhat kellemetlen mellékhatásként folyást vagy viszketést. Az intimzuhany használata akkor lehet indokolt, ha alkalmi partnerrel óvszer nélkül szeretkeztél, azonban a szakemberek ennek az eszköznek sem javasolják a mindennapi használatát.
Van jelentősége annak, hogy milyen fehérneműt viselünk?
A lényeg a fehérnemű anyagában rejlik. A gyönyörű, rugalmas csipkebugyik, a varrás nélküli (ezáltal szűk nadrágban és szoknyában is láthatatlan) fazonok műszálból készülnek, ezért ellenőrizd, hogy az alsóneműdnek az a része, amely a testnyílásaiddal érintkezik, mindenképpen pamutból legyen. Sportolás közben, nagy melegben és éjszaka mindenképpen a pamutbugyit részesítsd előnyben. Az anyaga mellett a bugyi fazonja sem közömbös az intimhigiénia szempontjából. A tangák a felépítésüknél fogva mintegy összekötő vonalat alkotnak a kórokozók részére a végbélnyílás és a hüvelybemenet között. Ha ilyet viselsz, ügyelj jobban a vécéhasználat utáni tisztálkodásra.
Szükséges száműznünk a szőrszálakat?
A természet semmit nem bíz a véletlenre. Azért alakult ki a nemi szervek tájékán szőrzet, mert a bemeneti nyílásokat így lehet a legjobban védeni a külső kórokozókkal szemben. Ezt is tartsd szem előtt, amikor arról döntesz, hogy mennyire szőrtelenítsd a gyönyörök kapuját.
A bőrfelület érzékenysége miatt nem véletlen, hogy a borotválás a legelterjedtebb megoldás, bár akár naponta is ismételned kell a műveletet, ha nem akarod, hogy a partnered összetévesszen egy sünivel.
A gyantázás és az epilálás ugyan baromira fáj, de a simaság utána lenyűgöző. Hátránya, hogy aki erre hajlamos, annál rendszeresen kialakulhat szőrtüszőgyulladás, mert az újra kinövő szőrszálak nehezen tudnak helyet keresni maguknak. Ha te is ezzel a gonddal küzdesz, akkor választhatod a tartós szőrtelenítést (több alkalommal megismételve tényleg hatásos), ám jó tudni, hogy a teljes felszín szőrtelenítését nem vállalják ezen az érzékeny területen.
A szőrtelenítőkrémek, -habok használata esetén vigyázz, hogy ezek ne érintkezzenek a nemi szervek és a végbélnyílás körüli érzékeny bőrterülettel.
Tampont vagy betétet használjunk?
Lényegében mindegy, de nem árt szem előtt tartani a következőket:
- Az orvosok éjszakára az egészségügyi betétet javasolják.
- A tampon nagyságát célszerű a vérzés erősségéhez igazítani, ezért ne csak egy méretet vásárolj.
- A tampont cseréld rendszeresen, mert a túl sokáig benn tartott váladék a test melegétől romlásnak indulva a kellemetlen szag mellett még betegséget is okozhat, emellett a túlzottan szélesre kitágult tampon akár a hüvely falának izomzatát is gyengítheti.
A natúr termékek között válogatva olyan tampont és betétet is vásárolhatunk, mely vegyszermentesen termesztett gyapotból készül, melyet azután tiszta szappannal mentesítenek a viasztól, és utána klórmentesen fehérítik. |
Mi okozhat folyást?
-
Ha a folyás színe sárgás vagy zöldes, ha a szaga szúrósan kellemetlen, ha a mennyisége megnő, rögtön forduljunk orvoshoz, és kerüljük a nemi életet. Szappan, habfürdő irritáló illatanyaga,
- szoros és/vagy műszálas bugyi, tanga irritációja, a szellőzés hiánya,
- a ciklus adott napjain előforduló természetes jelenség,
- egyes gyógyszerek mellékhatása, amikor felborul a hüvely kémiai egyensúlya,
- stressz az erre különösen érzékenyeknél,
- fertőzések.
Mire kell ügyelnünk a szex során?
- Alkalmi partnerünk akkor is használjon gumi óvszert, ha egyébként védekezünk a nem kívánt terhesség ellen, mert az AIDS mellett az egyéb fertőzéseket is elkerülhetjük.
- Az egyre elterjedtebb anális szex során ne váltogassuk a bemeneti nyílásokat, mert így nem kerül kórokozó a végbélnyílásból a hüvelybe.
- Ha nem elég nedves a hüvely az aktus során, akkor apró sérülések keletkezhetnek a falán, ezáltal apró kiskapukat nyitunk a kórokozóknak, ezt elkerülendő érdemes síkosítógélt használni.
Uszodatrükk Aki arra érzékeny, az a legkörültekintőbben tisztán tartott medence használata után is kellemetlen utóhatásoktól szenvedhet. Minél melegebb a víz, annál nagyobb mértékben képesek elszaporodni benne a gombák. Elkerülhető a gombás fertőzés, ha az úszás előtt gombaölő krémmel átitatott tampont helyezünk fel, melyet fürdőzés után rögtön eltávolítunk. Szaunában saját magunk és társaink érdekében is csak törölközőre üljünk. |