Ki ne vonzódna a dívákhoz? A régi korok tündöklő egyéniségeihez, akiknek a varázsát azóta sem kezdte ki az idő? A férfiak a mai napig szájtátva bámulják őket, és a nőkben sem ébresztenek féltékenységet, csak csodálatot, hiszen a bálványt nem kezdi ki sem irigység, sem rosszindulat. Ki akarná leszedni az égről az állócsillagot? Zarah Leander neve itthon sosem vált igazán ismertté.
Volt, aki először 2007-ben, Nótári Tamás könyve (Zarah Leander – Díva a Harmadik Birodalom árnyékában) kapcsán hallott róla először. (Szerencsére ma már bármelyik videomegosztó oldalon meglelhetjük filmrészleteit és dalait. Én már szerintem mindet láttam vagy hússzor.) Berlinben fedeztem fel, ki sem tudtam volna kerülni: kultusza oly hatalmas, dalai annyira a köztudatba épültek, mint nálunk Karády alakja és örökzöld slágerei. Zarah-t Greta Garbo és Marlene Dietrich pótlékának szánták, de nem lett másodvonalbéli utánzat: ő lett az utánozhatatlan Zarah! Nálunk különösen dívott a dívarecept: nézzük meg, mi dívik külföldön, és teremtsünk hasonlót. Kint őrült sikereket ért el a nagydarab, robusztus, kontraalt hangú vamp: hát lett nekünk is egy hasonló testfelépítésű, búgó, mély, füstös hangon éneklő furcsa tündérünk. Ám itt is változott a kikevert íz. Karády is akkora egyéniség volt, hogy nem árnyékként, afféle Zarah-duplumként aratta le a babérokat, hanem ő lett az egyszeri és megismételhetetlen Karády!
Hitler kedvenc színésznője lett
 |
| Zarah Leander |
Külsőre, énekhangjuk hasonlóságában (Zarah büszkén hirdette, hogy egy énektanárja volt: Zarah Leander!), szerepeikben és sanzonjaik stílusában dívaikrekként tisztelhetjük őket. Pedig kettejük sorsa nem is lehetett volna különbözőbb. Karády Katalin (Kanczler Katalin) Kőbányán született, szegény családba, hat testvér közé, Zarah Leander (Sara Stina Hedberg) a svéd Karlstadtba, nagypolgári miliőbe érkezett. Karády náciellenes volt, kémkedés vádjával három hónapig börtönben ült, ám emberségét a kínzások között sem elvesztve kisgyerekeket bújtatott a háború alatt. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 2004 decemberében a Világ Igaza kitüntetést adományozta neki (posztumusz persze) humanitárius tetteiért. Ez idő alatt Zarah beragyogta Berlint, Goebbelshez volt bejárása, Hitler egyik kedvenc szirénje lett.
A háború kitörését viszont már nem várta meg, visszament hazájába, ahol évekig nem állhatott színpadra, a véres idők elmúltával sem. Bár Zarah sosem szerepelt propagandafilmekben, nem énekelt a fronton, és állítása szerint semmit nem értett a politikához, a mai napig vádként tapad nevéhez a múltja. Bár mindkettőjüknek több férje volt, Zarah gyerekeket is szült (a német nyilvánosság előtt nem mutogatta őket, szerinte nem fért bele a végzet asszonya imázsba), Karády gyerektelen maradt. Talán egyetlen igazán közös bennük: a hamvadó cigarettavég, a füst, a dohányzás mítosza.
„Néhány gesztust begyakoroltam”
 |
| Karády Katalin Fotó: Sanoma-archívum |
Ha megnézzük a régi felvételeket, néha nevetnünk kell. Zarah-ról írták, hogy néha úgy gesztikulál, mint egy őrjöngő dervis, Karády egzaltált mozdulatai enyhén szólva túlzásnak tűnnek. Néhány gesztust begyakoroltam, és teszteltem a barátaimon: mit mondjak, nem néztek éppen normálisnak, el pedig végképp nem bűvöltem őket. Pedig én karcsúbb vagyok mindkettőjüknél, hiszen a saját korukban mindketten hatalmas darabnak számítottak a maguk százhetven-egynéhány centiméterével.
Zarah filmbéli lovagjait egy dobogóra kellett állítani, hogy ne vesszenek el a királynői termetű asszony mellett. Karády régi operatőre azt mesélte, nagyon nehéz volt fotózni őt széles csípője miatt, hosszú ideig kellett a fényt és a szöget állítani, míg használható felvétel született. Ráadásul Zarah alig látott, mindig két férfi kísérte és instruálta: „Most nézzen balra, és integessen! Lépcső következik!” Hiúságból nem hordott a publikum előtt szemüveget. Ma már ilyen adottságokkal labdába sem rúghatnának. Mégis diadalmaskodtak. Mert igaza van Nótári Tamásnak: kettejüknek (és minden igazi primadonnának) egyetlen titka van: a lénye maga. „A színpadon egyetlen dolognak van igazi értéke: a személyiségnek. Ha egy színészben vagy színésznőben megvan az a delejes erő, hogy attól a pillanattól fogva, amikor belép a színre, csak rá lehessen figyelni, és anélkül, hogy egyetlen szót is szólna, tele van vele a színpad, akkor minden elméletgyártás szalmacsépléssé válik.” És ne feledjük a közhelyet sem, miszerint az az igazán nagy sztár, aki a benne lévő tökéletlenségek ellenére tökéleteset alkot… Keveseknek sikerült. Nekik igen.
