nlc.hu
Szépüljünk
Cindy Crawford megtartaná a vézna modelleket

Cindy Crawford megtartaná a vézna modelleket

A szupermodell szerint ha a fogyasztóknak nem tetszenének a zörgő csontú modellek, akkor nem kérnének belőlük.

Cindy Crawford megtartaná a vézna modelleket A Vogue a hónap elején hat pontból álló kódexet állított össze, amelyben leszögezték, hogy anorexiás vagy 16 év alatti modellek többet nem szerepelhetnek a hasábjaikon.

A bejelentést mind a közvélemény, mind pedig a divatvilág általában véve szimpátiával fogadta, Cindy Crawford viszont nem tartozik azok közé, akik lelkesednek a világ legnevesebb divatlapjának  döntéséért. „Nem is tudom – bizonytalanodott el, amikor egy amerikai újság a véleményét kérdezte. – Úgy gondolom, hogy a divatipar a fogyasztók kezében van. Ha ők nem harapnak valamire, az nem fog működni. Ha nekik nem tetszenének a túl sovány vagy túl fiatal modellek, és ezért nem vásárolnák meg a magazinokat, hidd el, a magazinok változtatnának” – fejtette ki.

A szupermodell úgy véli, hogy a túl sok szabály inkább csak hátráltató tényező a divatvilágban, a modelleknek pedig egyébként is van saját hangjuk, és ha kell, fel tudnak szólalni magukért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top