nlc.hu
Szépüljünk
Milyen állagú hajfestéket válasszak?

Milyen állagú hajfestéket válasszak?

A hagyományos krém, a trendi, hab állagú vagy a legújabb, hajpakolásszerű hajfesték teljesített jobban a teszten? Rögtön kiderül.

Akkoriban sem volt egyszerű dolgunk, amikor csupán a különböző márkájú dobozos hajfestékek közül válogathattunk, amióta azonban a hagyományosnak mondható krémhajfestékek mellett megjelentek a hab állagú, illetve legújabban a hajpakolásszerű változatok is, végképp a bőség zavarába kerülhetünk a drogériák hajfestékes polcai előtt állva. Tesztemmel azt igyekeztem eldönteni, hogy a különféle állagok közül végül is melyik a legtutibb. Hogy a kísérlet igazságos legyen, mindhárom – szinte bármelyik illatszerboltban beszerezhető – hajfestéket néhány hetes eltérésekkel ugyanazon a „terepen”, vagyis a saját, hátközép alá érő, a töveknél enyhén őszülő hajamon próbáltam ki, a festett hajszínemhez alkalmazkodó, fekete színben.

Hagyományos krémhajfesték
Hagyományos krémhajfesték

 

Kikeverés

A krémhajfesték és a pakolásszerű festék esetében egyaránt tubusból kell a festéket a flakonba, illetve a tégelyben lévő előhívóba nyomni. A hab állagú festéknél viszont másképp van: shakerbe – ez maga a termék doboza – önthetjük bele az előhívó folyadékot, valamint a por formájában kapott festéket. Ezek után mindhárom keveréket össze kell rázni: a krémhajfesték és a pakolásszerű festék gond nélkül keveredett el, utóbbi valamivel sűrűbb, küllemében leginkább mustárszerű eleggyé állt össze. A hab állagú festék nem meglepő módon felhabzott a shakerben, felnyitás után azonban rögtön csukhattam is vissza, hogy tovább rázzam, ugyanis a por egy része enyhén megnedvesedve feltapadt a kupakra. Végül kitartó rázogatással sem sikerült teljesen egységes állagú habot kapnom.

Értékelés:
Krémhajfesték: 5/4
Hab állagú hajfesték: 5/2
Hajpakolásszerű hajfesték: 5/5

Kenhetőség és mennyiség

Azzal tapasztalatból tisztában voltam, hogy egyetlen doboz krémhajfesték nagyjából a lenőtt hajtöveim utánfestésére elég. Ehhez viszonyítva a pakolásszerű festék mennyisége aggasztóan kevésnek, a hab állagú festék pedig kecsegtetően soknak tűnt. A habtól emellett azt vártam, hogy könnyebben tudok majd dolgozni vele, mint a másik kettővel, ami tulajdonképpen teljesült is: a hajtövektől a végekig a teljes hajamra jutott és nem kentem össze nagyon sem magamat, sem pedig a fürdőszobát. A pakolásszerű festékben kimondottan kellemesen csalódtam, ugyanis nem csöpögött, és csekélynek látszó mennyisége ellenére olyan gazdaságosan szét lehetett oszlatni, hogy végül még a hajvégre is maradt.

Értékelés:
Krémhajfesték: 5/2
Hab állagú hajfesték: 5/5
Hajpakolásszerű hajfesték: 5/4

Hab állagú hajfesték
Hab állagú hajfesték

Szag és érzet

 

A legerősebb, legbántóbb szaga egyértelműen a pakolásszerű festéknek volt, a hajfestés alatt többször ki kellett mennem a fürdőszobából levegőt venni. A krémhajfesték szaga középsúlyosan zavaró, már megszoktam. A másik kettőhöz képest elviselhetőbb a hab állagú festék szaga, ez enyhe gyümölcsös aromát is kapott, amely ugyan nagyon mű, de legalább valamelyest elnyomja a szúrós festékszagot. A hatóidő alatt a legkönnyebbnek a pakolásszerű festéket éreztem a fejemen, szinte olyan volt, mintha csak vizes lenne a hajam. Leginkább a hab állagú festék zavart, mivel nem csupán ragacsos érzetet ad, de kissé csípte is a fejbőrömet, így alig vártam, hogy lemoshassam.

Értékelés:
Krémhajfesték: 5/3
Hab állagú hajfesték: 5/2
Hajpakolásszerű hajfesték: 5/3

Lemosás

A lemosás során a legkönnyebb dolgom a hajpakolásszerű festékkel volt, egy samponozással sikerült kiöblítenem, a fejbőrömet szinte egyáltalán nem fogta meg, a kis tasakban kapott kondicionáló pedig finom illatú és hatásos volt. A hab állagú festék eltávolításához már dupla samponozásra volt szükség, a bőrömről viszonylag könnyedén lejött. A mosás során a krémhajfesték bizonyult a leginkább ragaszkodónak: két samponozás után is erősen színezte még a vizet, a bőrömről pedig konkrétan sikálnom kellett.  

Értékelés:
Krémhajfesték: 5/2
Hab állagú hajfesték: 5/3
Hajpakolásszerű hajfesték: 5/4

Hajpakolás-szerű hajfesték
Hajpakolásszerű hajfesték

 

Szín és ősztakarás

A legtermészetesebb hatású színeredményt a pakolásszerű festék produkálta, de elégedett voltam a krémhajfesték adta színnel és ősztakarással is. A hab állagú festékkel kapott szín valamivel mattabb, természetellenesebb lett, és bár az ősz hajszálakat ez is befedte, egészen közelről nézve azért látszott, hogy kevésbé, mint a másik két termék.

Értékelés:
Krémhajfesték: 5/4
Hab állú hajfesték: 5/3
Hajpakolásszerű hajfesték: 5/5

Tartósság

A leghamarabb az a hajfesték kezdett kopni, melynek a fedésétől sem voltam elragadtatva, nevezetesen a hab állagú festék. A pakolásszerű festék több hajmosás után is tartotta a fényét, a fedése pedig nagyjából két hét után kezdte megadni magát, ami az ősz hajszálaimon látszott meg leginkább. A legjobban a krémhajfesték tartotta a színét, a töveken sem világosodott ki, a következő hajfestést csak az újabb lenövés tette szükségessé.


Értékelés:
Krémhajfesték: 5/5
Hab állagú hajfesték: 5/2
Hajpakolásszerű hajfesték: 5/3

Összesítettben a hab állagú festék gyűjtötte a legkevesebb, 17 pontot, a krémhajfesték 20-szal lett a második, a pakolásszerű festék pedig 24 ponttal nyert. A tesztből ugyanakkor kiderült az is, hogy mindhárom állagnak kétségkívül megvannak a maga előnyei és hátrányai, így egyértelmű, abszolút győztest nem hirdethetünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top