nlc.hu
Szépüljünk
Hétfőnként érezzük magunkat a legcsúnyábbnak

Hétfőnként érezzük magunkat a legcsúnyábbnak

Naponta csupán három órán át vagyunk elégedettek a külsőnkkel. Legalábbis egy felmérés szerint.

Hétfőnként érezzük magunkat a legcsúnyábbnakA hétfői napokon, illetve a kora reggeli és a késő éjjeli órákban találják a legkevésbé vonzónak a külsejüket a nők, legalábbis azok, akiket egy amerikai kutatásban kérdeztek meg a témáról. Ami az élethelyzeteket illeti: betegség idején, izzadás és sírás közben, stresszhelyzetben, illetve felkelés után is hajlamosak csúnyának érezni magukat. A válaszadók 39 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy az ő fizimiskája általában vasárnaponként van a mélyponton.

A felmérésből kiderült az is, hogy a legtöbb nő naponta mindössze három órán át, déli 12 és délután 3 között érzi szépnek magát, a szó szoros értelmében véve legszebb nap pedig a csütörtök, annak köszönhetően, hogy a munkahét ekkor már a végéhez közeleg, és lélekben már a hétvégi programokra készülődünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top