nlc.hu
Szépüljünk
15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

Vasárnap este óta új szépségkirálynőnk van. A Miss World Hungary 2014-es címet Kulcsár Edina kapta. Hogy neki megérte-e indulni a versenyen, arra térjünk vissza 3 év múlva. Viszont összeszedtünk 15 egykori "királynőt", akiknek határozottan jót tett a korona.

1. Geszler Dorottya – Miss Hungary 1989 – 3. helyezett

A 19 éves királynőt a verseny után egyből elkezdték fotózásokra, szereplésekre hívni: ekkor figyelt fel rá a Magyar Televízió, ennek köszönhetően telefonos játékokat, vetélkedőket, slágerlistákat és divathíradót is vezethetett, de ő volt a Játék határok nélkül egyik műsorvezetője is. A kilencvenes években megalapította saját modellstúdióját, majd 2001-ben a Barátok köztben láthattuk viszont.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

2. Bálint Antónia  Miss World Hungary 1991

Már egészen kicsi korától kezdve reklámfilmekben szerepelt, ám csak 22 éves korában választották szépségkirálynővé. A verseny szervezői aktfotói miatt később elvették a koronáját, ám hat évig tartó pereskedés után mégis ő maradt Magyarország szépe – azóta többnyire médiasztárként beszélnek róla. Viharos magánéletéről A királynő meztelen című saját könyvében számolt be.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet
15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

3. Osvárt Andrea – Look of the Year 1996 – 2. helyezett

22 évesen maga mögött hagyta sikeres modellpályáját és Rómába költözött, hogy színésznő lehessen. Pár évvel később megkapta az év olasz felfedezettjének járó Afrodité-díjat, és megannyi elismerés után 2012-ben övé lehetett az Európai Arany Glóbusz is. A magyar közönség legutóbb a Megdönteni Hajnal Tímeát című mozifilmben láthatta viszont, ahol a főszerepet játszotta. Idén ő vezethette a Magyarország Szépe királynőválasztást.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

 

4. Horváth Éva – Miss World Hungary 1998

A többdiplomás királynőt a Miss World Hungary cím elnyerése után 2004-ben a Miss Tourism versenyen is a legszebbnek választották. 2007-ben a COOL TV műsorvezetője lett, majd egy évig az RTL Klub csapatát erősítette. Több sikeres show-műsort is vezetett, hivatalos Facebook-oldalát pedig több mint 80 000-en követik. Jelenleg a Süel márka arca, és saját szépségblogot is vezet. 2014-ben a VIASAT3 csatornán játszódó Megruházlak! című műsor háziasszonya – valamint a Miss Balaton szépségverseny koordinátora lett.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

5. Bódi Sylvi – Miss Hungary 1998 – 2. helyezett

Már 14 éves korában hazánk tinikirálynőjének választották – a Miss Európa verseny legszebb 6 hölgye közé is bekerült, miután az 1998-as magyarországi döntőn a 2. helyezést érte el. Több férfimagazin címlapján is megjelent, aminek köszönhetően 2002-ben ő lett az Év Playmate-je. 2009-ben a Sugarbird ’Covergirls’  fantázianéven futó márkának kezdett el ruhát tervezni több magyar hírességgel együtt, ettől aztán 2014-ben búcsúzott el, mondván: pszichológia tanulmányaira akar figyelni a jövőben. Úgy tűnik, az elválás nem volt valami barátságos…

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

6. Kapócs Zsóka – Miss World Hungary 2001

A színésznői ambíciókat is dédelgető lány 22 éves korában lett Magyarország szépe – hamarosan az egész ország megismerte őt. Pár évvel később már a Szombat Esti Láz produkcióját vezette Stohl Andrással együtt, majd a Danubius Rádióban reggelenként Zsóka hangjára ébredhettünk. 2009-ben jelent meg az első albuma Karády-dalok címmel. Jelenleg az Operettszínház több darabjában is játszik. A magánélete kevésbé alakult szerencsésen: Kamarás Iván színésszel 5 évig élt együtt, később Habony Árpáddal kötött házassága kudarcba fulladt.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

7. Debreczeni Zita – Miss Balaton 2001 – 3. helyezett

Még a középiskola padjait koptatta, mikor beiratkozott egy modelltanfolyamra. Szinte az egész világot bejárta fotómodellként, ám a magyar köztudatba egy RTL-es műsorral robbant be. 2009-től kezdve a Sugarbird márkának tervez ruhákat Zimány Lindával és Dukai Reginával együtt. Folyamatosan szerepel a médiában, amiről az is tanúskodik, hogy több, mint 78 000 követője van a Facebookon. Jelenleg fotósként dolgozik.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

8. Laky Zsuzsi – Miss Hungary 2002 – 2. helyezett

16 évesen Zala Szépének választották, majd két évvel később dobogós lett Magyarország legrangosabb királynőválasztásán. 2003-ban hatalmas elismerés érte, hiszen ő képviselhette hazánkat a Miss Európa szépségversenyen, Párizsban, amit meg is nyert. A SkyEurope fapados légitársaság repülőgépei egy évig hordták magukon a királynő fotóját – népszerűsítve ezzel a hazai turizmust.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

9. Balogh Edina – Miss Hungary 2003

A barátai unszolására nevezett be a 19 éves lány a szépségversenyre, amit végül meg is nyert. A hirtelen jött népszerűség kapóra jött neki, hiszen egy évvel később már Nádor Kinga karakterét alakíthatta a Barátok köztben. 2008-ban elnyerte a legcsinosabb színésznőnek járó Zenthe-díjat.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

10. Sándor Orsolya – Miss Balaton 2003

A FEM3 műsorvezetőjeként dolgozó lány évekig vezette a Telekvízt, valamint a Kenó- és a Skandinávlottó-sorolást, de a Barátok köztben is találkozhattunk vele. Eredeti foglalkozása szerint tesitanár, ám soha nem dolgozott a szakmájában. A mai napig keresett fotó- és reklámarc: nagy álma egy mozifilmben is szerepelni.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

11. Zimány Linda – Miss Balaton 2006

A magyar Britney Spearsként berobbanó lány 15 éves korától kezdve sorra nyerte a szépségversenyeket, ám magánélete is hasonlóan izgalmasan alakult. A V-Techből ismert Kefir, később a focista Dzsudzsák Balázs barátnője volt. Áprilisban a Budapesten forgató Jude Law-val keveredett kalandba, ami a világsajtóban is ismertté tette a nevét. A magyar celebek királynője legutóbb 2013-ban kapta meg a koronát a nemzetközi Tropic Beauty versenyen Las Vegasban.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

12. Sarka Kata – Miss Universe Hungary 2007 – 2. helyezett

Hajdú Péter felesége is egy szépségversenyben tűnt fel, mindössze 21 évesen. Azóta igazi celebbé nőtte ki magát: a Facebookon több, mint 100 000 ember követi, Instagramon pedig 20 000 követője van. A kétgyermekes családanya és férje birtokolja a Magyarország Szépe Kft. többségi tulajdonrészét – az egykori szépségkirálynő tehát ma már ügyvezető igazgatóként is tevékenykedik a királynőválasztáson.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

13. Lipcsei Betta – Miss Universe Hungary 2011

15 éves kora óta modellkedik – dolgozott Barcelonában, Milánóban, de már Kínát is bejárták a fotói. Első komolyabb filmszerepe a Fej vagy írás című magyar moziban volt, ahol Görög Zita húgát játszotta. Volt a Gillette Venus, a Caprice és a Cango&Rinaldi arca is, ahol Sarka Katával láthattuk együtt pózolni. 2010 óta műsorvezetőként is dolgozik: a SPORT TV-n a Harmadik félidőt, az RTL Klubon pedig a Talpig Nő című életmódmagazint vezette.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

14. Szabó Dóra – Miss Earth Hungary 2011

Magyarország legkeresettebb fotómodelljeinek egyike volt, mikor jelentkezett a szépségkirálynő-választásra. Olyan márkákat képviselt, mint az XTREME Lashes, a Douglas parfüméria vagy az ART’Z MODELL. Jelenleg a Jóban Rosszban című sorozatban játssza Kinga nővért.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

15. Konkoly Ági – Miss Universe Hungary 2012

Magyarország eddigi legsikeresebb királynője: a Las Vegasban megrendezett világdöntőn a 10 leggyönyörűbb lány közé jutott. A fotómodellként is dolgozó Ági már jó néhány szépségversenyen részt vett, mire megkoronázták. Többek között Gáspár Laci Nem akarok várni című klipjében is szerepelt, ám a Missy és a Rebecca fürdőruhák plakátlányaként is ismerős lehet nekünk. Párja Józsi György, a Ferencváros középpályás labdarúgója.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

Miss World Hungary, 2014 – Mit lehet tudni az új királynőről?

Kulcsár Edina nemcsak a közönségdíjat zsebelte be vasárnap este, de a zsűri döntése értelmében, az ő fejére került a korona, így ő képviselheti hazánkat a Miss World londoni döntőjén. 
Az új királynőről még nem sokat tudunk. Edina 24 éves, középfokon beszél angolul, versenyszinten társastáncolt és atletizált. Igazi szépségverseny-rajongóval van dolgunk Edina személyében, ő ugyanis négy évig gyűjtötte a bátorságot, hogy jelentkezzen. És mivel idén decemberben betölti a huszonötöt, jövőre már nem állhatott volna sorba a castingon. Edinának érettségije van, korábban is voltak modell munkái.

15 magyar szépségkirálynő, akinek bejött az élet

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top