Szépüljünk

1 év alatt 70 kilót dobott le – fotók

Vidámparki csúszdába szorult a 34 éves nő, és öten tudták csak kimenteni. Az eset után úgy döntött, változtat eddigi életén: egy év alatt 70 kilót adott le, méghozzá a rúdtánc segítségével.

Christian Hill azt mondja, élete legmegalázóbb és ezzel együtt, legmeghatározóbb élménye volt, mikor két éve beszorult egy vízi vidámpark csúszdájába. A 34 éves nő, aki a Daily Mail című brit lapnak mesélt nagy fogyásáról, elárulta, a vidámparkos eset idején több mint 160 kilót nyomott, ennek ellenére sem gondolta, hogy a súlya valaha problémát jelent majd számára. 

Christine a riporternek beszélt arról is, hogy egész életében küzdött a súlyával. Mivel mindig is dundi gyerek volt, az osztálytársai rendszeresen piszkálták, ő pedig az evésben talált megnyugvást. Mire dolgozni kezdett, a súlya már bőven meghaladta a 100 kilót: volt, hogy egy ültő helyében megevett egy normál méretű pizzát, fél tucat csirkeszárnyat és kért hozzá desszertet is.

Öten tudták kiszabadítani a vidámparki csúszdába szorult túlsúlyos nőt

Azt mondja, akkoriban szabadideje nagy részét videójátékozással és evéssel töltötte, ami csak tovább rontott az amúgy sem rózsás helyzetén. Aztán jött a csúszdába szorulás, röviddel utána pedig egy újabb hatalmas megaláztatás: miközben az Universal Studiót látogatta, Christine-t letiltották az egyik látványosságról, mondván túlságosan terebélyes ahhoz, hogy felszállhasson rá. “A legsúlyosabb ember is vékonynak tűnt mellettem” – panaszolja.

Öten tudták kiszabadítani a vidámparki csúszdába szorult túlsúlyos nőt

A fiatal nő ez után úgy döntött, változtatni fog, ehhez pedig a rúdtáncot hívta segítségül. Azt mondja, az első órán rettegett, mit szólnak majd hozzá a csoport tagjai, de legnagyobb meglepetésére mindenki szívélyesen fogadta őt. “Én voltam a legnagyobb lány a csoportban, de ezt soha, senki nem éreztette velem.”

Öten tudták kiszabadítani a vidámparki csúszdába szorult túlsúlyos nőt

Christine végül a rendszeres edzésnek és az egészséges táplálkozásnak köszönhetően több mint 70 kilótól szabadult meg egy év alatt. Mint mondja, a drasztikus fogyás nyomott hagyott a testén, ezért nemrégiben kés alá kellett feküdnie, hogy a plasztikai sebészek eltávolítsák a hasán maradt felesleges bőrt. Christine ma már azt mondja, megérte annak idején beszorulni a csúszdába, enélkül ugyanis nem lenne olyan kirobbanó formában, mint most.  

Olvass még többet fogyás témában az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top