Szépüljünk

Ezt árulják el ajkaid a személyiségedről!

Azt kell mondjuk, korántsem puszta véletlen, hogy a férfiak jó része a nők száját nézi meg először, ha találkoznak. Nemcsak az ajkak színe, de a formája is árulkodó lehet.

Ahogy arra a bevezetőben is utaltunk, a száj egyike azon testrészeknek, amit a férfiak alaposabban szemügyre vesznek egy nőn, ha először találkoznak. Az erre vonatkozó felmérésekből kiderül, hogy a férfiak több mint 40 százaléka partnere ajkait nézi meg először, közülük pedig sokan vannak azok, akik vonzóbbnak tartják azokat a nőket, akiknek az ajkán szájfényt vagy rúzst látnak.

Nos, a szakértők szerint a nagy érdeklődés az ajkak iránt egyáltalán nem véletlen. Szerintük ugyanis a száj még csukott állapotban is sok mindenről árulkodhat, különösen ha a formáját és a teltségét vesszük alapul. “Az egyik legfontosabb dolog, amit az ajkak formájából és teltségéből megállapíthatunk, hogy tulajdonosa hogyan viselkedik egy kapcsolatban” – mondta el Jean Hanner arcelemző.

Lássuk akkor, melyik ajaktípus pontosan mit is jelent.

1. Kicsi ajkak

Ezt árulják el az ajkaid a személyiségedről!

Az ilyen ajkak tulajdonosa rendszerint lázadó, egyúttal kedves és nagylelkű személyiség. Nemcsak a napi teendői során, de az ágyban is. Ne tévesszen meg a törékeny külsejük, ezek a nők korántsem olyan gyámoltalanok, mint elsőre tűnnek.

2. Nagy ajkak

Ezt árulják el az ajkaid a személyiségedről!

Gondolkodtál már azon, vajon miért vállalkoznak nők ezrei önként arra, hogy megnagyobbítsák az ajkaikat? Nos, itt a válasz. A nagy ajkakkal rendelkező nők imádnak irányítani, impozáns személyiségük van, és sosincsenek egyedül.

3. Telt ajkak

Ezt árulják el az ajkaid a személyiségedről!

A férfiak szerint a telt ajkú nők igazi csábítók, akiknek képtelenség ellenállni. Nos, ez így is van, de nem árt tudni, hogy emellett jó humorérzékük is van, és nem félnek bolondozni sem, ha arról van szó.

4. Vékony ajkak

Ezt árulják el az ajkaid a személyiségedről!

Nagyon gyakorlatias teremtmények, akik lubickolnak, ha vezető pozícióba kerülnek. Szeretnek irányítani a munkahelyükön és a magánéletükben egyaránt. Csak ritkán érzik magukat védtelennek vagy kiszolgáltatottnak.

Olvass még többet az ajkakról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése