Szépüljünk

Így változott meg Vlagyimir Putyin arca a plasztikától

A 65 éves Vlagyimir Putyin arca simább, mint valaha.

Vlagyimir Putyin fiatalkori, illetve másfél-két évtizeddel ezelőtti fotóit látva elég valószínű, hogy nem alaptalanok azok a pletykák, miszerint az orosz elnök számos esztétikai beavatkozáson átesett. Ezen a véleményen van Gerard Lambe brit plasztikai sebész is, aki a The Sunnak nyilatkozott a témában.

Vlagyimir Putyin 1970-ban és 2000-ben (Getty Images)

„Putyin arcvonásai egyértelműen megváltoztak az évek során. Miközben az arcforma az évek előrehaladtával általában vékonyabb lesz, az övé észrevehetően szélesebb és teltebb lett” – magyarázta a szakember, aki szerint mindez nagyrészt arcfeltöltéseknek köszönhető.

Vlagyimir Putyin 2018-ban (Getty Images)

„Azt mondom, biztos van a csapatában egy elkötelezett plasztikai sebész” – jegyezte meg dr. Lambe.

Putyinról nagyjából 2011 óta keringenek híresztelések, miszerint botoxoltat. A szakember szerint azonban ezen felül is végezhettek rajta néhány beavatkozást: úgy látja, plasztikáztatta a szemhéját, valamint az állát is.

A 65 éves Putyin arca ma simább, mint valaha, a korábbi fotóin jól látható homlokráncai is teljesen eltűntek.

Dr. Lambe azt tanácsolná az elnöknek, hogy vegyen vissza az arcfeltöltésekből, mivel az arca jelenlegi külleme túlságosan is nyilvánvalóvá teszi, hogy az plasztikai beavatkozásoknak köszönhető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top