nlc.hu
Szépüljünk
Vízvonalon innen és túl – fekete szemceruzákat teszteltünk

Vízvonalon innen és túl – fekete szemceruzákat teszteltünk

A fekete szemceruza a sminkkészletünk alapdarabja, viszont legalább annyira nehéz megtalálni belőle a tökéletest, ahogyan vörös rúzsból. Szemceruzákat teszteltünk.

Artdeco Soft Eye Liner Waterproof

Az Art Deco Soft szemceruzáját kézbe véve elsőre egy szénceruza ugrott be. Ahogy a neve ígéri, valóban puha szemceruza, bőrön könnyű volt dolgozni vele, a végeredmény ugyan nem szénfekete, de azért kellőképpen intenzív. Satírozgatni, törölgetni nem nagyon lehet: ott marad, ahová húztad, így ha kimész a vonalból, lemosóba mártott fültisztító pálcikával tudsz korrigálni.

A vízvonalon már kevésbé volt kellemes használni, többször is át kellett húznom, mire elértem a képen látható szürkés árnyalatot és közben bizony könnyezni is kezdett a szemem. (Bár ez utóbbi nyilván érzékenység kérdése.)

A felső szeméhéjamon a kontúr egész nap tartós maradt, minimálisan kenődött csak el. A vízvonalról viszont alig egy óra alatt eltűnt, mintha ott se lett volna.

Puhaságának hátulütője, hogy viszonylag gyorsan tompul, így gyakrabban kell hegyezni, mint egy keményebb ceruzákat, következésképp gyorsabban fogy.

A lemosása egyszerű volt, sminklemosó kendővel, néhány mozdulattal el tudtam távolítani.

Yves Rocher Botanical Color Eye Pencil

Intenzív, fekete árnyalata van a ceruzának, amelyre picike csillámokkal is ráerősít. Ettől még messze van a csillámceruzáktól, funkcióját azonban szépen betölti, karakteresebbé teszi az alapszínt. Könnyű vele dolgozni, mivel puha, azonban épp ezért hamar tompul, tűhegyes cicaszemek rajzolásához frissen kell hegyezni, és óvatosan kell bánni vele.

A meghúzott vonal kontúrossága reggel feltéve megmaradt délutánra is, nem kenődött el a szín. Korrigálni azonban épp emiatt nem egyszerű, és ha el akarjuk satírozni szemhéjunkon az ív szélét, hogy picit füstösebb hatást érjünk el, dolgozzunk gyorsan. Nekem ugyanis úgy tűnt, meghúzva a vonalat még eldolgozható volt, de pár perc után mondhatni rákötött a bőrömre.

Az alsó vízvonalon is szép intenzív, fekete színe van, ami nekem négy-öt órán át tartotta is magát.

Tartóssága ellenére vízálló sminkekre való, kétfázisú lemosóval pikk pakk lejött, különösebben nem kell dörzsölgetni.

Artdeco Mineral Eye Styler

Az Artdeco Mineral tekerős szemceruza, melyhez egy praktikus beépített hegyező is jár (a ceruza végében található), ami nem csak mutatóba van ott, hanem valóban ki is lehet vele hegyezni. Kimondottan kemény ceruza, azoknak lesz barátja, akik direkt az ilyet szeretik. A fekete szín a gyakorlatban inkább sötétszürke – még rétegezve is, bőrön és a vízvonalon egyaránt. 

A felviteléhez nem ért némi gyakorlottság. Kezdőknek, illetve olyanoknak, akik ritkán használnak szemceruzát, inkább puhábbat ajánlanék.

A szemhéjamon a vonal finoman és egyenletesen halványult ugyan a nap folyamán, de nem kenődött, nem vált darabossá és nem pergett. A vízvonalamon néhány órán át látható maradt, majd a festék lassan az alsó szempillatöveimbe vándorolt.

Szemhéjpúder alá is kipróbáltam és nem csalódtam. A ceruzával hozott kontúr a stabilan megtartotta a szempillatövemben szemhéjpúdert, nem átütve, inkább annak színét felerősítve. Talán erre a célra a legmegfelelőbb.

Lemosásához szemfestéklemosóra volt szükségem, azzal erősebb dörzsölgetés nélkül is lejött.

Park Avenue Eyeliner Waterproof

Ez a szemceruza elsősorban a visszafogott sminkek kedvelőit fogja megnyerni magának, fekete árnyalata ugyanis nem Kleopátra-sminkekhez való éjfekete, inkább erősebb szürkének mondanám.

Állaga kemény, ezért ceruzához képest precízen lehetett vele dolgozni, még egészen vékonyka vonal meghúzására is alkalmas gond nélkül, de érdemes többször végigmenni rajta, ha intenzívebb árnyalatot akarunk elérni.

Alsó vízvonalon is hasonló volt a helyzet, itt a ceruza keménysége fel is adta a leckét, ugyanis el kellett döntenem: erős színt akarok, és tűröm a karcolást vagy megelégszem a szürkével is, és gyorsan elkészítem a sminket. Végül ez utóbbi mellett döntöttem, az eredmény azonban bő egy óra alatt eltűnt.

Szemhéjon ellenben a vonal nagyon jól tartotta magát egész nap, nem kenődött el és szürkeségéből is csak keveset veszített. Sminklemosóval gyorsan, maradvány nélkül eltávolítható.

Babor Eye Contour Pencil

A Babor szemkontúr-ceruzája már küllemében is igen gusztusos termék. Az egyik vége értelemszerűen a ceruza, a másik végén pedig egy szivacs található. És bizony nem dísznek, de erre alább kitérek.

A puha ceruzával elsőre határozott, szénfekete vonalat tudtam húzni a felső szempillatövembe és ugyanilyet a vízvonalamra. A vonalat ezek után rétegezéssel vastagítottam, ha kimentem a vonalból, simán tudtam egy száraz fültisztító pálcikával korrigálni.

A bőrön húzott vonal egész nap meg sem mozdult, nem kenődött, nem fakult. A vízvonalról a festék lassan, egyenletesen kopott, illetve ereszkedett az alsó szempilláim tövébe, viszont nagy pozitívum, hogy nem ült be a belső szemzugomba.

A felrajzolt kontúr a beépített szivacs segítségével ugyanakkor satírozható is, így ezzel a szemceruzával önmagában, akár szemhéjpúder nélkül is készíthetünk füstös szemsminket.

Az eltávolításához szemfestéklemosóra volt szükségem.

Essence Kajal Pencil

Mindent tud, amit egy átlagos szemceruzának tudnia kell: keménysége közepes, így könnyen, karcos érzet nélkül felvihető, de erős annyira, hogy ne tompuljon ki pillanatok alatt. Intenzitása kapásból közepes, de többször rádolgozva lehet fokozni a hatást.

Hajszálvékony vonalat nekem nem sikerült vele húzni, de egy átlagos szemkontúrozásra abszolút megfelelő, végtére is nem tusról van szó.

Az alsó vízvonalon csak közepesen teljesített: a szín két-három óra után eltűnt. A fekete szín tónusossága szintén közepes, drámai hatáshoz nem való, hétköznapi, nappali smink esetén hozza az elvárt intenzitást.

Szivacsos applikátorral szemhéjon könnyen eldolgozható, ha füstös szemsminkhez is szeretnénk használni, épp emiatt azonban gyorsan kenődik is, a vonal kontúrossága, szépsége jócskán megkopott, mire délután lett.

Szemfestéklemosóval maradéktalanul lejött, gond nélkül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top