Ha nem lenne szemöldökünk, már rég a neandervölgyiek sorsára jutottunk volna

Míg a reneszánsz nő borotválta, a kétezres évek leányai vékonyra szedték, manapság egyre inkább hódít a természetesen dús szemöldök. A látszólag funkció nélküli ékítmény nemcsak megvédi a szemünket a bele hulló kosztól és izzadságtól, de egy friss kutatás szerint más, az emberi kapcsolatokban jelentős evolúciós szerepet is játszott.

A Nature Ecology and Evolution folyóiratban megjelent tanulmány szerint már a koponyánk csontszerkezete is tükrözi azt, hogy akaratunktól függően nézhetünk félelmetesen vagy barátságosan is. Köztudott, hogy a Neander-völgyi ember egy kicsit máshogy festett, mint a modern homo sapiens, amely különbség leglátványosabban a szemöldökcsont tekintetében ragadható meg. Míg a mai ember homloka sima, Neander-völgyi rokonaink kiugró szemöldökcsonttal rendelkeztek.

Neander-völgyi ősember koponyájának rekonstrukciója. Fotó: Getty Images

Úgy tűnik, hogy a kettő közti különbség lényege éppen az, hogy mi képesek vagyunk a szemöldökünket mozgatva egy egész sor érzelmet kifejezni. A kutatások például kimutatták, hogy ha meglátunk valakit közeledni, ösztönösen megemeljük a szemöldökünket, mutatva, hogy nem jelentünk veszélyt, ahogyan az együttérzés jeleként is így cselekszünk – ezt már Darwin is észrevette.

Az új kutatást elvégző csoport, Penny Spikins, Ricardo Godinho és Paul O’Higgins egy 3D-s modellező szoftver segítségével vizsgálták a Kabwe 1 névre keresztelt, a heidelbergi előemberekhez tartozó ősünk koponyáját, a szemöldökívre fókuszálva. Kiderült, hogy a rágásban vagy egyéb, közvetlen gyakorlati hasznot hozó cselekvésben nem volt szerepe a kiugró szemöldökcsontnak, így nagy valószínűséggel társas funkciója lehetett: például hogy erősebbnek, dominánsnak mutassa viselőjét más főemlősökkel szemben. Az, hogy nálunk ez a szemöldökcsont visszahúzódott, nemcsak azt jelenti, hogy kevésbé fenyegetőnek tűnünk, hanem azt is, hogy képesek vagyunk mozgatni a szemöldökünket.

Ez a változás egyébként egybeesik azzal, amikor az egymástól távoli embercsoportok elkezdtek együttműködni, ajándékokat cserélni. Az ilyen óvatos barátságok azt is jelentették, hogy az emberek új területeket tudtak elfoglalni, mert tudták, hogy lesz, aki támogatja őket ott. Ezért is volt fontos, hogy azonnal barátságosnak tudjunk tűnni embertársaink számára.

Vad őseikhez képest pofájuk rövidebb lett, szemöldökük pedig mozgékonyabb. Fotó: Pexels

Ez az evolúciós változás nem egyedül az emberre jellemző: a háziasított farkasok hamar megtanulták kifejezni jó szándékukat: a mai kutyák ennek jeleként csóválják a farkukat, és vad őseikhez képest pofájuk rövidebb lett, szemöldökük pedig mozgékonyabb.

Ezek szerint tehát úgy tűnik, hogy a túlélésünkben kulcsszerepe van annak, hogy ki tudjunk jönni másokkal, és ebben a szemöldök finom mozgásainak hatalmas szerepe volt.

Forrás: Science Alert

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels