Elhunyt Csukás István, és ez az nlc szerkesztőségében is nagy szomorúságot okozott. Gyerekkorunk rendszeres szereplői voltak Csukás karakterei. A Süsü sárkányfűárusa a mai napig egy rejtély számomra.
Mi így emlékezünk a nagy mesemondóra:
Vivien:
Nagyon sok klasszikus mesét néztem gyerekkoromban, szinte csak ezeket engedték a szüleim. Imádtam A nagy ho-ho-horgászt, apa nagy horgász volt annak idején, és amikor magával vitt, sokszor játszottuk azt, mintha a mesében lennénk. Beszéltek hozzánk a kukacok (főleg a főkukac), a halak, persze mi voltunk a szinkronjaik. Szeretettel emlékszem vissza erre, és mindig is nehezményeztem, hogy mostanában már nem megy a tévében ez a mese, csak letölteni lehet, vagy neten nézni. Az biztos, hogy én is megmutatom majd a gyerekemnek. A főcímdalt persze a mai napig tudom fejből.
Gabi:
Ha Csukás István, akkor nekem a Pompom meséi, A nagy ho-ho-ho horgász és a Süsü az, ami végigkísérte a gyerekkoromat. Annyiszor megnéztem, olvastam mindegyiket, hogy kívülről fújtam a sorokat. Így felnőtt fejjel már tudom, milyen sok erkölcsi tanulság és jóra nevelés van ezekben a könyvekben, filmekben.
Tanítja a gyerekeket a másság elfogadására, a humor erejére, a nehézségek legyőzésére, vagy épp az önszeretetre.
Csupa jó leckét tartalmaznak a meséi, örömmel olvasom bármelyiket a saját gyerekeimnek is.
Enikő:
Csukás István álmodta meg gyerekkorunk meghatározó meséit a ’80-as években. Délelőtt megnéztük a Süsüt, este pedig A nagy ho-ho-ho horgászt, aztán anya felolvasott a Pom Pomból. Fogalmam sincs róla, hogyha eljön az idő, milyen anya leszek, de két dolgot nagyon remélek: az egyik, hogy következetesen tudom nevelni a gyermekemet, a másik, hogy esténként lesz időnk Süsüt nézni, Pom Pomot olvasni. Megjegyzem, a nővérem volt a legmenőbb Picur az 1986-os ovis farsangon.
Picur és Pom Pom, ahogy Csukás István (és a Dargay–Sajdik kettős) elképzelte
Olga:
Gyerekkorunkban hétvégenként jártunk „dolgozni” a helyi tanácsházára, mi voltunk a cuki gyerekszereplők a névadó ünnepségeken, csinos ruhában énekeltünk, ilyesmi. A névadó ünnepség a keresztelő szekuláris, mondhatni, szocialista változata volt. Ennek a munkának fejében a tanácsháza (ma városháza) minden ünnepen, mikuláskor, húsvétkor stb. bőkezűen megajándékozott minket. Nagyon menő volt, jött az iskolába egy profin beöltözött Mikulás, volt rendes szemüvege, fehér szakálla meg csizmája, és nem olyan gagyi, barna cipőben volt, mint amilyenben az iskolai pedellus járt egyébként. Ez a Mikulás sorra kihívott minket, tízünket és a kezünkbe nyomott egy csomó menő és drága csokit, meg egy könyvet: Csukás István Oriza Triznyákját. Elég hülye név, csak hümmögtem, de hát ugye én már akkor is mindent elolvastam, ami a kezembe került, így hamar rájöttem, hogy ez irtó vicces, végigröhögtem az egészet. Na, abban az évben, úgy éreztem, méltón kifizette a tanácsháza a munkámat.
Dávid:
Volt egy csomó meselemezünk a meséivel, és már gyerekként is nagyon bírtam a fura neveket, amiket a szereplőinek adott. A legnagyobb kedvencem a Mirr-Murr kalandjaiban szereplő Téglagyári Megálló, a kutya.
Szonja:
Aki nem ott nő fel, ahova születik, annak sok mindent jelenthet a származása. Nekem, amíg nem voltam itthon, a magyarságom a családom volt, és az ingerek, amik rajtuk keresztül értek. A palacsinta, a paprikás és rakott krumpli, a fékező villamos hangja, A kőszívű ember fiai, a Tündér Lala, a Kincskereső kisködmön. Nagymamámmal imádtuk Süsüt és A nagy ho-ho-ho horgászt, nyaranta néztük. Ezt is magammal vittem akkor. Ilyeneken múlik a hazaszeretet, a nem erőltetett, hanem belülről fakadó dolgokon. Köszönöm neki is, hogy megtartotta bennem, szerintem mamával jól megértik egymást odafenn.
És neked mi a kedvenced Csukás Istvántól?
