Öngyilkos lett a kamaszfiú, akit mesterséges intelligenciával generált meztelen fotóval zsaroltak meg
Újít a Lidl az önkiszolgáló kasszáknál: sokkal ritkábban kell majd segítséget kérnünk
7 kihagyhatatlan júniusi sorozat a Netflixen
Utazási szakértő vagyok, de ez a booking.com csalás majdnem rajtam is kifogott
Megtetszett neki a temetkezési vállalkozó, két éven át temetésekre járt, hogy elcsábítsa
Egy 74 éves nőt két évig tartottak fogva hotelszobákban
Marsi Anikó: „Mentünk át a piroson is, nem érdekelt semmi. Azt hittem, meghal a fiam a kezemben”
Ezért büntetik most a magyar autósokat – Sokan nem figyelnek rá, pedig érdemes lenne
Kiderült: eddig tart a mostani kánikula
A pocsék albán fagyi sokszor ugyanannyiba kerül a Balatonnál, mint a minőségi fagylalt – Így ismerheted fel az átverést
Három kislányát gyilkolta meg az apa – Továbbra is szökésben van
Kikotyogta a séf: tökéletes lesz a fagyasztott sült krumplid, ha elkerülöd ezt a hibát
Új KRESZ-szabályok jönnek az utakon, drasztikusan változhat a közlekedés – Mit jelent ez az új fogalom a szabályok között?
Hová ültessük a kaprot, hogy buja és csodás aromájú legyen?
Szállást és felfrissülést kínáltak a fáradt utazóknak, majd kíméletlenül meggyilkolták őket
Újfajta KRESZ-táblák jelennek meg az utakon: mit jelentenek a táblák zöld szegéllyel?
Új szabály vonatkozik mostantól az okostelefonokra az EU-ban: minden vásárlónak jobb lesz
Jön a baba a 95 éves Clint Eastwoodéknál!
Kis Grófo fájó gyerekkori traumájáról beszélt: a mai napig kísérti
Népszerű szak az egyetemeken, mégis egyre többen lesznek munkanélküliek ilyen végzettséggel
Közel félmillió dobozt hasznosított újra visszaváltó automatáknál, és vásárolt belőle egy házat – így csinálta
Félbeszakította a koncertjét Caramel, politikai beszédbe kezdett
Orbán Viktor gyereknapi üzenete úgy cukiskodik, hogy közben kissé félelmetes