Nagy Zsolt színész nemrég rendkívül őszintén beszélt múltjáról és a függőséggel való küzdelméről a Magyar Hang YouTube-műsorában. Az interjút azzal kezdte: sérült embernek tartja magát, aki ma is könnyen kijön a sodrából, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné.
Elmondása szerint már két éve tiszta, de ez az út rendkívül nehéz volt számára. „Visszakaptam az életemet. Most már azt az életet élem, amit a nem függő emberek élnek. Csatlakoztam azokhoz, akik képesek szembenézni a nehézségekkel” – fogalmazott. Ugyanakkor hozzátette: nem gondolja, hogy az övé egy sikertörténet lenne. Gyakran fél, szorong, és szüksége van a segítségre. Ebben a tizenkét lépéses program ad számára kapaszkodót:
Ha hozzányúlok ehhez a programhoz, megnyugtat, rendszert visz az életembe. Nem elég, hogy tiszta vagyok – a folyamatos munka magamon, a jellemhibáimon, segít abban, hogy türelmesebb legyek.
Miután leállt az alkoholról és a drogokról, sok minden rendeződött az életében. Újraépítette a kapcsolatait, köztük a legfontosabbakat:
Visszanyertem a gyerekeim és a feleségem bizalmát.
Végigment már egyszer a tizenkét lépéses programon, és a jóvátétel is része volt ennek. Felkereste azokat, akiket megbántott, bocsánatot kért tőlük, de nem mindenki volt nyitott erre – foglalta össze a Story.
Nagy Zsolt őszintén beszélt arról is, mennyire nehezen jutott el a felismerésig, hogy segítségre van szüksége. „Tudtam, hogy baj van, de nem akartam ránézni. Kellett hozzá a főnököm, a színházigazgató, aki kimondta: ’nem kötünk szerződést veled, ha nem mész el rehabra.’ És kellett a feleségem, Kata is. Ő azt mondta: ’ez most a rosszban való együttlét. Végigcsináljuk, de ha nem vagy kész változni, nincs értelme együtt maradni.’ Les*rtam…”
Bár kifelé próbált úgy tűnni, mintha minden rendben lenne, belül harag tombolt benne. „Nem értettem meg. Azt éreztem, hogy nincs családom, és 47 évesen sehol sem tartok. Összeroppantam. Egy hónapig mindenkit utáltam, aki a rehabra küldött – a segítőktől kezdve az otthonvezetőig.”
Ma már másként látja mindezt. Idő kellett hozzá, de belátta, hogy a környezete valóban a javát akarta. „Hálás vagyok mindazoknak, akik nem adták fel: a segítőimnek, az otthonvezetőnek, a feleségemnek, az igazgatómnak… És ezt el is mondtam nekik. Hogy mennyire haragudtam rájuk, mennyire támadtam őket – és hogy ezt most már nagyon sajnálom.”
