Nagy Zsolt: „Nem várom el, hogy amikor beugrom a benzinkútra, felismerjen a kutas”

Nagy Zsoltnak most kellene a csúcson lennie a szakmájában, ehelyett egzisztenciális kérdésekkel küzd. Új filmjét, az Égert minimális pénzből forgatta, ami szerinte rendben van, de nem tartja jó jövőképnek, hogy a színészek és rendezők ingyen vagy minimális pénzért dolgozzanak. Interjú.

TóCsa

2023. November 25.

Nagy Zsolttal egy budai étterembe beszéljük meg a találkozót. Kétéves kislányával érkezik, és babakocsit tolva ajánlja fel, hogy jobban járunk, ha elsétálunk a közeli játszótérre, mert ott hintáztatás közben tudunk majd beszélgetni. Mire odaérünk, már hintára sincs szükség: a babakocsi megtette a maga altató hatását. Helyet foglalunk egy padon, mögöttünk egy hírhedt budai wellness központ, ami évekkel ezelőtt azzal került be a hírekbe, hogy kizárták onnan a speciális igényű gyerekeket. Bár nem volt tervben, hogy ezzel kezdjük az interjút, mégis elkezdünk róla beszélgetni.

Szoktál ide járni?

Nézd, ez egy jó hely. Ahol pénz van, ott minden van. Megértem én őket. (ironikusan) Biztosan rossz lehet átélni, hogy kiszállsz a Maseratidból, kifizetsz sok százezer forintot az éves bérletért, és kénytelen vagy Down-szindrómás gyerekeket nézni. Ha már ennyi pénzed van, onnantól legyen minden szép és jó. F* **om akarja pezsgő mellett nézni a szegény embereket. Miért parkol ott egy Suzuki Wagon R? Húzzatok el vele a francba!

Fotó: Neményi Márton

Látom a színészet abban is segít, hogy az ő szemszögükből is nézni tudd a világot.

Igen, sokat árnyal, hogy ilyen szerepeket is játszhatok.

A Mellékhatás című sorozatban hasonló figurád volt.

Persze. Egyébként meg legyenek gazdagok és boldogok, nem zavar. Az viszont zavar, hogy ez az ország, ez a város nem ismeri el a polgárait és az értelmiségét. És most nem én vagyok a lényeg: legendás színészek dolgoznak színházakban megalázó bérekért. Nincsenek a helyükön kezelve. De ugyanez igaz a pedagógusainkra is. Amikor látom, hogy a fővároshoz tartozó BKV több mint 700 ezer forintért keres buszsofőrt, akkor eszembe jut a saját fizetésem is. Sosem vágytam arra, hogy a legújabb BMW-ben üljek, és nyilván jobban élek egy élelmiszerbolt pénztárosánál. Közben meg látom, hogyan tolódnak el az arányok. Harminc éve dolgozom ebben a szakmában és most kellene a zeniten lennem. Ennek ellenére tele vagyok egzisztenciális kérdésekkel.

Mit gondolsz, nehezebb most pályakezdő színésznek lenni, mint akkor, amikor te voltál kezdő?

Ma máshol van a helyi értékünk a társadalomban, és ezt nehezen veszi be a gyomrom. Fiatalon odáig voltam az olyan nagy színészeinkért, mint Cserhalmi, Gáspár, Őze vagy Bessenyei. Óriási tisztelet volt bennem irántuk, sőt ez a mai napig megvan. Ez egy nehéz, embergyilkos, egyáltalán nem családbarát szakma – egy olyan áldozat ez, ami talán soha nem térül meg. Nem érzem azt, hogy az utánuk jövő generációk megkapnák ugyanezt a respektet, más összetételben lesz fajsúlya valakinek, és ennek nagy része nem igazán érdekel vagy nem veszek részt benne. Ezért gondolom, hogy rosszabb most kezdeni ezt a szakmát.

Láttalak Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első részében, ami kapásból úgy indult, hogy az egyik híresség nem ismert fel téged. Szerinted ez is a már említett megbecsültség hiányából fakad?

Az ilyen helyzetek számomra egyszerre rendkívül szórakoztatók és szomorúk egyben. Közel száz filmet, kisfilmet és sorozatot forgattam, és persze nem várom el, hogy amikor beugrom a benzinkútra, akkor felismerjen a kutas. Miért kéne tudnia, ki az a Nagy Zsolt? Csakhogy ebbe a műsorba olyanokat hívtak meg, akik elvileg otthonosan mozognak a médiában. De előfordult már velem ugyanez A Konyhafőnökben is.

Miért kéne lenéznem valakit azért, mert nem tudja, ki vagyok?

Az viszont tényleg fájna, ha mondjuk Csáki Judit nem tudná, ki vagyok. Akkor el kellene ezen a szakmán gondolkodnom.

Fotó: Neményi Márton

A műsorban azt állítottad magadról, hogy könnyen tudsz hazudni. A színészetre hazugságként tekintesz?

Nem. Viszont azért tudok könnyen hazudni, mert a színház miatt megtanultam az idegrendszeremmel bánni. Emiatt könnyen meg tudok vezetni embereket azzal, hogy egy egészen más idegállapotot mutatok, mint amiben épp vagyok. Tudok ezzel játszani, és ezt hazugságnak hívják. El tudom játszani a hazugságot, sőt, bele tudom lovalni magam.

A híresen lobbanékony természetedet is el tudod hazudni?

Híresen lobbanékony lennék? Az ember szerepei ráégnek az imágójára, és könnyen azzal azonosítják, amit ezek a szerepek összegeznek róla. Vannak helyzetek, melyek eléggé megterhelők az életben. Ettől még este bemegyek a színházba, ahol, ha aznap este egy nyugis tanárt játszom, akkor képesnek kell lennem rá. Összeszedem magam. Nem szeretnék többé lobbanékonynak sem tűnni.

Mikor uralkodtak el rajtad utoljára az indulataid?

Néhány órával ezelőtt. (nevet) Álltam otthon a szoba közepén, óriási rendetlenség volt, elegem lett ebből a napból, elegem lett az egészből. Miért leszek indulatos a rend hiányától? Ezen érdemes elgondolkodnom. Ezek hibák, és én nem szeretnék ilyen hibákat elkövetni. Ártani sem szeretnék senkinek. Sem szándékosan, sem véletlenül.

Még azoknak se, akik megérdemelnék?

Ki vagyok én, hogy eldöntsem, ki érdemli meg? Nem vagyok Isten. Nem vagyok mindentudó és nem vagyok mindenható. Bőven elég a saját hibáimmal foglalkozni, nem szeretnék másokéval is. Nem szeretnék mások felett könnyű szívvel ítélkezni soha.

Fotó: Neményi Márton

Volt egy pont, ami után azt érezted, változtatnod kell?

Mindig ugyanazokat a köröket futottam, és nem akartam örökké ismételni magam.

Megbízható, józan, fegyelmezett életet próbálok élni. A hibáim azonban nem tűnnek el csak úgy, de dolgozom rajtuk.

47 évesen egy épeszű ember erős önkritikával átnézi az eddigieket és az ezutánt ehhez mérten szabja. Ha tetszik, akkor egy életközepi komoly elhatározás eredménye az, hogy egy jó ideje tudatosan foglalkozom magammal. Van öt gyerekem, a legnagyobb húsz, a legkisebb, Marika pedig kétéves. Miattuk is fejlődnöm kell, nemcsak magam miatt.

Az Éger című új filmed apropóján ültünk le most beszélgetni, ami a Magyarázat mindenréhez hasonlóan egy ultra low budget film. Szerinted az is a kultúra megbecsültségének hiányát jelzi, hogy sok művész kénytelen ennyire kis pénzből dolgozni? Vagy ez egy politikai döntés a hatalom részéről?

Mindig része volt a kulturális gondolkodásnak, az undergroundnak hogy kevés vagy semmi pénzből állít vagy kísérletezik. Ez rendben is van. Amit nem lehet, hogy ezt életformává tegyük. Hogy az legyen a lehetőség, hogy aki mást vagy máshogy akar, annak ez legyen a konstans út. Érezhető és már nem is csak lappangóan, hanem kimondva egy olyan kánonteremtési folyamat, ami a kritikus, kísérletező, egaliter, nem szabályos, nem csendben maradó – és lehetne hosszan folytatni – személyeket, sztorikat, iskolákat ellehetetleníti. És az is jól kitapintható, hogy én ehhez a körhöz tartozom, vállalásaim vagy akár a korábbi és mostani szellemi partnereim miatt, gondolok itt a Krétakörre elsősorban.

Azért A játszma című filmedről nem mondható, hogy nem része a rendszernek.

Azt csak azért kaptam meg, mert A vizsga című film folytatása volt, amiben korábban szerepeltem. Talán nemet kellett volna rá mondanom az SZFE-n történtek miatt, de akkor már aláírtam egy szerződést. Amúgy az egy jó film lett. Ha van pénz, könnyebb filmet csinálni. Jó operatőre volt, jó rendezője, teli volt jó színészekkel, jól volt megírva. Nehéz lett volna elrontani. De az egész forgatást és utóéletét árnyalta a FreeSZFE ügy.

Fotó: Neményi Márton

Ehhez képest az Égerben a rendező-forgatókönyvíró Nagy Borús Levente saját kezűleg ásta a fagyos erdei földben a gödröt, mert erre sem volt pénz.

Figyelj, kétfajta filmgyártás létezik. Van a drága, régimódi filmkészítés, meg van a gonzó stílus. Ha az utóbbit választod, abban nincs pénz. Ott kevesen vagyunk, és mindenkinek több feladatot kell vállalni. Ezt hobbiból vagy lelkesedésből ugyan lehet csinálni, de kell mellé valami rendesen fizető munka is.

A színészek nem dolgozhatnak ingyen vagy nagyon kevés pénzért, és a rendező sem. Nekünk ez a szakmánk, ebből kéne megélnünk.

Közben meg azt veszem észre, hogy már underground színészek lettünk. Az underground pedig fáj. Ott hideg termekben, meleg víz nélkül forgatsz. Amikor annak idején a szamizdatot nyomtatták a padlásokon meg a pincékben, ott sem volt fűtés.

Az Éger a Tantrum című filmedből nőtte ki magát, ami gyakorlatilag egy ¾ órás, egysnittes nagymonológ volt tőled, amiben a karaktered kiöntötte magából az élete összes frusztrációját. Hogy lett most ebből nagyjátékfilm?

Már a Tantrum idején megvolt Levente fejében a nagyjátékfilm története. Tudta, hogy többen mesélik el, és mindenki máshogy meséli el. Ez volt a kiindulópont. A Tantrum egy kísérlet volt arra, hogy működik-e ez a fajta történetmesélés. Gyakorlatilag felvettük az első történetet, az én történetemet. Elsőre elmebetegségnek tűnt, hogy egy beállítás lesz az egész. Aztán megnéztük Tom Hardyval a Locke-t, és utána azt éreztük, hogy mégis működhet a dolog. Tudtam, hogy ez istenkísértés, de nagyon izgatott, meg tudok-e tölteni negyvenvalahány percet sztorival úgy, hogy ne pukkadjon ki. Csak a színész van meg a kamera.

Már a Tantrum is egy no budget film volt.

Az volt. Borzasztóan izgatott, ezért megcsináltam. De ez nem lehet egy tendencia, érted? Nem csinálhatunk folyton pénz nélkül filmeket. De ha mégis úgy döntünk, hogy pénz nélkül csinálunk filmet, akkor meg ne sírjunk, hogy az olyan. Nagyon tetszett Nagy Borús Levente forgatókönyve, pontosabban az a nyelv, amit a karakteremnek kitalált. A covid alatt nekiültem és két hónap alatt berágtam az egészet.

Ez egy negyven perces anyag, ahol folyamatosan pofázni kell. Akik csinálták már valaha monodrámát, azok tudják, hogy ez mekkora feladat.

Aki nézi, annak nem biztos, hogy ez az aspektusa a munkának ennyire átjön. Mert a legnehezebb a figyelmet fenntartani.

Fotó: Neményi Márton

Hányadjára sikerült felvenni a jelenetet?

Háromszor vagy négyszer ugrottunk neki. Előfordult, hogy a 15. és 20. perc között ment el valami, és akkor le kellett állni. Itt fokozatosan építed fel magadban a karakter állapotát, és nagyon nehéz ezt hirtelen lenullázni és az egészet elölről kezdeni. Nagyon nehéz volt, mert nem lehetett sokszor felvenni egy nap, mert egy idő után szétesett a koncentrációm. Kicsit olyan ez, mint egy kártyavár: ha valami apróság nem stimmel, borul az egész. Nagyon jó volt a könyv nyelve, korábban nem olvastam még ilyen jó szöveget. Igyekeztem szóról szóra visszaadni, még a dadogásokat is. A Tantrumra nagyon büszke vagyok. Ehhez képest az Éger már nem volt számomra akkora vállalás. Ez a film nekem olyan volt, mint amikor a horgászokhoz akkor kapcsolódom be, amikor még kettőt csap a hal farka és levágják a fejét. Itt már sokkal kisebb volt a szerepem, de tetszett Levi koncepciója.

Tavaly feltűntél A Konyhafőnökben, idén pedig Az árulókban vagy látható. A feltűnésed a realitykben abból fakad, hogy elapadtak a filmes munkáid?

Izgalmasnak találom, hogyan lehet úgy szórakoztatni a tévében, hogy közben az minőséget képviseljen. Nem könnyű, és nem is biztos, hogy ezt én jól tudom csinálni. Sokat kell még tanulnom erről. Szimpatikusnak találom, amit az RTL csinál. Ha azt látom meg egy munkában, hogy az kitalált, felépített és nekem szakmailag izgalmas, miért ne vennék részt benne. Azok a sorozataik amelyekben komoly látvány és forgatókönyvírás van, például A király vagy a Mellékhatás, nagyon fontosak a kortárs kulturális palettán. Nagyon szeretem a szakmám, az a tudás, amit sok helyről szedtem össze az most kezd összeállni. A szakmám iránti elhivatottság és tisztelet vezérelje a választásaimat, ne pedig egzisztenciális kényszer – ez egy fontos vezérelv.

Az Éger a mozik műsorán látható, a Tantrumot az HBO Max kínálatában lehet megtekinteni, Az árulók – Gyilkosság a kastélyban pedig az RTL képernyőjén látható esténként hétfő és szombat között.