A liliomtiprásra váró szüzek hada valószínűleg nem riasztotta el a templom környékéről a kalandra éhes férfinépet.
Az ókori görögök is követték a példát, és Aphrodité istennőt tulajdonították a szexualitás megtestesítőjének, védelmezőjének. Míg a testi örömök egyre inkább központi szerepet kaptak főként a férfiak hétköznapi gondolatvilágban, a női társadalom lassanként árucikké vált. A lányos apák hozományt adtak gyermekükkel, hogy a jövendőbeli férj biztosítsa számára a megfelelő életvitelt. A férj, az anyagi javak mellett anyát kapott leendő törvényes gyermekeinek, melynek fejében a harmonikus családi hátteret kellett kínálnia.
A házasság szent köteléknek számított, melyben az asszonyra hárult a család összetartásának és a gyermekek nevelésének fáradtságos feladata. Az odaadó férjek, hogy könnyítsenek házastársuk kötelességein, nem terhelték őket egyéb elvárásokkal.
A görög férfiak nagyobb becsben tartották a prostitúció gyöngyszemeit, mint saját feleségeiket vagy egyéb érdemes asszonynépet, és soha nem keverték a házasságot és a szerelmet. A hetérákkal való igen kellemes együttléteket az istenek ajándékának tulajdonították, ám vigyáztak arra, hogy ne tápláljanak az egészségesnél nagyobb érzelmet irántuk. A szívfacsaró, tudathomályosító szerelmet betegségnek tartották, ami megjósolhatatlan szövődményekkel jár. Tehát jobb megelőzni.
A keresztény vallás megerősödésével és terjedésével azonban fordult a kocka, és a bujaságot a gonosz szinonimájaként emlegették sok évszázadon keresztül.