Szex

Regényajánlónk





Anita Shreve: Vártam rád

Andrew hazatér szülővárosába, hogy eltemesse édesanyját. Válása már amúgy is megviselte, és kisfiával is jóval kevesebbet tud találkozni, mint amennyit szeretne. Néhány napra érkezik csak, és nem is gondolja, mennyire magával fogja ragadni gyermekkora légköre. Már első este eszébe jut az a borzalmas éjszaka, amikor a szomszéd házba betört valaki, megölte Mr. Close-t, és egy életre megnyomorította nevelt lányát, Edent.

Azóta Eden nevelőanyjával él kettesben, aki sosem akarta őt, és akit sosem szeretett. Most azonban teljesen rá van utalva, hiszen vak, és évek óta ki sem tette a lábát a házból. Az anya pedig nem akarja, hogy bárkivel is találkozzon.

Még Andrew-val sem. Ám a férfi kitartása megnyitja Eden lelkét, sőt szívét is, és hamarosan boldog pár lesz belőlük. De vajon mi lesz a jövővel? És miért őrzi az anya annyira szigorúan lányát?

A fordulatos, nagyon izgalmas történet még sok titkot tartogat, mire a múltra is fény derül, és Andrew és Eden is megbékélhet a történtekkel.

Mindenkinek ajánlom ezt a történetet, aki kedveli a kissé romantikus, de inkább titokzatos regényeket, a nagy sötét titkokat, és aki hisz benne, hogy bármi is történt a múltban, mindig van remény.












Gabo Kiadó, 320 o., 1490 Ft


Melissa Moretti: Aranyhúr a szívem

Mona, az Aranyhúr zenekar 25 éves tehetséges másodhegedűse jelenleg egyedül él lakásában. Amikor a városba érkezik Bardelli, a világhírű karmester, megismerkedik Ginoval, a mester jóképű, sármos, elbűvölő fiával. A kapcsolat gyorsan alakulni kezd, és a második éjszakát már együtt is töltik. Monában még a házasság gondolata is felmerül, amikor egy tragikus autóbaleset megváltoztatja életét.

Gino meghal, Mona pedig olyan súlyosan megsebesül, hogy soha többé nem foghat hegedűt a kezébe. Ráadásul kiderül, a férfi nem is volt a karmester fia, hanem egy selyemfiú, aki gazdag nőkből él. Mona pedig azért érdekelte, mert azt hitte, nagy vagyont örökölt.

A lányt csak egy titokzatos hódoló menti meg a teljes összeomlástól, aki először rózsákat küld neki, majd telefonon is jelentkezik.

Mi lesz vajon a lánnyal, aki a zenén kívül nem ért semmihez? És miért titkolja kilétét a titokzatos telefonáló?

Nem kell sok idő, hogy mindez kiderüljön, és minden megoldódjon. Kicsit talán túl kevés is.

A regény fő jellemzője, hogy minden túl gyorsan történik benne. Sajnos az indokok sem igazán világosak, és egyes fordulatok egészen megdöbbentőek. Mindenesetre jó vége van, mindenki boldog lesz, aki megérdemli, aki nem, az meg úgyis meghalt még az elején. Isteni igazságszolgáltatás?











Anno Kiadó, 190 o., 390 Ft







Barbara Delinsky: Ki szeret a végén?


Egy férfi és egy nő. Újságírás és kosárlabda. Keserű múlt, és makacs jelen.

Antonia Philips büszke arra, hogy egy igen színvonalas magazinnak ír. Ebbe viszont nem nagyon illik bele, hogy a keleti part 5 legérdekesebb agglegényével készítsen riportot, még akkor sem, ha nem szokványos agglegénybemutatásról lenne szó.

Akihez pedig különösen nem fűlik a foga, az Daniel Strahan, aki éppen annak a kosárlabdacsapatnak az edzője, akiknek mérkőzéseiről tudósított Antonia férje. Aki bizony mást is csinált a csapattal tett utazások során. Ez az oka annak, hogy a lány nem nagyon akar hallani a kosárlabdáról. Nemhogy vele kapcsolatos férfiakról.

Daniel viszont játékoskora óta őrzi magánéletét a sajtó elől, tehát nála szóba sem jöhet egy ilyen jellegű interjú.

Láthatjuk tehát, hogy nem lesz összehozni ezt a két embert, de Barbara Delinskynek sikerül.
Követi a szerelmesregények legjobb hagyományait, kicsit sem térve le a kitaposott útról. Ami jó is, meg rossz is. Nem érnek kellemetlen meglepetések. De kellemesek se nagyon. Andalító, egyenletes mederben folyó történet.











Gabo Kiadó, 254 o., 1290 Ft

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top