Kathy holdfénye

Kathy tizennyolc éves volt, amikor egy Sao Paoló-i szomszédasszonyuk megálmodta, hogy olyan országban fog férjhez menni, amely a lovairól híres. A lány nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a jóslatnak. Öt év múlva Magyarországon ismerkedett meg Babakkal, későbbi férjével.

96 kilónyi bőrönd

Gyermekkoromban, Sao Paolóban gyakran megfordultunk egy magyar étteremben. Emlékszem, cigányzene szólt, és gulyást ettünk. Sok magyar él Brazíliában, összetartó közösség, de nekem nem volt velük különösebb kapcsolatom. Aztán huszonhárom éves koromban egy barátnőm, aki New Yorkban lakott, felhívott, hogy nyáron utazzunk együtt Budapestre, mert gyönyörű város. Amikor leszállt a gép Ferihegyen, és megláttam ezt a pici repülőteret, éreztem, ide vissza kell jönnöm, nekem itt kell élnem. 1993-at írtunk ekkor. A nyár végén hazamentem, és elmondtam az édesanyámnak, hogy Budapestre szeretnék költözni. Persze először nem vettek komolyan, de novemberben valóban összepakoltam, és felszálltam a Ferihegyre tartó gépre. Nem ismertem itt senkit; csak én voltam és a kilencvenhat kilónyi csomagom.

Mi volt azokban a bőröndökben?
Könyvek, rengeteg könyv. És kabátok, mert a hidegtől nagyon féltem.
Hogy ment a sorod kezdetben?
Egy kis budai panzióban laktam, de tudtam, ez így nem mehet sokáig. Aztán egy hónap elteltével megismertem Babakot, két hónap után eljegyeztük egymást, 1994 júliusában pedig Kanadában összeházasodtunk.
Miért Kanadában?
Mert Babak családja, bár perzsa származású, de Kanadában él. A férjem a műszaki egyetemen tanult Magyarországon, amikor megismerkedtünk. Ő szintén a Bahá’í Közösség tagja, és úgy gondolta, itt lenne a legnagyobb szükség rá.

Minden levél egy fa…

Mi a Bahá’í Közösség?
A mi hitünk szerint mindegyik ember nemes. Minden emberi lény olyan, mint „egy felbecsülhetetlen értékű kincsekkel teli bánya”. Ha valaki az iskolai oktatás mellett szellemiséget is kap nevelése során, akkor kinyílik, mint egy gyönyörű virág. Különböző csoportjaink vannak, amelyek megmutatják a világ sokszínűségét és annak egységét. Például van a Puzzle tánccsoport, melynek táncaiban megjelenik a társadalom, mint egy madár, és annak két szárnya, a nő és a férfi. Ők bemutatják a két nem közötti egyenjogúságot. De drogmegelőzéssel is foglalkozunk, és hirdetjük a világ népei közötti egyenlőséget. A Nemzeti Múzeum kertjében ott áll egy márvány emléktábla – ’Abdu’l-Bahá ottjártának emlékére készült –, amelyre az van vésve: „Egy fa gyümölcsei vagytok és egy ág levelei.” Mi minden embert tisztelünk.

A gyermekeiteket milyen elvek szerint nevelitek? Hiszen nálatok a perzsa, a brazil, a kanadai és a magyar hagyomány keveredhet.
Amikor Kínába utaztunk, egy asszony érdeklődött az egyik kislányomtól, Nurtól, hogy milyen nemzetiségű. Odaszaladt hozzám, és megkérdezte, mit válaszoljon. Azt mondtam, mondd azt, hogy világpolgár vagy. Bahá’ínak lenni azt is jelenti, légy világpolgár, találd meg minden országban, minden kultúrában a szépséget. Remélem, a lányaim is megtalálják. Nem tudom, így lesz-e, de legalább az életem végén visszanézve azt mondhatom, megpróbáltam.
A lányok gyönyörű neveket kaptak.
Nur azt jelenti fény, Lua pedig úgy fordítható: Hold. Szeretném, ha világosságot hoznának a földre.

Milyen nyelven beszéltek?
Én Brazíliában magániskolába jártam, ahol portugálul tanultam, otthon pedig perzsa nyelven beszéltünk. Később angol és francia órákra jártam. A férjemmel angolul beszélünk, a gyerekekkel perzsául, a magyart pedig megtanulták a barátainktól, hiszen rengeteg magyar barátunk van. Nur, a nagyobbik lányom angolul, magyarul és perzsául is tökéletesen beszél, portugálul pedig mindent megért.
A galériában most is sokszínű a társaság, és több nyelven folyik a társalgás.
Öt éve hoztuk létre ezt a szőnyeggalériát, de ez nem csupán üzlet, hanem egy kis sziget, mindig van velünk néhány barát. Nézz körbe! Annamari és Lajos magyar, Claudia kolumbiai, és Párizsban házasodott össze az apai ágon magyar férjével, Steve kanadai. Bízom benne, nálunk mindannyian otthon érzik magukat.

Itt érzem, otthon vagyok…

Amikor tíz évvel ezelőtt megérkeztél Magyarországra, mi volt számodra a legfurcsább?
Az emberek arca. Felszálltam egy villamosra, és csupa szomorú arcú ember ült ott, akik nem beszéltek egymással. Brazíliában, ha a buszon utazol, mindenki beszélget, hangoskodik, és jókedvű.
És hogy tudtad ezt elfogadni?
Nem fogadtam el. Rájöttem, az emberek azért zárkóznak el, mert félnek elsőként nyitni. Nos, én nem voltam rest megkérdezni a pénztárosnőt, hogy valamivel megbántottam, és azért ilyen rosszkedvű? Hihetetlen a hatás! Elkezdett szabadkozni, hogy dehogy, csak fáj a torka, és nem kapott szabadságot, és már mosolygott. Én az egész utcával jóban vagyok; a cukrászokkal, a csillárboltossal, a hentessel.

Milyen emberek a magyarok?
Melegszívűek. Sehol Európában nem tapasztaltam, hogy ha egy kicsit beszéled a nyelvet, és látják, hogy be akarsz illeszkedni, akkor befogadnak. Magyarországon így van. Nekem ide kellett jönnöm, itt érzem, otthon vagyok.
Hiszel a végzetben?
Abban hiszek, hogy minden embernek vannak lehetőségei az életében, és minden szellemi, lelki energiáját meg kell mozgatnia, hogy ezekből a lehetőségekből a legtöbbet hozza ki. Ahogy Bahá’u’lláh mondta: „Izzon lelketek eme halhatatlan Tűz lángjától, mely a világ legbenső szívében ég.