 |
| Németh Ildikó |
Mind a munkámban, mind a magánéletemben tapasztaltam már, hogy tartanak tőlem a férfiak mondja
Németh Ildikó egy multinacionális cég kereskedelmi-marketing vezetője. Maximalista vagyok, napi tíz-tizenkét órát dolgozom keményen: pozíciómból adódóan is következetesebbnek, határozottabbnak kell lennem, mint egy más beosztásban dolgozó nőnek. Vezetőként tizenöt emberért felelek, ebből heten férfiak. Talán nem is árt, ha kicsit félnek tőlem, hisz ez csak azt jelenti, tudják, nálam nem ajánlatos késni, vagy elbliccelni a munkát. Ha én ma azt mondom, hogy holnapra kék lesz ez a most még fehér fal, akkor az úgy is lesz, míg más talán napokig gondolkodna a dolgon. Nem játszom meg a főnököt, egyszerűen csak természetesnek veszem, hogy mindenki hasonló színvonalon, hasonló lelkesedéssel és pontossággal végzi a dolgát, mint én. Szóvá teszem, ha a munka nem úgy halad, ahogy kéne, de szívesen segítem is a gyengébb munkatársat, adok lehetőséget a fejlődése. Még senkit nem kellett elbocsátanom, egy figyelmeztető beszélgetés megteszi a hatását.
Mivel a gondolataim nyolcvan százalékát a kereskedelem köti le, nehéz ezt a feszített tempót, ezt az üzletasszony-személyiséget kikapcsolnom a magánéletemben. Amikor egy kapcsolat elején kiderül, hogy mivel foglalkozom, hogy miért vagyok felelős, valahogy mindig elpárolognak a potenciális jelöltek. Nem tudom miért, de tartanak a női vezetőktől, pedig csak át kéne látni ezen a “kemény nő”-álarcon, adni kéne egy második esélyt is. Én a munkán kívül szeretnék leereszteni, akkor még azért sem vállalnám a felelősséget, hogy melyik moziba menjünk. Persze, nincs nagyon időm randevúzni: a legutóbbi barátommal is kéthetente, ha egy-egy estére össze tudtunk futni. Hol ő, hol én voltam külföldön, aztán be-becsúszott egy éjszakába nyúló leadási határidő, és máris mondhattunk le a vacsorát. Már rájöttem, hogy nem lesz ez így jó hosszútávon, de egyelőre nehéz kikeverednem a mókuskerékből.
