nlc.hu
Szex
Augusztusi romantika

Augusztusi romantika

Ha közeleg a nyár vége, nem árt, ha még a rossz idõ elõtt feldobjuk magunkat egy kis szerelemmel. Ajánlatunk: Danielle Steel és Hedwig Courths-Mahler, a romantikus regények nagyasszonyainak egy-egy kötete.





Danielle Steel: Johnny angyal

Ez a regény nem szabályos szerelmesregény. Ugyanis a kezdő szerelmespár egyik tagja, Johnny, már a regény elején meghal. Igazából lehet, hogy nem is nagy baj, hiszen halálában több jót tesz, mint egyébként tökéletes életében.

Hogy kiket hagy maga után? Egy családot, ahol az apa iszik, az anya összeomlik, a lány apja szeretetére vágyik – hiába, és egy fiút, aki nem beszél. No meg egy barátnőt, aki szintén összeomlik, és annak anyját, akinek már nem él a férje. Szép kis feladat. Johnny ugyanis visszatér azzal a feladattal, hogy rendet rakjon maga után. Mire végképp távozik, mindenki a másik nyakába borul, és a hiányzó két férfi is a történetbe kerül. Minő öröm!

Így persze kerül bele szerelem is, hiszen minden pozitív érzés belekerül. Éppen ettől sok egy kicsit a történet. Túl rózsaszín, a fiú halálának ellenére is. Hiszen hiába írja le a romantika nagyasszonya, hogy Johnnyra mindenki emlékezni fog, a fiú igencsak helyettesíthető vagy felejthető.

Altató olvasmánynak viszont remek.













Maecenas Kiadó, 263 o., 1398 Ft






Hedwig Courths-Mahler: Felicitas két szerelme



Úgy tűnik, Courths-Mahler sosem unta meg a szegény, rokonokhoz kerülő fiatal lány kiszolgáltatottságnak ecsetelését. Ehhez jelen esetben társul még a hűtlen és megfontolatlan ígéreteket tevő fiatalember, aki a vagyon elvesztése után igencsak szedi a lábát. A lány, aki repeső szívvel várta szerelmesét, csalódik tehát. Ilyenkor szokott előkerülni a sértett büszkeség témája, amely nem hagyja, hogy a gaz majdnem-vőlegény előbb vegye el új, pénzesebb menyasszonyát, így hát gyorsan igent mond az első ember házassági ajánlatára.

Milyen szerencse, hogy a regényekben ilyen esetekben még ugyanazon az estélyen akad egy kérő. Erre Courths-Mahlernél is számíthatunk. Persze az sem utolsó szempont, hogy a kérő jóképű és gazdag, bár kissé szigorú és titokzatos. Innen pedig már csak egy ugrás a szerelembe esés.

Kiszámítható és nem túl izgalmas, de pihentető olvasmány. Csak semmi meglepetés!













EX-BB Kiadó, 173 o., 749 Ft

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top