A virtuális szeretõ

Szerzőnk, Tokaji Zsolt

Mostanság rákaptam a videojátékokra. Az egyik kedvencemben, mellyel hosszú, már-már teljes napi munkaidőket szoktam tevékenykedni, egy virtuális környezet felépítésével, virtuális ismerősök, szeretők és alkalmazottak szerepeltetésével, manipulálásával lehet virtuális karriert építeni és csillagászati mértékű virtuális jövedelemre szert tenni. Állítható kebelméretű és intelligenciájú hölgyismerőseimmel elég három-négy mondatot váltani, és máris készséggel omlanak szabadon állítható izomzattal rendelkező karjaim közé.

Határozottan üdítően hat rám ez a világ, pláne, hogy a párkapcsolatok során vétett böszmeségeim miatt kiérdemelt pofonok és tökön rúgások is csupán virtuálisak. Ezzel együtt nagyon oda kell figyelni, hogy a levadászásra szánt hölgy fő tulajdonságainak megfelelően alakítsuk a társalgást, hiszen nem mindegy, hogy éppen szégyenlős, könnyű préda, konfrontatív vagy ne adj’ isten piás, de még a horoszkópjegye is számít. S persze mindeközben az illető fizikális kondícióira (szomj, fáradtság, unalom) is figyelni kell. Szóval az egész már tök olyan, mint a valóságban…





Tekintsünk most el annak elemzésétől, hogy milyen veszélyeket hordoznak magukban az ilyen és ehhez hasonló játékok. A virtuális idill vonzása, ugye, könnyen elcsábíthatja az embert, függővé teszi, és eltávolítja a valóságtól. Márpedig egy író esetében kevés veszélyesebb dolgot tudok én magam is elképzelni, mint hogy elrugaszkodik a valóságtól…

A játék kapcsán felötlött bennem a kérdés: csakugyan életszerűtlen a párkapcsolatok kialakításának és működtetésének az ilyetén sematizált modellezése? Arra jutottam, hogy sajnos a legkevésbé sem. Próbát sem teszek arra, hányféleképpen osztályozzuk a nőket (nyilván a nők is hasonló módon járnak el, de ez nem az én illetékességem) a plázacicától a tanárnősön át a decens úriasszonyig. Persze aztán ki-ki érdeklődési körének megfelelően további kategóriákra oszthatja embertársait a már említett zodiákus jegyek szerint, vagy egyszerűen a jungi lélektani alaptípusok szerint is. A lényeg, hogy ezekre a sematizált kategóriamankókra valamiért szükségünk van. Abban bízunk, hogy ezek révén könnyebben eltájékozódunk majd, jelen példának okáért a párkapcsolatok útvesztőiben.

A magam részéről nem látom ostobábbnak a valóságot megcsúfoló virtuális világban alkalmazható menüparancsokat a „jól bevált csajozós dumáknál”, amit egyes pasik féltett kincsként őrizgetnek, csiszolgatnak és alkalmaznak. Hadd ne kelljen most példákat citálni, mert valóban a gyomrom forog ezektől.





Elég régóta igyekszem úgy tekinteni a nőkre, hogy mindegyik egy külön világ, egyéni és összetéveszthetetlen tulajdonsággal, stílussal, bájjal és megfejtésre váró titkokkal. Akkor is így teszek, ha sok esetben maguk az illető hölgyek egyik vagy másik trend kapcsán arra törekszenek, hogy bekapcsolódjanak valamelyik csoportba, magukévá téve az előírt, elvárt viselkedési és gondolkodási normákat. Még akkor is így teszek, ha valaki egyszerűen csak úgy jellemzi magát, hogy: „Mi mást vártál tőlem, hiszen Vízöntő vagyok.” He?

Persze hazudnék, ha azt állítanám, hogy én sem gondolkozom az attitűdöt jellemző kategóriákban. Zsenge serdülő koromban megadatott, hogy harminc lány mellett egy szem pasiként jártam az osztályba. A csillagzatom ilyetén véletlenszerű együttállásának köszönhetően sok minden más mellett arra is rá kellett döbbennem, hogy mi, pasik csak a legritkább esetben tudunk összejönni bárkivel is. Ez nem rajtunk múlik, sőt, bizonyos vélekedések szerint a legkevésbé rajtunk múlik. A nők választanak, mi pedig alkalmazkodunk. Szóval számomra kétfajta nő létezett és létezik: az egyik, akinek bejövök, a másik, akinek nem. Ennek a korai felismerésnek köszönhetően viszonylag minimálisra korlátoztam a kudarcaim számát, és értetlenkedve, kicsit lesajnálva néztem azon haverjaimat, akik hosszú hónapokig emésztették magukat egy-egy totálisan reménytelen esetben, váltig állítván, hogy „úgyis megszerzem ezt a csajt”. Hát persze!

Olvasd el Tokaji Zsolt többi írását is!

• Bérnőstények és makktársak » • Küzdelem a fantommal » • Dinkik az oltár előtt » • Szabad-e többet szeretni? » • Hogyan együnk romantikát? »

Számomra a felnőtté válásnak az is fontos részét képviselte, amikor a kapcsolatteremtés a sikerre szomjas énem számára megszűnt egyfajta végrehajtandó feladatnak lenni, sokkal inkább a közös öröm, gyönyör lehetőségét láttam benne. A játék viszont épp ettől életszerűtlen, hiszen a kipipálandó feladatot hangsúlyozza. Vagy épp ettől életszerű, hiszen a legtöbben váltig ragaszkodnak a videojátékban is alkalmazott ismerkedési stratégiához. Sajnos. Sőt, tapasztalatom alapján az efféle beszélgetések során elvárt és bevetett stílus és téma sem sokkal épületesebb, mint amikor virtuális főhősöm halandzsanyelven, erősen gesztikulálva főzi kiszemeltjét. A csajok századjára is ugyanolyan kellemesen csilingelő hangon kacagnak azon a viccén, amelyiknek századjára is az a poénja, hogy „ding-ding-ding hogi”. Na persze csak akkor, ha az illető hölgy tulajdonságai és karakterjegyei alapján elég nyitottságot tanúsít virtuális énem megtestesítőjével szemben.







Végezetül a menüsorból is megismerhető, ajánlott és a legtöbb esetben halálbiztos formula: kötetlen beszélgetés – vicc – bók – flört – ölelés – csók – szex a kanapén/ágyban/zuhanyban.