nlc.hu
Szex
Andi és Zoli

Andi és Zoli

Örülök, hogy anno rákattoltam a Nõk Lapja Cafe párkeresõre, mert most már 2 éve boldogan élünk a párommal, aki szintén ott keresett társat. Nem volt egyszerû, hiszen 250 km volt köztünk, de azért mindig találtunk rá módot, hogy talizzunk.

Állítólag nem mert írni nekem, mert szerinte úgysem válaszoltam volna neki, a haverja unszolására mégis írt 🙂 Én meg válaszoltam!

TIPP: szeretnéd te is megtalálni a szerelmet? Regisztrálj most a Nők Lapja Cafe Párkeresőjére!

Emlékszem, mikor először jött, még akkor csak leveleztünk és sms volt, szóval az első talira hozott egy vörös rózsát! Annyira ari volt! Nem tudom ma sem melyikünk volt jobban megilletődve:-)))) Voltak hullámvölgyek is, hiszen melyik kapcsiban nincsenek, de most már úgy érzem össze rázódtunk, már több mint egy éve együtt is lakunk.

Nem volt egyszerű össze hozni a dolgot, hiszen engem oda kötött a lakás, a munka, a család, a barátok. De szeretjük egymást annyira hogy a nehéz időkben is boldoguljunk! És azt hiszem ez mindennél fontosabb! Végre annyi év után van valaki, aki haza vár, és akit haza várhatok, akivel összebújhatunk, aki azt mondja, akinek azt mondhatom: szeretlek!
Hát kell ennél több? 🙂

Puszi
Andi és Zoli

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top