Szex

Szüzek szilvesztere

A szilveszter nem az igazi házibuli nélkül. Tizenévesen meg különösen vérlázító otthon a szülőkkel vagy épp családi körben punnyadni. Csakhogy a legtöbb szilveszteri partinak megvannak a maga hiénái, akik oly könnyen rávehetik a kezdő bulizókat, hogy azzal a fránya, meg aztán egyébként is semmire sem jó szüzességük feláldozásával búcsúztassák az óévet. Ez a cikk elsősorban nektek szól, csajok.

Amikor a szüzesség gáz

Tizenévesen előbb-utóbb eljön az a bizonyos kor, amikor már nemcsak az a ciki, ha még nincs pasijuk a csajoknak, de az is, ha még szüzek. Hosszú és unalmas statisztikákat lehetne sorolni arról, hogy ez hol-merre átlagosan hány éves kort is jelent egészen pontosan. Mert hát ezt minden esetben a környezet, a korosztály, elsősorban az osztály, az iskolai és a baráti közeg határozza meg. Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy az illető tizenéves az ország melyik régiójában lakik, sőt még a fővárosban is különböző eloszlású annak aránya, hogy mikortól illik nőnek lenni. Ezt éppúgy befolyásolja az adott közösségben lévők szüleinek átlagos iskola végzettsége, mint a közösségben és a környezetben uralkodó esetleges kulturális és erkölcsi tradíciók. Egy biztos, amiről beszélni fogunk, azzal 12-től 21 éves korig a legtöbb szűz lány szembesülni fog, mert hiszen durván ez az a bizonyos 9 év, amikor a lányok több mint 90 százaléka ilyen-olyan körülmények között búcsút mond az ártatlanságának, és bizonyos értelemben nővé serdül. Persze ezt a serdülést a legkevésbé társadalmi, szociológiai vonatkozásban kell értelmezni. A legtöbb esetben ez nem jelent többet, mint hogy az illetőt a barátnők és a pasik is végre emberszámba veszik.

Az első akadály: szülők

Tizenévesen nemhogy illik, de egyenesen kötelező bulizni járni. Aki nem teszi, az jobb, ha felkészül rá, hogy ezzel a döntésével kiiratkozott a jó fej csajok, illetve pasik közösségéből. Lássuk be, erre azért kevesen vágynak. Így aztán a legkonokabb szülők is előbb-utóbb beadják a derekukat, hogy eladdig féltve őrzött csemetéjük nélkülük fedezze fel az éjszaka oly vonzó és titokzatos világát. Szülője válogatja, de általában működik a „látjátok, egész héten milyen jó voltam”, a „most is rend van a szobámban” vagy a „még a Walter Lilit is elengedik” mondatok ártatlan pillarebbenésekkel kísért mantrázása.

A legmegátalkodottabb szülők esetében egy-két barátnőt is be lehet vonni, akik a háttérben fejüket enyhén félrebiccentve, szintén ártatlan és sűrű szempillarebbenésekkel asszisztálnak apu és/vagy anyu előtt. Ha pedig célt érünk, amikor apu és/vagy anyu valamennyi élő szentre megesket minket, hogy a végtelennek tűnő felsorolásban ismertetett valamennyi feltételüknek eleget teszünk, biztosak vagyunk benne, hogy sínen vagyunk, innen már csak a könnyebbik része következik az éjszakának.

 

Én meg a szüzességem

Jogosnak tűnhet az a kérdés, hogy ha a szülők amúgy úgyis elengedik bulizni a gyerekeiket, akkor miért pont a szilvesztert pécéztük ki maguknak annak apropójából, hogy ilyesmiken témázzunk és lelkizzünk. Csakhogy a szilveszter az egyik, ha nem az egyetlen olyan alkalom az évben, amikor az előbb idézett konok és szigorú szülők sem fogják azt mondani az előbb idézett féltve őrzött tizenévesüknek, hogy „de aztán legkésőbb tízre itthon lenni”. Mert hát a szilveszter alapvető lényege, hogy az ember nincs otthon este tízkor. Sőt, ha igazán jól sikerül a buli, azt sem nagyon tudja, hogy mikor van este tíz, meg egyáltalán éppen hol van… Hát nem? Nos tehát, szilveszterkor az ember lánya a teljes éjszakát a szülői ház oltalma nélkül fogja tölteni, képességei, adottságai és szándékai szerint a lehető legkörültekintőbben vigyázva magára. Csakhogy a szűz lány nem egyedül vagy csupán a barátnőivel érkezik a buliba, de még ott van az a fránya szüzesség is, amire a faterék szerint úgy kell vigyázni, mint valami debil hugicára, akit koloncnak raknak az ember nyakába. A problémák ebből adódnak…


Csak szex

Biztos lenne annak is előnye, ha egy nő írná ezt a cikket. A sors úgy hozta, hogy én írom, megpróbálom hát annak előnyeit kihozni, hogy én viszont pasi vagyok, ráadásul a koromat tekintve már két kamasz is kitelne belőlem. Elfogultsággal sem igazán lehet vádolni, mert nincs, és nagyon úgy fest, hogy nem is lesz tinédzserkorú lányom. Vagyis, akár el is lehet hinni, amit mondok. Az egyik ilyen megszívlelendő alapigazság, hogy minden pasi a szexre hajt. Ez igaz a legbénább nyomoroncokra éppúgy, mint a már-már álomszerűen tökéletes, domináns alfa-hímekre, akikről max. annyi negatívumot lehet elmondani, hogy nem mindig találják el az aktuálisan felhasznált hajzselé optimális arányát. Egy pasi számára akkor és csak akkor minősíthető sikeresnek egy buli, ha aznap este (is) sikerült valakit (vagy valamit) befűznie, megfektetnie, gerincre vágnia, megfeccentenie, levarrnia és a többi, és a többi… kinek-kinek ízlése és szókincse szerint. És ha ez a pasiszándék találkozik a leányzó szándékával, vagy legalábbis nem áll túl távol tőle, akár tökéletesnek is mondhatjuk az adott partit és éjszakát. Hát nem?

 

A legalja: élmény emlék nélkül

Van persze olyan is, amikor a pasik ebbéli szándéka még csak köszönő viszonyban sincs a kiszemelt áldozat szándékával. Ám erre is van megoldás. Az előbbiekben vastagon szedett aranyigazsághoz hasonló tény, amivel szintén minden szexre éhesen buliba érkező pasi tisztában van, az hogy a csajok nem tudnak inni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ők tudnak, sokkal inkább azt, hogy a csajok a pia (vagy egyéb tudatmódosítók) hatására elég könnyen rávehetők olyasmire, amire tiszta fejjel nem nagyon, legalábbis oly hosszas rábeszélés lenne szükséges hozzá, hogy jó eséllyel addigra már meg is virradna, és lehetne hazamenni. Na ilyenkor, ilyen állapotban gyárthatjuk le azokat az élményeinket, amiket már másnap úgy idézünk fel, hogy: „Jesszusom, nem is emlékszem semmire!” Ez már mennyire gáz?! De nem?


Egy életre szól

Nem áll szándékomban arról prédikálni, hogy a szüzességet meg kell őrizni, mert hát attól függ, hogy kiről van szó, meg mikor. Elég sanszos, hogy úgysem az lesz a leendő férj, akivel a lány először együtt volt. Az viszont ettől függetlenül biztos, elkótyavetyélni is elég nagy marhaság lenne. Eddigi pályafutásom alatt épp elég olyan – ma már sok esetben – nővel találkoztam, akinek ez a bizonyos szexuális élménye (értsd: szüzesség elvesztése) a szilveszteri bulihoz kötődik. A legritkább esetben emlékeztek vissza pozitív élményekkel az eseményre. Az önmarcangoló „már bánom”-tól az önfeloldozó „de hát fiatalka voltam”-ig terjed a kommentárok skálája, de valami szégyenszerűség kisebb-nagyobb mértékben mindegyikben ott bujkál. Ma már nincs annak szabálya, forgatókönyve vagy menetrendje, hogy mikor és milyen körülmények között kell, érdemes megtörténnie annak, amire aztán mégiscsak úgy fogunk emlékezni, hogy az első volt. És fogunk rá emlékezni, higgyétek el! Az viszont elég szörnyen hangzik, hogy az elkövetkező jó néhány évtizedben, vagy amíg az emlékekre áldásosan delete-et nem nyomó öregkori elbutulás el nem jő, gyalázatos és hitvány emlékeket kell őriznünk, már persze, ha egyáltalán emlékszünk rá.

Attól függetlenül, hogy szilveszterkor vagy épp az év bármelyik napján hódolsz a testi gyönyöröknek, soha ne engedd, hogy partnered elbliccelje a gumi óvszert! Ennek nem csupán egészségügyi előnyei vannak, de a nem kívánt terhességet is segít megelőzni. Ha viszont hülye fejjel sem gumi óvszert, sem egyéb fogamzásgátlót nem használtál, akkor a lehető leggyorsabban fordulj nőgyógyászodhoz vagy háziorvosodhoz. A Szent Margit Kórház sürgősségi fogamzásgátló ambulanciáján a nap 24 órájában kérhettek információt és segítséget „vészhelyzetben” akár személyesen, akár telefonon.

Cím: 1032 Budapest, Bécsi u. 132.
Telefonszám: 06-30/303-0456
Kórház telefonszáma: 250-2420/239-es mellék

Szeretkezés.lap.hu »
Párkapcsolat.lap.hu »
Szerelem.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top