Honnan ered a megkülönböztetés?
Alig száz évvel ezelőtt az egyedülálló státusz egy nő számára társadalmi stigmát jelentett. Akkoriban kizárólag az egyház szolgáinak volt megbocsátható, de még ott is a férfiak javára billent a mérleg. Mert míg a pappá szentelt férfiak nyugodtan élhették életüket, utazhattak, társaságba járhattak, addig az apácák szinte kizárólag a zárdák falai mögött tevékenykedhettek.
Az egyházi körökön kívül pedig egy egyedülálló nőnek folyamatos megszólásokkal, háta mögötti összesúgásokkal és vádaskodásokkal kellett szembenéznie. A hajadon voltára adott magyarázatok ugyanis kivétel nélkül őt tették felelőssé. Nem volt elég szép, elég kezes vagy gazdag és odaadó. S bár napjainkra a női-férfi szerepek összemosódásának köszönhetően ez a hozzáállás sokat finomodott, nyomai továbbra is megmaradtak az emberekben.
Mennyiben változott?
Manapság egy nőnek már nem kell kellemetlenül éreznie magát, ha egyedül él. Nem a férfitól függ, boldogulásának nem egyetlen lehetősége, hogy férjhez menjen és gyereket szüljön. Karriert futhat be, egyedül is vállalhat gyereket, és száz százalékig rendelkezhet az élete felett. De a biológia továbbra is változatlan, így a nők többsége továbbra is szükségét érzi, hogy a nagy Ő, a gyerek és a család mind szerepet kapjanak a jövőjében.
A férfi ráér, a nőt sürgeti a biológia
Amikor egy nő párt keres, az esetek többségében egyben leendő gyermekei apját is keresi. A perspektíva, a távolabbi, boldog jövő víziója ugyanis elsősorban a szebbik nemre jellemző. A férfiak nem gondolnak erre az első találkozáskor, sőt a kapcsolat elején sem foglalkoztatja őket annyira a családalapítás. Ők a pillanatnyi örömökre, az aktuális boldogságra összpontosítanak.
A nők biológiai órája tehát kétségtelenül hangosabban ketyeg, mint a férfiaké. Ez részben annak tulajdonítható, hogy a gyerekvállalásra sokkal kevesebb idő áll rendelkezésükre. A harmincas és negyvenes éveikben járó egyedülálló nőket így akaratlanul is foglalkoztatja a kérdés: „Lehet, hogy soha nem leszek anya?” Majd ennek hatására saját szingli voltuk is lelki, önértékelési problémákat okozhat. Önmarcangolások közepette teszik fel a kérdést, hogy valóban saját döntésük vagy az események által rájuk kényszerített állapot-e a szingliség. Ezzel szemben a férfiak még ötvenes éveikben, sőt hatvanas éveik elején is képesek a gyereknemzésre, így őket ez a probléma kevésbé foglalkoztatja.
Önálló döntés
Az, hogy egyre több az egyedülálló nő, részben saját, tudatos döntésüknek tulajdonítható. A tökéletesre, az „álomférfira” vadásznak, s nem érik be félmegoldásokkal. Ha érzik is a lappangó kényszert, hogy jó lenne előbb-utóbb megállapodni, elutasítják, hogy csupán társadalmi konvenciók miatt mondjanak le a szerelemről és a boldogságról. A férfiak esetében ugyanez másképp jelentkezik. A legtöbben szeretik kitolni a megállapodást, ameddig csak lehet, és kevésbé álmodoznak az ideális nőről. Mindazonáltal sokan fantáziálnak tökéletes partnerről, de nem ennek rendelődik alá mindennapi életük. A keresés esetükben sokkal kevésbé tudatos.
A féltett intim szféra
Vannak bizonyos kérdések, melyeket mindkét nem nehezményez, és ezek egyike az intim szféra szentsége. Különösen jellemző azokra, akik már hosszú ideje megszokták, hogy egyedül élnek, és bizonyos rituálékat annak biztos tudatában végeznek, hogy senki sem látja őket. Olyan apróságok ezek, melyek mások számára furcsának tűnhetnek, de nekik elengedhetetlenek és természetesek. Ezekbe tehát nem szívesen engednek betekintést, és ez feszültségeket okozhat egy bimbózó párkapcsolat elején. Legyen szó azonban férfiakról, nőkről, az együttélés mindig komoly kompromisszumokat jelent, így részben a személyes szféra részleges feladását is.
Miért a vágy az együttélésre?
Ez a női nem egyik fő jellemzője. Számos tanulmány szerint a kapcsolat intézményesítése nyugtatóan hat rájuk, és úgy érzik, talán már nem kell minden erejükkel arra koncentrálniuk, hogy megtartsák párjukat. Figyelmüket tehát a családalapításra összpontosíthatják. A férfiak is vágynak a családra, de a kötöttségeket természetüknél fogva jóval nehezebben viselik.
De bármennyire is az a beidegződés, hogy az együttélési vágy csak női jellemző, a férfiak nagy része is párra, biztonságra, gondoskodásra vágyik. Mindössze náluk ez sokkal kevésbé kerül kifejezésre.
Magányos egy szingli?
Az ember társas lény, de az, hogy nincs élettársa, még nem jelenti azt, hogy unottan rágcsálná a pattogatott kukoricát egy brazil szappanopera előtt. A szinglik önálló életet élő, szórakozni járó aktív fiatal nők, akiknek életmódjára hatalmas iparág épült, így éppen az nem jellemző rájuk, hogy unatkoznának. Nemzetközi felmérések bizonyítják, hogy sokkal többet járnak szórakozni, mint megállapodott és – főleg – mint a családos kortársaik. Ez mind a szingli férfiakra, mind a szingli nőkre igaz.
