Szex

Jó szex = szerelem?

Minden éjjel szeretkezni, izgalomba jönni már a hangjától is, vágyni rá egész nap… – általában így kezdődik egy párkapcsolat. De vajon elég-e a fantasztikus szex egy házassághoz? Vagy összekeverjük a vágyat a szerelemmel?

Sokan a filmeket és a regényeket okolják, amelyek általában véget érnek a pár egymásra találásával és „egybeolvadásával”. Arról már kevésbé szólnak ezek a művek, hogy mi történik utána… Ha hasonló romantikus forgatókönyvekkel a fejünkben vágunk bele egy kapcsolatba, esetleg elcsodálkozunk: miként lehetséges az, hogy megküzdöttünk egymásért, fantasztikus volt együtt az ágyban, később mégis idegenekként tekintünk egymásra?

Mennybe repített, és pokolra küldött
„Huszonkét évesen találkoztam egy érettebb fiúval, tizenkét évvel volt idősebb nálam – meséli a 34 éves Ildi. – Addig két komoly kapcsolatom volt, de egyikükkel sem éltem át orgazmust, kizárólag magamat tudtam a csúcsra juttatni. Ezzel a fiúval egy koncert után találkoztam, és bár nagyon tetszett, azt reméltem, előbb megismerkedünk, udvarolni fog… De ő begyorsított, aznap éjjel már csókolóztunk, és egymás testével is ismerkedni kezdtünk, másnap délután pedig felvitt magához, és szeretkeztünk. Akkor éltem át először igazi orgazmust, többször is egymás után. Amikor hazavitt, a felhők fölött lebegtem, szerelmes voltam. Egy napja ismertem, és tudtam, minket egymásnak teremtettek.
Igazi, felhőtlen nyár következett: szeretkeztünk mindenütt, kocsiban, sátorban, a lakásában – ahol, mint később kiderült, más lányok is megfordultak –, a gyerekkori szobámban, a strandon… Biztos voltam benne, hogy a jó szex a lényeg, a többi majd jön magától. Mámorosan néztem őt, azt hittem, ismerem, holott szinte csak a testét ismertem. Aztán szép lassan kiderült, hogy kizárólag az ágyban nem önző, az élete egyéb területein az.

Jó szex = szerelem?Nem érted, mit mond a pasid? Hívd segítségül a Pasiszótárt! 

Megtudtam, hogy vannak barátnői, sőt menyasszonya is, aki vidéken él. Nagyon megrázott, de minden vitát úgy zártunk le, hogy egymásba olvadtunk, és elért minket az az igazi gyönyör… Legalább egy évig tartott ez a »se veled, se nélküled« viszony, mert reméltem: a jó szex miatt majd engem választ, és ez össze tud kötni minket egy életre.
Amikor kiderült, hogy a kapcsolatunk közben megnősült, befejeztem. Azt gondoltam, többé nem lesz ilyen szenvedélyes a szerelmi életem, de nem is vágytam rá.
Pár évvel később megismertem a férjemet. Hónapokig nem feküdtünk le egymással, eleinte inkább csak barátok voltunk. Már ismertem őt, tetszett a személyisége, jó fejnek tartottam, sőt alakult bennem a nagy érzelem, amikor először lefeküdtünk egymással. Izgultunk mindketten, nem is úgy sikerült, ahogy terveztük. De adtunk időt egymásnak, illetve a kapcsolatunknak.
Mára már azt mondom, fontos a jó szex, de nem lehet fokmérője a szerelemnek, és főleg nem építhetsz rá egy kapcsolatot. Annak a régi srácnak részben hálás vagyok, mert segített jobban megismerni a testemet, és nyitottá tett arra, hogy elmondjam a páromnak, mit szeretek, és mi az, ami esetleg nem esik jól. Azt hiszem, a jó szexnek, a szerelemnek és a bizalomnak egyaránt jelen kell lennie egy kapcsolatban ahhoz, hogy sokáig működjön.”

Jó szex = szerelem?

Szétválasztani a szerelmet és a szexet?
„Azt mondják, egy nő csak szerelemből tud elélvezni, de ez félreértés! Egy nő is élvezheti úgy a szexet, mint egy férfi – legalábbis én egyedülálló koromban néhányszor megtettem, és ma is úgy gondolok azokra az egyéjszakás kalandokra, mint életem legnagyobb élményeire – meséli a negyven év körüli, ma már kétgyermekes, férjezett Kata. – Az egyik élményem egy külföldi fiúhoz kötődik. A szüleimmel nyaraltam külföldön, és ezzel a sráccal az utolsó este jöttem össze. Annyira felszabadult talán sosem voltam az ágyban, mint ezzel a gyönyörű testű, kedves mosolyú idegennel. Tudtam, úgysem találkozunk többé, és igazán elengedtem magam. Azóta sem fordult elő, hogy egy együttlét alatt annyi orgazmust éljek meg, mint akkor…
És hogy mennyire nem lehetett volna alapozni erre? Néhány héttel később telefonált, és semmi közös beszédtémát nem találtunk.
Szerencsés alkat vagyok, mert nem esem könnyen szerelembe, így nem veszítettem el a fejem egy őrülten jó éjszaka miatt. És képes vagyok szétválasztani magamban a szerelmet és a szexualitást. Szerencsére jó az életem a férjemmel, és nem érdekelnek a kísértések. Legyűröm a hirtelen támadt vágyat, mert lélekben is hűséges akarok lenni a társamhoz. Ugyanis nem ad okot rá, hogy ne legyek az… A vágyat pedig le lehet győzni, ha az ember akarja.”

Ha a simogatás felér egy szeretkezéssel
„Van olyan, hogy csak szex, semmi más, férfiaknál gyakoribb” – bólint negyvenéves férfi ismerősöm, két kislány édesapja. Mindenki tudja róla, hogy szerelemben él a feleségével, és gyakran járnak romantikus hétvégékre, mert mint mondja: sokan ott rontják el, hogy a gyerek érkezése után sosem maradnak kettesben. „Azt hiszem, szét kell választani a »steril« szexet és az érzelmes szexet. Amikor az első együttlét során ott és úgy érintitek meg egymást, ahol és ahogy vártad… Amikor egy simogatás felér egy behatolással… ott igenis lehet alapozni erre az éjszakára. Ritkán van az embernek része ilyen nagy élményben. Egyébként furcsa: a feleségemmel ugyan jó volt eleinte is a szex, de nem kiemelkedően jó, miközben az érintésébe mindig beleborzongtam. Ő sokkal prűdebb volt, mint én, mégis megéreztem, hogy ez változni fog… És változott is, az első szülés után. Ma már nagyon nyitott velem, és a szexuális életünk is igazi örömet ad mindkettőnknek. De teszünk is érte. Nem hanyagoljuk el egymást, nem alszunk éjszaka a gyerekekkel. Ma is a feleségem az igazi nő számomra, akivel egyre jobban fel tudok oldódni a szexben. A tartós párkapcsolatnak a szex nagyon fontos, de nem az egyetlen alapja.”

Jó szex = szerelem?A cikk nyomtatásban az őszi Nők Lapja Évszakok magazinban jelent meg.
Még több olvasnivaló a lapban:

Előfizetnél a magazinra? Itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top