Dióverő, málnás, lompos és társai – te elnevezed a nemi szervedet?

Óvszer, meztelenkedés és szex – mit mondjunk a gyereknek?

A szex zavarba ejtő

A nevezéktan körüli zavar jelzi, hogy hogyan kezdenek a testünk bizonyos részei valamilyen formában kitüntetetté, furcsává, valahogy nem az összes többivel egyenértékűvé válni. A nyelv jól tükrözi, hogy adott kultúra hogyan viszonyul a szexualitáshoz. A nyugati kultúrkör szexualitása rafinált, esetünkben ugyanis nemcsak arról van szó, hogy nem csinálunk bizonyos dolgokat, ergo nincsenek is rá szavaink, hanem arról is szó van, hogy sok mindent csinálunk, amiről nem beszélünk. És sok mindenre meg nincsenek szavaink, pontosabban csak zavart keltő kifejezéseink vannak. Erre jól példa lehet a szopás kifejezés, amire még lehetőség az általánosabb orális szex vagy a felláció, ezek közül bármelyik legalább olyan furcsa vagy zavaró akár az asztal körül, akár a kedvesünkkel intim szituációban. Arról nem is beszélve, hogy a szopás, szívás szavak nemcsak vulgárisak, de kifejezett negatív helyzetekre használjuk őket.

Ha a szexuális kultúra a kultúránk más területeivel, a főzési kultúrával, az irodalommal, művészetekkel vagy akár a testkultúrával (sport, testápolás stb.) egyenrangú lenne, akkor valószínűleg sokkal változatosabb konszenzuális nyelvi eszköztár állna rendelkezésünkre, attól függően, hogy hogyan kell erről beszélgetni négyszemközt, családi körben, baráti társaságban vagy nyilvános helyzetekben. És ezzel nem azt állítom, hogy nem beszélünk a szexualitásról ezekben a terekben, de valahogy ez az egyetlen téma, aminek kapcsán mégis legtöbbször keressük a szavakat. Ez az egyetlen terület, ahol nehéz eldönteni, hogy mit illik és mit nem, és ez a szexualitással kapcsolatos zavart tükrözi.

Szexes testrészek és nevezéktan

De maradjunk most egy pillanatra mégis a puncinál és a faroknál. A kiinduló felvetésre válaszolva fontos különbséget tennünk, hogy egy-egy pár privát, intim szótáráról, vagy a köznyelvben használatos kifejezésekről beszélünk-e. Ez utóbbiról ugyanis sokat lehet tudni és e tudás bár ellentmondásos, igen beszédes. Kamaszoknak tartott szexórákon szoktam azt a feladatot adni, hogy gyűjtsük össze milyen szavakat ismerünk és használunk a punci és a pénisz mellett. Általános tapasztalatom, hogy a fiatalok sokkal több szót ismernek a fiúk hímtagjára, és hogy ezek a szavak hangulatukban, jelentésükben sokkal magabiztosabbak, bátrabbak, erősebbek, mint puncitársaik. A közös elemzés során kiderül, hogy a „karakteresebb” női nevek, mint például a pina, sokszor ellentmondásosak, legritkább esetben királynőiek, inkább vulgárisnak számítanak. Nagyon sok kislányos, kedves babás kifejezés van a lányok puncijára és engem mindig megmosolyognak, ha elmondom, hogy én a puma kifejezést azért használom (amit egyébként egy Kurt Vonnegut-regényből vettem), mert szimpatikus a határozott, mégis könnyed nagymacska szimbóluma.

A szavakban testet ölt az is, hogy a kultúránkban nincs igazán hagyománya annak, hogy a lányok kicsi kortól kezdve barátságos és közeli kapcsolatba kerülnének a puncijukkal. Ennek fizikai és kultúrtörténeti okai is vannak. Amíg a fiúk fütyije „szem előtt” van, lehet látni, adódik (a pisilésnél), hogy kézbe vegyék, addig a lányok szervecskéje rejtve van, ahhoz, hogy megnézzük, vicces terpeszt (erőfeszítést) kell tennünk, aminek már csak a látványát is kevés család venné jó néven. A lányok éppen ezért egymás punciját sem látják, nem tudják magukat kihez, mihez viszonyítani. Amilyen hétköznapi az arcunkon szőrszálakkal, pattanásokkal bíbelődni, a combunkon a csíkokat vizsgálgatni, súlyt mérni és a többi, annyira nem szokás megvizsgálni a puncinkat, megismerni a szagát, tapintását, ne adj’ isten a hüvelyünk szorítását. Pedig ezek nagyon fontos ismeretek, és nemcsak szülés előtt-közben-után, a szexualitásban, de az intim egészség szempontjából is.

Puncitan és kukitan témában magyarul is megjelent két okos könyvecske, amiket gyerekeknek szántak, de én melegen ajánlanám felnőttek részére is. A Kis fütyikönyv és a Kis puncikönyv. Ez utóbbiban olvasható a szerző, Dan Höjer idézete: „…a punci változatlanul rém titokzatos és szégyellnivaló dolognak látszik. Olyasmi, amiről sokan úgy vélik, továbbra is titokban kell maradnia, és amit szégyellni kell. Még nagyon sok nő is így gondolja, ami elég különös. A férfiak régóta elnyomják a nőket. A férfiak évezredek óta arról beszélnek, hogy ők többet érnek a nőknél. Hogy a fütyi többet ér a puncinál. A végén az ember még képes elhinni. A puncit, ugyanúgy, mint a fütyit, meg kell fosztanunk a titokzatosságától, hogy beszélhessünk róla.”

Minek nevezzelek?

A köznyelv mindig az adott kulturális és társadalmi környezet normáit tükrözi, és ezért is nehéz értéksemlegesnek maradni akkor, amikor a nemi szerveinkre keressük a szavakat. Minden kultúrában szimbolikusnak minősültek ezek a testrészek, részben erotikus és nagyobb részben reprodukciós szerepük miatt. Sok kultúrát lehetne példának hozni (a fent említett könyvekben is van számos), de például Indiában a nők altestét jóninak nevezik. Ez egyaránt jelent anyaméhet, eredetet, forrást, hüvelyt. A női szervet mindig isteni dolognak tekintették, mindama erő jelképének, amellyel a nők rendelkeznek. A jónit mint a mindenség eredetét is említik, és ezt számos szobor meg is örökíti. A japán fővárostól, Tokiótól délre fekvő Komaki faluban meg például minden év március 15-én „fütyiünnepet” rendeznek. A hosszú menet elején férfiak csoportja óriási, fából készült fütyit visz az oltárhoz, miközben az emberek bő termésért fohászkodnak. Ha a mi kultúrkörünkben nincs is ilyen széles körben ismert hagyomány, ami ezen testrészeink felszabadult és alapvetően pozitív megítélését segítené, azért azt hiszem, hogy a privát szférában ugyanúgy megvannak, de ha nincsenek, akkor meg lehet teremteni a szavaknak a maguk szimbolikus és önbizalom erősítő jelentéseit.