 |
| Kitakart puncik kora |
McCartney (akiről sajnos nem tudjuk, hogy a kiállított vulvák közül melyikekkel volt személyes kapcsolata) szerint azért volt arra a projektre szükség, hogy kilencméteres falat készítsen mintegy négyszáz gipszvulvából, hogy megmutassa, hogy a vulvák bizony különböznek egymástól, és ez így van jól. “Rájöttem, hogy nagyon sok nőt aggaszt a nemi szerveinek kinézete, és én éppen olyan helyzetben voltam, hogy tehettem valamit ez ügyben. Ha ez a szobor akár csak egy nőnek is segít abban, hogy úgy döntsön, hogy nem vállal szükségtelen intimplasztikát, akkor sikerrel jártam” – mondta a művész, aki több mint öt éve gyűjti a vulvákat.
A projektben az idők során számtalan, tizennyolc és hetvenhat év közti nő vett rész, ami már önmagában bizonyítéknak tekinthető arra, hogy McCartney valóban jóindulattal lehet a terhességekkel, pornográfiával, intimplasztikával és mindenféle egyéb punciparát elősegítő elemekkel küzdő nők vulvái és önbizalma iránt. Ugyanakkor az gyanús, ha egy férfi ennyire elkötelezett a nők önbizalma iránt: miért nem péniszszobrot készített? Abból legalább kiderült volna, hogy valójában mekkora az, amire minden férfi azt mondja, hogy tizenhat centi. Vagy megtehette volna azt, ami már úgyis időszerű: készíthetett volna egy tipológiát a vulvákhoz. Azért nem lehet lenyomni a nők torkán, hogy minden vulva szép, mert az sem igaz, hogy minden szem szép. Van, akinek a kerek tetszik, van, akinek a mandula formájú, van, akinek a sötét, van, akinek a világos. Miért ne lehetne, hogy valakinek egy bizonyos dizájnú vulva tetszik a legjobban, a kártyalehúzós, a fül, a lepke vagy gőzösvonat formájú pedig kevésbé?
