nlc.hu
Szex
Válás lesz a vége a túl korai szexnek

Válás lesz a vége a túl korai szexnek

Te is megtetted 15 évesen a barátod kedvéért, mert ő volt a Nagy Ő? És már amúgy is vénlánynak számítottál második gimiben? Azért ne aggódj, szerintünk még simán van esélyed a normális családi életre.

Kudarcra ítéli a házasságát, aki túl fiatalon már szexelEgy új kutatás eredményei alapján azok a nők, akik korai tinédzser éveikben veszítik el a szüzességüket, hajlamosabbak a válásra. A szakemberek szerint ez különösen azokra igaz, akik nem is akarták igazán a szexuális együttlétet. A tiniként szexuális életet élő nők 31 százaléka 5 éven belül elvált a férjétől, 47 százalékuk tíz éven belül, míg azoknak, akik felnőttkorig vártak az első alkalomra, csupán 15 százalékuk vált el öt éven belül, 27 százalékuk pedig tíz éven belül – derül ki az iowai egyetem tanulmányából, amelyben majdnem négyezer házas és elvált nő vett részt.

A felmérésben résztvevők  egy százaléka veszítette el a szüzességét 13 évesen vagy annál is fiatalabban, öt százalékuk 14 vagy 15 évesen, tíz százalékuk 16-17 évesen. A nők majdnem fele, 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a 18 éves kor előtti szexet nem akarta igazán. A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, hogy akiknél az első szexuális aktus 16 éves kor előtt megtörtént, még akkor is hajlamosabbak a válásra, ha akarták a szexet.

Abból, hogy a korai szexuális élményben részesülők körében több az elvált nő, a szakemberek arra következtettek, hogy a kamaszkori szexnek lehet káros hatása a későbbi párkapcsolatokra. Tovább ronthat a helyzeten, ha nem is akarták igazán a szexet, vagy, ha az élmény esetleg még traumát is okozott.

Arról azonban nem szólnak a statisztikák, milyen konkrét körülmények vezettek a felmérésben részt vett nők válásához.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top